Visszaadhatta végre a befektetők részvénypiacokba és a részvényalapokba vetett hitét az utóbbi három hónap, miután az elmúlt 2,5 évben mindenki nagyot csalódott – mondja Fatér Gyula, a Befektetési Alapkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) elnöke. A szakember aligha túloz. Elég csak egy pillantást vetni a hazai részvényalapok toplistáira, hogy meggyőződjünk róla: a közép- és kelet-európai tőzsdék tavasztól-nyártól induló lendületes emelkedése az alapok teljesítményén is tetten érhető.
A hazai részvényalapok mezőnyében már a dobogó második fokán álló Budapest Növekedési Részvényalap és a harmadik helyezett Aegon Belföldi Részvényalap is kiemelkedően jó eredményt ért el az elmúlt 3 hónap éves szinten mintegy 60 százaléknak megfelelő hozamával. A mezőnyt vezető K&H Navigátor Alapnak pedig sikerült az élbolytól is megszöknie, méghozzá jó messze, ez az alap ugyanis 90 százalék feletti éves hozamot produkált július közepétől napjainkig.
Közép-európai szárnyalás
A régiós tőzsdék oldalvizein eveztek a legsikeresebb nemzetközi részvényalapok. A 3 hónapos és féléves visszatekintés alapján egyaránt 53 százalék körüli éves hozammal büszkélkedő, s ezzel e mezőny élére kerülő CA Közép-Európai Részvényalap, valamint a sorban következő, 36-38 százalékot erősödő Quaestor Tallér Alap is a közép-európai szárnyalásból profitált. A részvényekből 85 százalékig feltöltekező CA alap vagyonának jelenleg a fele magyar blue chipekben – Molban, OTP-ben, egy kevés Matávban – testesül meg. A cseh vállalatok a portfólió negyedét alkotják. A lengyel tőzsde sztárjai viszont már csak 10 százalékkal részesednek az alapból, mert a lengyel piac már túlértékelt a magyar és cseh börzéhez képest a CA szakemberei szerint, és a közeljövőben részvénytúlkínálatra számítanak, valamint a lengyel makrogazdasági problémákat is aggályosnak látják.
„Nincs semmi meglepő a K&H Navigátor extra teljesítményében, ez ugyanis immáron egy valódi részvényalap, amely az év eleje óta kizárólag részvényekbe fektet, azok pedig szárnyalnak” – mondja Kishonti László, a K&H Értékpapír Befektetési Alapkezelő Rt. portfóliómenedzsere. Az extra eredmény tehát az extra kockázatvállalásnak köszönhető, amire az is bizonyítékul szolgál, hogy a K&H alap hozamának „csak” a kétharmadát érte el az óvatosabb befektetési politikát követő második helyezett, a Budapest Növekedési Részvényalap. Pedig vállalkozó kedvből ezen alap kezelőjénél sem volt hiány. A részvények dominanciája náluk is érvényesül, szintén egy év eleji döntés nyomán az értékpapírok e típusának aránya mintegy 90 százalékra rúg.
Az alap egyébként a régiós társak tőzsdei ralijának gyümölcséből is szakított. Ismeretes, hogy az év eleje óta – dollárban számítva – a prágai index 56 százalékot, a lengyel 34 százalékot, míg a BUX mintegy 30 százalékot erősödött. Márpedig az alapkezelő a közép-európai papírokból az év elején bevásárolt, majd két hónapja szép haszonnal túladott, a körút pedig Budapesten fejeződött be, ahol a felszabaduló összegből ismét csak blue chipeket vettek a húzórészvények már egyébként is jelentős állománya mellé.
Szabadulnak
Az élet fintoraként azonban a befektetési alapok látványos felfutása csöppet sem vonzza a hazai befektetőket, sőt! „Noha a részvénybefektetéseknél aranyszabály, hogy érdemi profitot csak 4-5 éves távon lehet elérni, most mégis sokan kiszállnak a részvényalapokból: azok, akik megelégelték, hogy az elmúlt két-három évben veszteséget hozott befektetésük. Többségük rögvest eladja befektetési jegyeit, amint azok értéke eléri a beszálláskori szintet” – számol be a Bamosz elnöke.
Csupán a távozóval hasonló összegű friss pénz áramlik a részvényalapokba, az általuk kezelt vagyon január óta számított mintegy 34 százalékos gyarapodása tehát csak a részvényárfolyamok növekedésének köszönhető. A kedvező tőzsdei klíma nem a megtakarító kedvet növeli, a spórolt pénzek, akár hitelekkel is megfejelve, inkább az ingatlanokba áramlanak.
Szeptember például itthon minden idők legnagyobb hitelállományával zárult, az OTP egymaga mintegy 50 milliárd forint lakáskölcsönt nyújtott ügyfeleinek, s a nettó eszközértéket tekintve az alapok közül egyedüliként kizárólag az ingatlanalapok gyarapodtak látványosan – január óta mintegy 90 százalékkal.
A teljes cikket elolvashatja a Figyelő 44. számában!