Képzeld el, itt áll a Domingo a pénztárnál a sorban egy hölggyel és két úrral! – az egyik előadás előtt ezzel riasztották Kovács Józsefet telefonon. A cégvezető ezt ugyan nem nagyon akarta elhinni, hiszen a világhírű tenornak nem volt akkor budapesti fellépése, de azért lement a Vigadó előcsarnokába. A hír igaznak bizonyult, így nyomban díszpáholyt nyitott Placido Domingónak és társaságának, s mint kiderült, a világsztár kifejezetten az üzletember által szervezett egyik produkció miatt repült ide Salzburgból.
HAKNI UTÁN. Kovács József sokat haknizott autószerelő tanoncként a Csepel Autógyár amatőr kultúrcsoportjában, s szorgalmasan járt az Országos Szórakoztató Zenei Központ foglalkozásaira, ahol tehetségeket tanítottak énekelni. Időnként tartottak számukra bemutatóórákat, ilyenkor az erre érdemesek szakemberek előtt elénekelhettek egy számot. Láthattak benne fantáziát, mert “kiutaltak” neki egy dalt, amellyel indulhatott az 1967-es táncdalfesztiválon. A televíziós szerepléssel országos hírnevet szerzett, de még a következő évet is végigdolgozta autószerelőként, mire vállalni merte a szabadúszó énekléssel járó kockázatot. Munkája pedig akadt, három bárhoz is szerződés kötötte rendszeres éjszakai fellépésre, de előfordult, hogy előtte egyetlen napon öt koncertet adott különböző kultúrházakban.
A táncdaléneklésben azonban nem látott perspektívát. “A szerzők nem szerettek, nem írtak nekem slágereket. Ezért igényesebb dalokat énekeltem, úgy éreztem, több van bennem” – emlékszik vissza a vállalkozó, aki 1970-ben Vályi Évánál, a Fővárosi Operett Színház énekmesterénél kezdett éneket tanulni. Rá egy évre Vályi elérkezettnek látta az időt, hogy beajánlja tanítványát Vámos Lászlónak, az operettszínház akkori főrendezőjének. (Később a Magyar Állami Operaház igazgatói posztját betöltő, valamint a Színház- és Filmművészeti Főiskolán is tanító Vámos utóbb egy interjúban elmesélte, hogy már a gondolattól is végigfutott a hátán a hideg, hogy ezt a “botrányhőst” meghallgassa, de végül beadta a derekát.) Amikor e meghallgatáson Kovács József elénekelte olaszul a Bohémélet egyik áriáját, közölték vele: föl van véve az operettbe is, meg a főiskola operett tanszakára is.
Operákban is kezdett szerepelni, s Vályi Éva egyszer csak felhívta a grazi operaház igazgatóját, hogy hallgassa meg a tanítványát. “A legnagyobb titokban készülődtem, csak az ajánlóm és a feleségem tudott róla, mert ha leégek, az az itthoni ázsiómon is rontott volna. Ám Grazban az éneklést követően azonnal felhívattak, s aláírattak velem egy szerződést. Diadalittasan jöttem haza, vezetés közben végig énekeltem az autóban” – meséli az üzletember.
Egy ilyen megállapodás realizálása azokban az időkben azonban nem ment olyan könnyen, mint a megkötése. Az operettszínház párttitkára hallani sem akart egy nyugati szerződésről, s egy év még amúgy is az addigi munkahelyéhez kötötte. Vámos László azonban kijelentette, senkinek sincs joga ahhoz, hogy útját állja egy ígéretes karriernek.
Kovács József 55 éves, az autószerelő szakmunkásvizsga után a Csepeli Vasműnél helyezkedett el. 1969-től szabadúszó énekes volt, 1971-től öt évig a Fővárosi Operett Színház énekeseként dolgozott, s ez idő alatt diplomát szerzett a Színház- és Filmművészeti Főiskola operett tanszakán. 1976 és 1991 között a grazi opera foglalkoztatta.
1989-ben alapította az InterOperett Kft.-t, ami négy alkalmazottal működik, de produkciónként több mint száz művészt, technikai munkatársat vesz igénybe.
Hobbiként zsebórákat gyűjt, de fő szerelme a hajózás és a tenger (van egy hajója az Adrián). Ékszerei – az arany nyaklánc, kormánykerék medállal és arany karórája – ezt híven tükrözik. Nős, két gyermeket nevel.
FEHÉR-FEKETE. Egy vita során az igazgató kifakadt, hogy ha ebben az országban fehérnek születik valaki, fehér is marad, ha feketének, akkor fekete – ami miatt azután mehetett a pártközpontba raportra. Végül – azzal a feltétellel, hogy egy éven át hazajár a műsoron lévő szerepeit elénekelni – a művész megkapta az engedélyt, de “közvetítőként” be kellett vonni a külföldi szerződéseket intéző, akkor monopolhelyzetben lévő Interkoncertet is. Az énekes kinti keresetéről sokat elárul, hogy kezdetben havonta 3800 schillinget küldött haza adóként.
FANATIZMUS, BÁTORSÁG. “Nem panaszkodhattam a havi fizetésemre, de hogy némi luxust is teremthessek, el kellett vállalnom külső fellépéseket. Szezon közben Klagenfurtban vállaltam évi két főszerepet, nyáron pedig Baden bei Wienben” – emlékszik vissza az üzletember. Vendégművészként hívták meg a bécsi Konzerthausban zajló Operettenkonzerte előadásaira is, amelyeken nyolc éven át énekelt. Innen jött az ötlet, hogy Budapesten – amely szintén világváros és ugyancsak az operett egyik fővárosa – miért ne lehetne jó üzlet egy ilyen rendezvénysorozat.
Kovács József így felkereste Rigó Lászlót, a Vigadó akkori igazgatóját, hogy áprilistól október végéig száz koncertre ki szeretné bérelni az épületet. “Elment az eszed, ha megkötöm veled a szerződést, ki kell fizetned azt az irdatlan pénzt. Miből fogod, ha nem jön be az elképzelésed?” – reagált a direktor. “Eladom a házamat – válaszolta az énekesből ekkor üzletemberré előlépő Kovács. “Úgy gondoltam, mindig az fut be, aki kitalálja az újat. Aki mer, az nyer. Fanatizmus, bátorság, lököttség kell ehhez, normális aggyal nem vág bele az ember ilyesmibe” – mondja. A szerződés birtokában hónapokig kilincselt a szállodaigazgatóknál és az utazási irodáknál, hogy ajánlják ki, építsék be a programjaikba az InterOperett előadásait. Beindult a bolt, s a repertoárba később a január elsején megrendezett újévi gálaműsort is felvették.
Az üzletember híres arról, hogy nyitva áll az ajtaja, bárkit meghallgat, aki jelentkezik nála, s a tehetségeket ingyen tanítja. Számos vidéki kóristát felfedezett, egy kínai pincért viszont úgy kellett becsempészni hozzá. Többen ajánlották neki ezt az urat, aki énekelve szolgál fel, s vonzza a közönséget, de úgy gondolta, egy kínaival nem tud mit kezdeni. “Meg fogsz ölni” – e szavakkal jelentette be nála a titkárnő az elálló fülű, “vasággyal negyven kilós” emberkét, akinek sikerült a hangjával leküzdenie a mester ellenállását. A közönség is nevetett rajta, amikor meglátta a színpadon, de csak addig, amíg meg nem hallotta énekelni. “Azóta San Franciscóba szerződött, mint ahogy mindegyik tanítványom külföldön köt ki. Senki felemelkedése elé nem gördítek akadályt, Vámos szelleme él bennem” – fűzi hozzá a vállalkozó.
Gárday Gábor, a Magyar Állami Operaház magánénekese – az InterOperett produkcióinak gyakori szereplője -, így jellemzi az üzletembert: “Egészen alulról jött, nem olyan háttérrel, amellyel ilyen karrier várható. Szorgalmas, kitartó, de mindig kellett neki egy olyan ember, aki inspirálja. Ausztriában megtanulta, miként lehet egy művészeti produkciót eladhatóvá, támogatás nélkül működtethetővé tenni. Jól határozta meg, hogy kiket céloz meg, mennyiért, s milyen igényesen. Az első sikereit követően mások is próbálkoztak hasonlóval, ám ezek a vállalkozások tiszavirág-életűeknek bizonyultak, miközben az ő előadásai máig telt házzal mennek.”
