Gazdaság

Közgazdasági Nobel-díj, 2002 – Egy furcsa páros

Az idei közgazdasági Nobel-díjon egy pszichológus a tudomány egyik tradicionalista művelőjével osztozik.

Daniel Kahneman nem közgazdász. Ennek fontos szerepe volt abban, hogy ő lett az egyike a közgazdasági Nobel-díj idei két kitüntetettjének. A 68 éves Kahneman a kognitív pszichológia jeles képviselője, s mint ilyen, képes a valóságnak megfelelően leírni az emberi viselkedést – ellentétben azzal az ésszerűtlen magatartással, ami a közgazdasági tankönyvekből olvasható ki. Miként időközben elhunyt munkatársával, Amos Tverskyvel együtt megfogalmazta, a homo economicus megfontolatlan, túlbecsli a saját jövőbelátóképességét, s irracionális késztetést érez arra, hogy biztosítást kössön mindenféle értéktelen lim-lomra. Azzal, hogy rámutatott, mennyire rosszul mérik fel az emberek a valószínűsé-gi rátákat – hangzik a Nobel-bizottság indoklása -, Kahneman “erőteljesen megkérdőjelezi a hagyományos közgazdaságtan egyik tartópillérének empirikus érvényességét”.

Közgazdasági Nobel-díj, 2002 – Egy furcsa páros 1ALÁZAT. A közgazdász szakma – de legalábbis a Svéd Királyi Akadémia illetékes testületének – egészséges hozzáállását, alázatát mutatja, hogy volt mersze a legnagyobb kitüntetéssel díjazni egy tekintélyromboló outsidert. Mellesleg tavaly is a tudományág határait feszegető társaság – George A. Akerlof, A. Michael Spence és Joseph E. Stiglitz – osztozott a díjon, ők azt vizsgálták, miként téríti el a piacok működését az, ha az eladók és a vevők nem ugyanazzal az információhalmazzal rendelkeznek.

Talán éppen e nagy merészség ellensúlyozásaként, az idei díj másik felét a szabad piac egyik betonkemény hívének, a 75 éves Vernon L. Smithnek ítélték oda. A virginiai Fairfaxban lévő George Mason University professzoraként Smith úttörő munkát végzett a közgazdasági elmélet igazolására szolgáló kísérletek terén. Teszt árverései során ő éppen arra a megállapításra jutott, hogy az emberek igenis racionálisan – az elméletekben megfogalmazottaknak megfelelően – viselkednek a különböző eladói, illetve vevői szituációkban. “Smith volt az első, aki laboratóriumi körülményekközött tapasztalta meg a kereslet-kínálat törvényének működését” – emlékeztet Charles R. Plott, a California Institute of Technology tanára, aki beépítette munkásságába Smith megállapításait. S egy érdekes adalék: ékes bizonyítékául annak, hogy Smith milyen meggyőződésesen hisz a racionálisan működő piacban, éppen Kahneman és Tversky ellen intézett heves szakmai támadást. Azonban egy olyan “ködös” tudományágban, mint a közgazdaságtan, akár az is előfordulhat, hogy Kahnemannak és Smithnek egyaránt igaza van, dacára az emberi viselkedésről alkotott ellentétes nézeteiknek. Plott érvelése szerint Smith helyesen fogta meg az a magatartást, amely piaci helyzetekben az emberekre kollektíve jellemző. “Ha azután belemegyünk a részletekbe, megvizsgáljuk az egyes egyedek döntéseit, nos, ez már jóval ingoványosabb terület, itt Kahneman a nyerő.”

Közgazdasági Nobel-díj, 2002 – Egy furcsa páros 2HASZNOSÍTVA. Mindkét tudós munkásságát hasznosították azóta a gyakorlatban. Smith, Plott és követőik kutatásai alapján alakították ki a közüzemi vállalatok, médiafrekvenciák és egyéb állami vagyonelemek privatizációs árverezését, de alkalmazzák modelljüket államkötvény-aukcióknál csakúgy, mint az áram-, illetve földgáz-kereskedelemben. Nyilvánvaló persze, hogy az árverezés elméletét nem sikerült tökéletesre csiszolni – mi sem mutatja ezt szembetűnőbben, mint a kaliforniai árampiac öszszeomlása.

Ami Kahneman felismeréseinek gyakorlati eredményeit illeti, közgazdászok az ő elméletére építve olyan piaci mechanizmusokat fejlesztettek ki, amelyek korrigálják az emberek által elkövetett jellemző hibákat – hasonlóan ahhoz, ahogyan a szemüveg korrigálja a rövidlátást. Az egyik ígéretes program során az Egyesült Államok lakosságát – hogy a nyugdíjas évek ne legyenek olyan ínségesek – a megtakarítási ráta növelésére ösztönözték. Ennek jegyében született meg a Save More Tomorrow (Tegyél félre többet a holnapra) program. Az ebben részt vevő önkéntesek vállalják, hogy a belépésüktől kezdve fizetésük minden emelkedésekor egy meghatározott rész automatikusan a megtakarítási számlájukra kerüljön. Minthogy ez a pénz egyáltalán nem jelenik meg a “borítékjukban”, az emberek nem is hiányolják, nem éreznek késztetést az elköltésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik