George Kennan, a máig legbölcsebb amerikai ipolitológus egyik méltán híres megjegyzése így hangzott: “Ha valaki a politikában téved, az megbocsátható. Ami megbocsáthatatlan: az, ha igaza van, de rosszkor.”
Az izraeli kormánynak igaza van: Jasszer Arafat palesztin elnök nem partner, hanem egyszemélyes politikai torlasz az elviselhetetlenül nehéz izraeli-palesztin békemegállapodás útjában. Abban is igaza van, hogy Arafatnak a kulisszák mögött komoly szerepe volt abban, hogy szeptember 6-án a tárgyalóképes Mahmud Abbasz palesztin miniszterelnök kénytelen volt lemondani. Ezzel ronggyá tépődött az “Útiterv”, amelyet nemcsak Washington, hanem az ENSZ, az Európai Unió és Oroszország is – a békés megoldás lehetséges módszereként – támogatott. Maga Abbasz is úgy fogalmazott lemondó beszédében, hogy távozásának egyik oka “a kormány ellen indított durva és veszedelmes belső izgatás”.
A kudarc pillanatában arra célzott ezzel a megjegyzéssel, hogy Arafat nem volt hajlandó megosztani vele a tényleges hatalmat. Továbbra is saját parancsnoksága alatt tartotta a palesztin fegyveres erőket, megfosztva Abbaszt attól a fizikai lehetőségtől, hogy megfékezze a terrorszervezeteket. Gyakorlatilag már augusztus 19-én megsemmisítette a júniusban meghirdetett ideiglenes fegyverszünetet a Hamasz által végrehajtott, 22 halottat követelő jeruzsálemi öngyilkos merénylet. Abbasz lemondása után néhány nappal, szeptember 11-én két összehangolt bombamerénylet 15 áldozatot követelt.
KÉTÉRTELMŰ SZÖVEGEZÉS. Két nappal később az izraeli kormány közölte, hogy “az általa kiválasztott időpontban és módon eltávolítja” Arafatot. A szövegezés nyitva hagyott számos lehetőséget. Száműzetést éppen úgy jelenthetett, mint egy Arafat megölésére kiadott parancsot. (Ezt mutatta, hogy múlt vasárnap Jehud Olmert izraeli miniszterelnök-helyettes azt mondta, Arafat megölése “az egyik lehetősége annak, hogy eltávolítsák őt a béke útjából”.) Ez persze csak az egyik, a legszélsőségesebb izraeli politikusok által hirdetett változat. A hivatalos álláspont továbbra is a száműzetés, amelynek feltételeit múlt szombaton az izraeli védelmi minisztérium úgy határozta meg, hogy “nagy merénylet, vagy fegyveres támadás” esetén utasítják ki az országból Jasszer Arafatot.
Íme a modell, amelyről Kennan beszélt. Izraelnek igaza van abban, hogy Arafat a békefolyamat akadálya. De rosszkor van igaza: akkor hirdette meg az akadály “eltávolítását”, amikor az Útiterv, a béke helyreállításának menetrendje Washingtontól Moszkváig és az ENSZ-től az Európai Unióig teljes nemzetközi támogatást kapott. Ez tehát – Kennan fogalmazásával – “megbocsáthatatlan”. Nemcsak azért, mert az Izrael által megindított “Arafat hadművelet” morális elítélését jelenti. Politikai, sőt stratégiai tartalma van. Ennek a lényege pedig az, hogy veszélyezteti Izrael valódi érdekeit is.
KÜLÖNLEGES EGYENSÚLY. Eddig sem csak az arab terrorizmus és Arafat manőverei akadályozták az Útiterv megvalósítását. A Saron-kormány is hordozott felelősséget: nem volt hajlandó befagyasztani a megszállt területeken létesített telepek hálózatának kiépítését. A palesztin oldal és az izraeli oldal felelőssége így különleges egyensúlyhoz vezetett, amelyet sokféleképpen lehetett értelmezni. Ez lehetővé tette az Egyesült Államok számára, hogy a terror miatt nagyobb nyomást fejtsen ki a palesztinokra, mint a telepek provokatív továbbépítése miatt Izraelre.
Ez a lehetőség most eltűnik. Az Arafat hadművelet meghirdetése Izraelt eddig nem ismert mértékben elszigetelte. Vasárnap Powell amerikai külügyminiszter Bagdadban igen éles hangot használt: “Az Egyesült Államok nem támogatja sem Arafat megöletését, sem kiutasítását, s ezt az izraeli kormány tudja.” Izrael elszigetelődését tükrözte a Biztonsági Tanács rendkívüli ülése is, amely elutasította az izraeli tervet. Ezen a héten a BT újabb tárgyalássorozatot kezdett. Semmi jel nem mutat azonban arra, hogy oldódhatna ennek során Izrael új keletű magányossága.
Arafat nyomban érzékelte, hogy Izrael hibás döntése új lehetőséget nyitott számára. Ramallahban, főhadiszállása előtt így kiáltott az őt ünneplő tömeg felé: “Abu Ammar itt marad.”
Ez Arafat “harci neve”. Abból az időszakból, amikor még nem politikus volt, hanem valami egészen más. Ha visszaváltozik és újra Abu Ammar lesz, még a mainál is keményebb idők jönnek.
