Gazdaság

Argentin államcsőd – Leértékelt ország

A pénzügyi csőd után Argentína új elnöke a pesó leértékelésével próbálja elejét venni a polgárháborúnak.

Okkal lehetett rossz előérzete az argentin iakosságnak a három esztendeje tartó recesszió és a romló egyensúlyi mutatók láttán. A tavaly év végi pénzügyi összeomlás előtt a szemfülesebbek nem kevesebb mint 18 milliárd dollárt menekítettek külföldre. A 2001 folyamán a határokon túlra vándorolt összeg ma is őrzi értékét, míg az országban ragadt vagyon gazdáinak a múlt héten bejelentett drasztikus, 40 százalékos leértékelés miatti értékvesztés okoz álmatlan éjszakákat.

Argentin államcsőd – Leértékelt ország 1ELNÖKVÁLTÁSOK. A 141 milliárd dolláros adósságállomány terhe alatt roskadozó Argentínában a válság oda vezetett, hogy két hét alatt az ország immár a harmadik elnökét “fogyasztja”. S noha a latin-amerikai állam elnökei ritkán töltik ki teljes mandátumukat – az 1958 óta hivatalba lépett 18 elnök közül ez eleddig mindössze háromnak sikerült – az ilyen gyors váltások azért még ott is ritkaságszámba mennek.

December 20-án előbb az 1999 óta regnáló Fernando de la Rua kényszerült lemondani. A sebtében kinevezett peronista Rodriguez Saa pedig alig néhány napot ült az államfői székben, neki ugyanis még a párton belüli riválisokkal sem sikerült megbirkóznia. Az új esztendőt így új államfővel voltak kénytelenek elkezdeni az argentinok.

A január elsején hivatalba lépett, szintén peronista Eduardo Duhalde egyelőre viszonylag nagy támogatottságot tud maga mögött, az intézkedésekkel viszont, amelyeket bevezetni kényszerül, aligha lopja majd be magát népe szívébe.

Bár, ki tudja. A helyzet most annyira drámai, hogy már a viszonylagos stabilizáció, az ország működőképességének visszaállítása is értelmet adna a fájdalmas intézkedéseknek. Duhalde mindenesetre – elődjeivel ellentétben – nem kertel. “Argentína csődben van. Az üzlet leállt, a fizetési rendszer összeomlott, a gazdaságban nincs pénz ahhoz, hogy kifizessük a béreket és nyugdíjakat” – vázolta beiktatási beszédében a körülményeket. A mutatók hervasztóak: a gazdaság 4 százalékos recesszióba süllyedt, a munkanélküliség meghaladja a 18 százalékot, a valutatartalékok és a bankbetétek állománya szinte pillanatok alatt olvadt el.

Izolált válságSzemben a korábbi pénzügyi válságokkal, Argentína csődje egyáltalán nem érintette Magyarországot, sőt eddig egyetlen fejlődő piacra sem terjedt át. Tabányi Mónika, a ConCorde Rt. elemzője szerint ennek egyik oka az, hogy a dél-amerikai ország már több mint fél éve csőd közeli helyzetben van, s az államcsőd bekövetkezésének valószínűsége már régóta 90 százalék fölötti volt. “A válság elhúzódása miatt elkerülhető volt az is, hogy a befektetési alapok a hirtelen megugró kifizetésekhez szükséges eszközöket más piacokon történő pánikszerű eladásokkal teremtsék elő” – teszi hozzá Zsoldos István, a CA IB szakértője.

Abban, hogy a krízis nem terjedt tovább, nagy szerepet játszik a befektetők körében lezajlott tanulási folyamat is. Az elmúlt évek pénzügyi válságai után az invesztorok már jobban szegmentálnak, nem egy blokként kezelik az összes feltörekvő piacot, és felismerték, hogy a válságok nem terjednek tovább automatikusan a távolabbi régiókra. Az is az izoláció irányába hat, hogy Argentína viszonylag zárt gazdaság: GDP-jének csupán 10 százalékát teszi ki a külkereskedelem.

A négy nap leforgása alatt kidolgozott pénzügyi szükségterv legfontosabb eleme kétségtelenül a peso devalválása – az alapos felértékelődést és azáltal az export drámai csökkenését okozó, egy évtizedig tartó kötött árfolyam után. Az eddigi paritásos kurzus után egy dollár most 1,4 pesót ér. Az elképzelések szerint ez az árfolyam-rendszer 90 napig lesz majd érvényben, utána pedig megpróbálkoznak a peso lebegtetésével. Több szakértő – újabb valutaválságtól tartva – már eddig is a szabad árfolyamot szorgalmazta, de ez a jelenlegi helyzetben nagy valószínűséggel hasonló hiperinflációhoz vezetett volna, mint amely ellen 1991-ben bevezették a fix árfolyamot. A piac az árfolyamhatárok megszűnésével a mostani 40 százalékos devalvációnál ugyanis valószínűleg jóval alacsonyabb kurzusra taksálná az argentin valutát.

MINIMÁLIS MOZGÁSTÉR. Duhaldének a jelenlegi helyzetben minimális a mozgástere. A szigorú költségvetési politikának, a kiadások visszafogásának most nincs alternatívája. Nem sok jóval kecsegtet, hogy Lawrence Lindsey, Bush elnök gazdasági főtanácsadója Duhalde válságelhárító csomagját egyelőre nem tartja elég hatékonynak. “Amerika nem segít, amíg az argentin vezetés nem dolgoz ki egy végrehajtható programot” – jelentette ki. Márpedig amennyiben nem sikerül elnyerni az adósság átütemezéséhez és a gazdaság talpra állásához kulcsfontosságú külföld, mindenekelőtt Washington támogatását, a kilencvenes évek elejének latin-amerikai eminens tanulója az államcsőd és az országot megosztó lappangó politikai ellentétek miatt polgárháborúba sodródhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik