Japán reformok – Életmentő harakiri

Koizumi Junicsiro, Japán új miniszterelnöke lendületben van. A minap például annak kapcsán szolgált címlapsztorival az újságoknak, hogy váratlanul megjelent az éves nemzeti szumóbajnokságon és az új bajnoknak átadta a Császár Kupát. A szurkolók ordító hangorkánnal üdvözölték – ahogyan azt szinte minden közönség teszi, ha Koizumi valahol felbukkan a színen -, székpárnáikat a levegőbe dobálva. Néhány nappal később a tévécsatornák örülhettek. A kormányfő június 3-án látványosan virágcsokorral köszöntötte Placido Domingót, miután végigélvezte mûvészetét a Sámson és Delila előadásán.

Koizumi-mánia söpör végig a szigetországon. A közvélemény-kutatások 80 százalék körülire taksálják a fölöttébb színes egyéniségû miniszterelnök támogatottságát. A józan kétkedők azonban már azt találgatják, vajon meddig tarthat ez az eufória. A “másik” Koizumi, a gazdasági bajokat orvosolni hivatott politikus ugyanis még hozzá sem kezdett a japán gazdaság gyötréséhez. “Ez a folyamat nyilvánvalóan fájdalmas lesz – de a strukturális reformok e nélkül elképzelhetetlenek” – szögezi le Okuda Hirosi, a japán munkaadói szövetségek föderációja, a Nikkeiren vezetője, egyben a Toyota elnöke.

Vázlatok. Dacára Koizumi reformpárti retorikájának, kabinetje mindmáig vajmi kevés konkrét változtatási javaslatot terjesztett elő. A kormányfő csupán mostanában kezd némi színt fölvinni arra a vászonra, amelyen a reformtervei eddig pusztán hevenyészett, vázlatos ceruzarajzként jelentek meg. Hivatalnokokból, közgazdászokból és tudósokból álló agytrösztje, a Takenaka Heizo gazdasági és pénzügypolitikai miniszter által vezetett Gazdasági és Pénzügypolitikai Tanács apránként elkezdte csepegtetni az információkat arról, mi is az, amit esetleg Koizumi-tervnek lehet majd nevezni.

A kormányfő javaslatai közül nem egy tagadhatatlanul radikális. Mindazok, akik néhány hete úgy gondolták, hogy Koizumi csupán afféle üres retorikai fogásként ígér “strukturális reformokat szentek és sérthetetlenek nélkül”, kellemesen csalódtak. “Egyelőre csupán a terv néhány részletével ismerkedhettünk meg, de ezek engem máris komoly várakozásokkal töltenek el” – jegyzi meg Fukui Tosihiko, a Fujitsu kutatóintézet elnöke.

Mindezek a várakozások persze elsietettnek is bizonyulhatnak: máig egyetlen reformszellemû jogszabálytervezet sem került a törvényhozás asztalára. Való igaz ugyanakkor, hogy az eddig napvilágra került javaslatok olyan problémákkal foglalkoznak, amelyeket korábban még fölvetni sem mert senki. A terv alapvető célja az, hogy Japán úrrá legyen a költségvetési hiányon, részben azáltal, hogy 2002-ben 250 milliárd dollárban maximalizálják a kötvénykibocsátást. Ez viszont azzal jár, hogy alaposan átvizsgálják a japán költségvetésnek még a legrejtettebb zugait is: szûkebbre szabják az útépítések és más, állami beruházások büdzséjét, megkurtítják a népjóléti kasszát és visszafogják a helyi önkormányzatoknak járó különféle támogatásokat és kedvezményeket. A fájdalmas önfegyelmezés kínjának egy részét a terv továbbhárítja az olyan nagyvárosok vezetésére, mint Tokió, Kanagava és Oszaka, amelyek maguk is ordító költségvetési hiánnyal küszködnek.

Harc a ragadozóval. Egy másik terv pedig nem kevesebbet tûzött ki célul, mint azt, hogy térdre kényszeríti azt a “ragadozó vadállatot”, amivé a rendkívül szoros politikai kapcsolatrendszert kialakító építőipar kinőtte magát. Takenaka és Koizumi mintegy 40 milliárd dollárral akarja megkurtítani az állami megrendelésre elindított, regionális szintû beruházások büdzséjét, és semmi szín alatt nem járulnak hozzá többé olyan kétes értékû, ámde igen költséges presztízsprojektekhez, mint a tokiói öböl fölött átívelő Aqua-Line híd, amelyet borsos tarifái miatt messze elkerülnek az autósok. A központi költségvetés egyúttal felhagy azzal a gyakorlattal is, hogy átvállalja a helyi önkormányzatok által kibocsátott kötvények utáni tőke- és kamatkifizetések 50 százalékát – elvégre ezek a papírok jórészt csupán arra szólnak, hogy “holmi vidéki koncerttermek” és más hasonló projektek révén lekössék a helyi építőipari cégek kapacitását, illetve biztosítsák, hogy a Liberális Demokrata Párt (LDP) helyi irodái el legyenek látva kampányajándékokkal.

Még meglepőbbek Koizumi privatizációs tervei. A kormányfő régóta hangoztatja, hogy magánkézbe kell adni Japán mára több mint 2 ezer milliárd dollárt fölhalmozó postatakarék-rendszerét, amely fölött egyelőre a kormány gyakorolja az ellenőrzést. Sőt, a tanács még erre is rálicitál, amikor azt fontolgatja, hogy értékesíti a Narita és a Haneda nemzetközi repülőtereket, valamint az olyan, állami kézben lévő vállalatokat, mint az útépítéseket finanszírozó Japan Highway Corporation. Azt a mintegy 70 állami tulajdonú vállalatot pedig, amelyeken nem adnak túl – ezek között olyanok vannak, mint az országos erdőgazdálkodási szolgálat vagy a Japan Development Bank – arra kötelezik majd, hogy a postatakarék-rendszertől alkalmanként kisírt kölcsönök helyett a tőkepiacon teremtsék elő a mûködésükhöz szükséges pénzt.

Mindeközben a szellemi és a gazdasági reform egybekapcsolásának látványos jele, hogy a korábban az egyetemi katedrákat koptató Takenaka saját “osztályát” is meglepte egy elképzeléssel. Szándéka szerint privatizálna számos országos egyetemet, majd a következő lépésben megnehezítené a ma közalkalmazotti besorolású professzorok státusba kerülését. “A jelenlegi rendszer ezeknek a fiatalembereknek már huszonéves korukban státust biztosít, így semmi nem kényszeríti őket versenyre, sőt tudományos publikációkra sem. Ez a változás sok embert fog fölrázni a mai szendergésből” – állapítja meg Takeucsi Hirotaka, a Hitocubasi egyetem kebelén belül mûködő, nemzetközi vállalati stratégiát oktató főiskola dékánja.

Még Japán időskorú lakosai sem menekülnek meg némi kellemetlenségtől. Az ország lakossága olyan gyorsan öregszik, hogy a 70 év fölöttiekre jutó kormányzati egészségügyi kiadások már-már az eget ostromolják. Az e korcsoportnak címzett egészségügyi büdzsé megközelíti a 85 milliárd dollárt, s az ilyen jellegû összkiadás 30 százalékát teszi ki. Japán agyontámogatott egészségügyi rendszere az összeomlás szélére került, éppen ezért Koizumi meg akarja húzni az egy páciensre jutó kiadások felső határát, illetve, amennyiben ez nem megy, följebb akarja srófolni a fizetéseken belül az egészségügyi járulék arányát. Ezek az ötletek korábban politikailag elképzelhetetlenek lettek volna.

Mindazonáltal van egy kulcsterület, amelyre vonatkozóan Koizuminak nincsenek konkrét tervei – és ez a bankszektor reformja. A bankokat megnyomorító rossz hitelek “kisöprése” és mûködésük átstrukturálása Janagisava Hakuónak, a pénzügyi szolgáltatásokat felügyelő állami szervezet vezetőjének a feladata. Amit el kellene érnie: a nagyobb átláthatóság, valamint a bankok rászorítása arra, hogy leépítsék “megroggyant” adósaikat. “Ha a következő két-három évben felgyorsítják a rossz hitelektől való megszabadulás folyamatát, azzal óhatatlanul megugrik a munkanélküliség” – hívja fel a figyelmet a Toyota-elnök Okuda, aki szerint a kihívás éppen ezért abban rejlik, hogy amennyire lehet, enyhítsék ezt a csapást. Az mindenesetre fölöttébb valószínû, hogy a témakört nem tûzik napirendre a júliusi felsőházi választások előtt.

Fájdalomenyhítés. A kérdés jelenleg az, vajon Koizumi képes-e törvénnyé emelni az ötleteit. Ha azt nézzük, milyen gyötrelmeket tartogat az üzleti élet számára, akkor különösen meglepő, milyen nagy a támogatottsága a gazdasági elit köreiben. Az állami kiadások drasztikus lefaragása a bankreformmal karöltve előreláthatólag a magánszektorra is érzékeny csapást mér majd. “Ahhoz, hogy a Japán nevû vállalkozás rendbe tegye az ügyeit, az országnak alighanem 25 százalékkal csökkentenie kell az ipar és a szolgáltatói szektor kapacitásait” – vélekedik Mikuni Akio, a Mikuni & Co. japán hitelminősítő intézet elnöke. Koizumi azt ígéri, hogy enyhíteni fogja az intézkedések okozta fájdalmakat, mindenekelőtt a munkanélküli juttatások növelésével, valamint azzal, hogy az állami beruházásoktól a munkavállalók átképzésére irányít át jelentős összegeket.

Mindezek keresztülviteléhez Koizuminak előbb győzelemre kell vezetnie a pártját júliusban, majd kabinetje egészét – benne számos, a kormányzó LDP-n belüli ellenfelét – a terv mellé kell állítania. Amennyiben kudarcot vall, még mindig megmarad az a lehetősége, hogy előrehozott alsóházi választásokat ír ki. Miben reménykedhet? Abban, hogy a lakosság legalább olyan kedvezően mond véleményt a személyéről a szavazóurnáknál, mint ahogyan akkor fogadja, amikor szumóbirkózók vagy operacsillagok oldalán bukkan föl.