ez itt most egyáltalán nem kérdés.#<# Annál inkább az, hogy eladni, vagy nem eladni. Hiszen a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Rt. portfólióját átalakítani a választások előtti utolsó néhány hétben - bár egyetlen törvény sem tiltja - erkölcsileg több mint aggályos volna. Ezzel minden jel szerint az MFB vezetésében is tisztában vannak, amit az is bizonyít, hogy a bank hivatalosan cáfolja a BÁV Rt. részvényeinek eladásáról szóló híreket. Sok nyugtalanító jel azonban arra utal, hogy mégiscsak nyélbe ütik az üzletet, és a jelentős, ám alulértékelt ingatlanvagyonnal rendelkező zálog- és aukciósház az OTP Bank és egy Fidesz-közeli vállalkozás tulajdonába kerül. Elgondolkoztató, hogy az OTP Banknak szemmel láthatóan nem akaródzik állást foglalni az ügyben. Tőzsdei szereplőként ugyan viszonylag kis mozgástere van kommunikálni, ám azért az még beleférne, hogy tagadja a nem létező tárgyalásokat. Erre azonban nem kényszeríti semmi. Ha viszont egy folyamatban levő tárgyalásról valótlant tesz közzé, akkor alaposan megüti a bokáját. Vagyis az OTP Bank sokatmondó hallgatását is sokféleképpen lehet értelmezni. Kevésbé sok magyarázatra ad lehetőséget az a tény, hogy alig néhány hete a Vegyépszer tulajdonosi és alvállalkozói körébe tartozó Nánásy Csaba Pro-Cash néven céget alapított, amely megbízható információk szerint az OTP Bank partnere lesz a BÁV megszerzése után. Az az üzleti csoport juthat hozzá az 1999-ben meglehetősen furcsa körülmények között visszaállamosított BÁV-hoz, amely vagyonát a legalább ennyire furcsa körülmények között megítélt autópálya-beruházásokból szerezte. Ráadásul minderre akkor kerülne sor, amikor a Fidesz-kormány utolsó hivatali heteit tölti. Az időzítés arra utal, hogy az ügy szereplői semmit sem bíznak a véletlenre, pontosabban a választó akaratára. Március 29-én dönt a BÁV-ról az MFB – tartja magát konokul a pletyka. Ezt csak egyetlen módon lehet hitelt érdemlően cáfolni: ha a következő kormány megalakulásáig az MFB már tényleg nem dönt semmilyen eladásról.
- 09:22 Tüdőrákot diagnosztizáltak Barry Manilow-nál
- 09:18 Mélyrepülésben van a forint
- 09:01 Harci repülőgépeket vetett be Lengyelország a légtere védelme érdekében
- 08:58 Eltűnt a győri kórházból egy 76 éves nő
- 08:54 James Cameron azért írta meg a világsikert jelentő Terminátort, mert első filmjéből kirúgták
- 08:47 Otthagyja a Blikket Tibay Gábor, a lap főszerkesztő-helyettese
- 08:36 Boldog-boldogtalan keresi a pénzét és a készletét a hatalmasra duzzasztott agrárcégnél
- 07:47 Egy szabadnapos magyar rendőrt és egy szabadnapos román tűzoltót gázoltak halálra az M1-esen
- 07:45 Négyméteres, plafonig érő karácsonyfája van Kulcsár Edinának és G.w.M-nek: „Királynőmnek palotában a helye”
- 07:17 Orbán Viktor: Furcsa évünk volt
- 07:09 „Sörvedelő, kebabot zabáló dohányos voltam” – Ed Sheeran kigyúrta magát, kockás hassal került címlapra
- 07:03 Keddi friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 07:00 „Csak az járt a fejemben, hogy valahogy le tudjak menni a jégről, hogy anyám ne lássa élőben, ahogy elvérzem”
- 06:51 Nagy Márton: Az, hogy időről időre megjelennek olyan állítások, hogy tavaly elvesztettünk egymilliárd eurót, idén is elveszítünk, nem igaz
- 06:49 Kiderült az internetezőknek, hogy Mészáros Árpád Zsolt fia, Bende is jól énekel, miután megosztott egy videót erről
- 21:23 Minden nyugdíjasnak levelet küldött a kormány az állítólagos Tisza-adóról az Ügyfélkapura és a DÁP-ra
- 17:12 Chris Rea pályafutása képekben
- 07:45 Négyméteres, plafonig érő karácsonyfája van Kulcsár Edinának és G.w.M-nek: „Királynőmnek palotában a helye”
- 03:33 Sikertelen merénylet: közelről lőttek rá az olasz kerékpáros csapatra
- 19:57 Orbán szerint a 2026-os lehet a várható háború előtti utolsó magyar parlamenti választás
- 20:51 „Wilson, ne haragudj! Sajnálom! Sajnálom!” – 25 éves lett a Számkivetett, amit Tom Hanks egyedül vitt el a hátán
- 07:00 „Csak az járt a fejemben, hogy valahogy le tudjak menni a jégről, hogy anyám ne lássa élőben, ahogy elvérzem”
- 05:45 Ezért felejtsük el inkább a bolti cinkegolyót
- 06:49 Kiderült az internetezőknek, hogy Mészáros Árpád Zsolt fia, Bende is jól énekel, miután megosztott egy videót erről
- 18:22 Curtis a Belügyminisztériumban: kiderült, milyen rendezvényen lépett fel a rapper
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
