A tallinni óváros dombja, mielőtt megmássza az ember, már az alsóvárosból elragadó, megkomponált ritmusú festményként hat.#<# Az észtek földjét megkívánó rengeteg (nem csupán ideiglenesen) bevonuló hatalom mindegyike a középkortól kezdve otthagyta épületes nyomait (templomokat, épületeket). Dánok jöttek, német lovagrendek, svédek, kétszáz éven át oroszok ültek itt, majd 1918 és 1940 között lett egy kis polgári függetlenség, de utána ismét bekapta a Szovjetunió, egészen 1992-ig. Ma már, történelmi távlatból, a hódítók épületei is szépek, én még az egykor dühítő módon a legmagasabb pontra odaproccolt, hagymakupolás Alekszandr Nyevszkij pravoszláv székesegyházat is ilyennek látom (persze nem vagyok észt!) A Dóm-hegyen, valamivel alacsonyabban, a Dóm, az ország legrégebbi temploma, elképesztően sajátságos belsővel: a falakra hatalmas, ősi címerek sűrűn felaggatva, az ember valamiféle Ősök Csarnokában érzi magát. Az észtek becézik az épületeiket: a középkori bástyákat, mint a Hosszú Hermann, Kövér Margit, a híres Kiek-in-de-Kök ("Kukkolás a konyhákba": mivelhogy annyira magas), Három Nővér, és így tovább. A XIII. századi Szent Olaf templom hihetetlenül karcsú tornya az Eiffel-torony előtt Európa legmagasabb felhőkarcolója volt. Gyönyörű az árkádos Városháza, szemben a Balthasar: az egykor itt élő krónikaíró nevét őrző épületet 1422-ben említik először, de minden bizonnyal öregebb. Földszintjén az apotéka Európa legrégebbi ma is működő patikája. Az emeleten pedig a Balthasar Vendéglő szintén raritásnak számít: fokhagymás vendéglőnek nevezi magát.
Ide hívott meg bennünket a kiváló műfordító és finnugor szakos tudós, egykori finnországi, jelenleg pedig észtországi nagykövet, Jávorszky Béla. Vacsorára, a Tallinni Opera télikertjében tartott kamaraestünk után (feleségem énekelt, tőlem észtre fordított regényrészleteket olvasott két színész). A fokhagymás vendéglő szó szerint értendő, itt lehetőleg mindent fokhagymásan készítenek, és ez a “lehetőleg” azt jelenti, hogy nem ismernek lehetetlent. Már az aperitif is fokhagymás vodka. Elkészítése tudást igényel, de annyit mondhatok, hogy pompás ital, természetesen olajosra mélyhűtött állapotban, ahogy a vodka megkívánja (meg én). Előételnek csigát választottunk vajban sütve (fokhagyma!). Hibátlan volt, bár társaságunkban akadt, aki szívesebben nem nézte volna végig, ahogy csigát eszünk. Utána sült lazac következett, rákkal töltve: minthogy mindkettő kedves ételem, ez így együtt már bacchanáliának mondható. Hozzá gazdag köret, nagyon rafinált fokhagymás mártás. (Itt aztán komolyan veszik, amit egyszer elhatároztak.) De hogy mennyire komolyan, az akkor derült ki igazán, amikor azt olvastam az édességek között: “Fagylalt mézes fokhagymamártással”. Ezt ki kell próbálni! És bizony csak olvasva riasztó, mert nagyon ki van találva, szokatlan, de pompás. Jávorszky sok egyéb mellett azt mesélte, hogy Finnországban volt egy régi regula, miszerint gyerek előtt nem ittak szeszt. Körülnéztünk, nem volt gyerek az ódon varázslatú étteremben. Úgyhogy rendeltünk még egy fokhagymás vodkát.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
