Már semmi sem a régi…

Ha igaza van a szociológusoknak, hogy Magyarországon a rendszerváltás során “a külföldi tőkével összefonódó függő kapitalizmus” forgatókönyve valósult meg, akkor az is helytálló, hogy a gazdaságunkban működő cégek – vezetői, munkatársai – a legtöbb szükséges újdonságot a vegyes vállalatokban tanulhatják meg. Szabó Katalin és Kocsis Éva Tanulás és felejtés vegyes vállalatokban – mérsékelten blikkfangos – című kötete ezt az érdekes problémakört tárgyalja, méghozzá újszerűen, tanulságosan.

TUDÁSEGGYÜTTES. A szerzők a vállalatot tudásegyüttesként határozzák meg, és az ott zajló átalakulást tanulási folyamatnak tekintik. A szervezett tanulásnak két vetületét emelik ki, egyfelől a korábban felhalmozott, vagyis a meglevő tudást, másfelől a másoktól átvett, radikálisan új ismereteket. Az utóbbiak különösképpen a működő cégek versenyképessége szempontjából nélkülözhetetlenek, s azzal az előnnyel is járnak, hogy az átvétel költségei jóval alacsonyabbak az új ismeretek létrehozásánál.

A tanulmány megállapításai egyébiránt nem elvont fejtegetésekre, hanem mélyinterjúkra épülnek. Merthogy – a szerzők megfogalmazása szerint – ez a célszerű módszer eddig nem kutatott témák esetében, különösképpen akkor, ha tartani lehet a külföldi vállalatokat érintő nem túl barátságos előítéletektől. Alapos válogatás után tíz vállalatnál végezték el a mélyinterjús vizsgálatokat. Összesen 50 beszélgetés készült el, és a legfőbb főnökök mellett másokat, például a marketingért, információs rendszerért felelős vezetőket is megkérdezték.

Az összegyűjtött gazdag anyagból elsőként említsük meg azt, hogy a piacgazdaságban nélkülözhetetlen folyamatos tanulás sok erőfeszítést, nagy elmélyülést és szelekciót is igényel. Miután pedig minden új ismeret valamely régihez kötődik, nem mindegy, “milyen is az a tudástőke, amihez hozzáerősítjük az új tudást”. Mármost, ha azt akarjuk tudni, “milyen természetű, milyen tárgyra vonatkozik ez a tudás, amit a külföldiektől meg lehet és meg kell tanulni a magyaroknak”, e kissé körülményes kérdésre nem túl meglepő válaszokat kapunk. Eszerint a marketing áll az első helyen, meg az, hogy valamely konkrét ismeret elsajátításnál fontosabb a gazdasági racionalitást erősítő szemléletmód átvétele.

Az átveendő ismeretekről, megszerzésük módszereiről meg a sok hitelt érdemlő eszmefuttatásnál talán leginkább érdemesek figyelmünkre a felejtésről szóló megállapítások. Az persze különösebb magyarázatot nem igényel, hogy az új tudás és készségek elsajátítása attól is függ, tudunk-e szakítani a régi beidegződésekkel, törölni memóriánkból az elavult magatartásmintákat. Magyarán: a vállalatoknál tapasztalható gondok, bajok abból is származ(hat)nak, hogy “nem felejtették (még) el a produktivitást gátló szocialista működési rutinokat és mintákat”. A beszélgetésekből tudniillik kiderült, hogy a szocialista magatartásformák, munkavégzési szokások még jó évtizeddel a rendszerváltás után is érzékelhetők a vállalatoknál. A felejtésnek pedig egyetlen módja a tanulás.

ELVESZETT GENERÁCIÓ. A nélkülözhetetlen tanulás azonban a cégek és dolgozóik számára fáradságos, keserves folyamat, nem meglepő, hogy a fiatalok könynyebben és gyorsabban tanulnak. Mellettük szól a hatékonyabb információraktározás, a frissebb, naprakész ismeretek, a nagyobb stressztűrés. Az idősebbek mellett pedig a kifinomultabb tárgyalási készség, a hosszú távon felhalmozott tudás, az erősebb lojalitás. Az előny a fiatalok oldalán van, akik jobban képesek követni a felgyorsult tempót, a gazdaságban bekövetkező változásokat. Diszkriminációról ugyan egyik interjúalany sem beszélt – olvassuk -, azonban “mégis hallgatólagosan a legtöbb helyen előnyben részesítik a fiatalokat”. Ezért azután “a középkorúak közül sokan háttérbe szorítva szoronganak, már nem tudják, kik is ők valójában”. Így az egykori Nagy Generáció tagjai, a negyvenes éveik végét, az ötvenes éveiket taposók egy-két évtizeddel ezelőtt még joggal számítottak arra, hogy csak ki kell várniuk, és akkor majd pályájuk csúcsát fogják ostromolni. Ám nem így történt: reményeik köddé váltak.

Mégsem a rendszerváltás, a szocializmus szétesése okolható azért, hogy a Nagy Generáció inkább Elveszett Nemzedékké vált, s “a generációk táncrendje felborult, így ma már huszonévesek világvállalatok élén állnak, kamaszkorukat éppen elhagyott pénzügyi zsenik milliárdokkal játszadoznak”. Az ok – állapítják meg a szerzők – az információtechnológia rohamos elterjedése, s annak következményei.

A végső tanulság: napjainkban már semmi sem maradt a régiben, a változás is állandósult. Ennél fogva “a munkát keresőknek és a munkahelyükhöz ragaszkodóknak nálunk is az új időszámításhoz kellett hozzászokniuk”. Fűzzük hozzá: az egyiknek sikerül, a másiknak nem. Tetszik, nem tetszik, ez van.