Nem hagyom elrontani a magyar nép örömét a győzelem felett azzal, hogy azt mondják, nem elegen mentek el szavazni – vázolta egy mondatba sűrítve Medgyessy Péter miniszterelnök az április 12-i uniós népszavazás utáni helyzetet. A 45,62 százalékos részvételi arány valóban elkeserítően alacsony, miközben az EU-csatlakozásra leadott 83,76 százaléknyi “igen” szavazatot a kormányzat nem is értékelheti másként, csakis látványos győzelemként. Egyúttal az is tény, hogy szombaton még szinte be sem zártak a szavazóhelyiségek, amikor az ellenzék egyes tagjai az uniós csatlakozás szentesítésének ünneplése helyett máris vádakat fogalmaztak meg. Szájer József, a Fidesz alelnöke éles hangú nyilatkozatában például arról beszélt, hogy a kormányzati kampány pazarló és dilettáns volt, maga a kormány pedig alkalmatlannak bizonyult a feladata ellátására. Szavai szerint az uniós csatlakozások történetének legalacsonyabb arányú népszavazási részvételéért csakis az MSZP tehető felelőssé.
CÁFOLAT. Ám az sem hallgatható el, hogy az érthetően sokkal jobb hangulatban lévő Kovács László külügyminiszter és szocialista pártelnök sem feledkezett meg, Szájer Józsefét is megelőző rádiónyilatkozatában a belpolitikai szempontok fölemlegetésétől. Leplezetlen elégedettséggel szúrt ő is oda egyet az ellentábornak, mondván: a csatlakozást támogató voksok elsöprő fölénye “rácáfolt a pártpolitikai indíttatású fanyalgásra”. Mi több, ő
is azonnal talált felelőst, mégpedig a Fideszt, szerinte ugyanis e párt “igen, de” típusú kampánya miatt maradtak sokan távol a népszavazástól.
A kölcsönös vádaskodást legföljebb mérsékelheti valamelyest az a hozzáállás, amelyet a csatlakozási szerződés április 16-i athéni aláírására készülődő – a pártpolitikai ellentétek elsimítását retorikájában amúgy is rendre előtérbe toló – miniszterelnök a hétvégén megfogalmazott. “Ha egy futball-világbajnokságon a magyar csapat győz, mindegy, hogy 1:0-ra vagy 4:0-ra nyert, a lényeg, hogy megnyertük a vébét” – érzékeltette Medgyessy, hogy nem a szavazói részvétel aránya, hanem az uniós tagság melletti meggyőző erejű kiállás az, ami számít. Tény: az Európai Unióban valóban nem lesz jelentősége annak, hogy hányan vettek részt a tagságról döntő referendumon. Miként annak sem, hogy míg országosan Budapesten éltek a legtöbben, 56,25 százaléknyian a szavazati jogukkal – igaz, közülük “csupán” 82,5 százalék voksolt az EU-ra -, addig a “leguniópártibb” megyének 87,9 százaléknyi igen szavazattal Szabolcs-Szatmár-Bereg megye bizonyult, még ha a teljes igazsághoz hozzátartozik is, hogy e címet a legalacsonyabb, mindössze 36,21 részvétel mellett érte el.
Nem véletlen, hogy Orbán Viktor volt miniszterelnök is hangoztatta: a referendum révén mindenki az Európai Unió polgára lett, akár “igen”-nel voksolt, akár “nem”-mel, akár részt vett a népszavazáson, akár nem, sőt azok is, akik még “nincsenek is abban a korban, hogy szavazhattak volna”. Mint kifejtette, a fő kormányzati feladat azt megakadályozni, hogy az ország az “igen”-ek és a “nem”-ek mentén kettészakadjon, és – akárcsak a kilencvenes évek elején – ismét kialakuljon a nyertesek és a vesztesek tábora.
GESZTUSOK. Ennek megakadályozása alighanem jóval nagyobb kihívás, mint az ország pártpolitikai megosztottságának enyhítése. Ám a döntéshozóktól mindeddig e téren is csupán egyetlen gesztusra futotta: Athénban az aláíráskor valamennyi rendszerváltás utáni élő magyar miniszterelnök megjelent. Biztató viszont, hogy ehhez máris egy uniós tagország, Luxemburg nyújtott segítséget, amely Budapest kérésére nagylelkűen átadott a magyar delegációnak egyet az Európai Unió görög elnöksége által számára biztosított helyek közül.
