Magyarországon a kutatás-fejlesztés és az innováció állami támogatásának GDP-hez viszonyított aránya 2000-ben nem érte el a 1 százalékot, ez a ráta pedig messze elmarad az Európai Unió tagországaiban tapasztalt 2 százalék körüli, vagy az Egyesült Államok és Japán 3 százalékot közelítő értékeitől (lásd a grafikont). Ilyen állandósult forráshiánnyal küszködő hazai tudásiparral az új típusú gazdaságban a versenyképesség fenntartása lehetetlen.
VÁLLALATI SEGÍTSÉGGEL. Az innováció és a tudományos kutatás létfontosságú szerepét a kormányzat is felismerte: a Széchenyi-tervvel 2002-re a GDP százalékában kifejezett K+F támogatást 1,5 százalékra tornáznák fel – a szükséges források felét a vállalkozói szférától remélik. A terv megvalósítása érdekében tavaly a Tudomány és Technológiapolitikai Kollégium tudományos tanácsadó testülete három elemből álló programot dolgozott ki. A kutatók átlagosan 30 százalékos béremelése mellett vonzóbbá és átláthatóbbá tették a kutatói életpályát, a költségvetésből pedig jelentős többletforrást különítettek el a kutató-fejlesztő műhelyek megerősítésére. A harmadik ajánlás az egyes kutatási programok versenypályázati finanszírozására vonatkozott, s bár a Széchenyi-terv erről a teljes intézkedéscsomagról szól, kutatói körökben ebből mégis a pályázati rendszer, a Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Programok (NKFP) keltette a legnagyobb visszhangot.
Kitörési irányokA Széchenyi-terv részeként szereplő NKFP-t stratégiai szempontok alapján öt területre osztották fel (lásd külön). Szabó Gábor kutatás-fejlesztési államtitkár szerint az egyes területeken belüli elosztás arányáról szándékosan nem döntöttek, hiába van tehát Magyarországon óriási lemaradás az életminőség területén, mint mondja, “nincs első az egyenlők között”, a program eleve a legfontosabb kitörési irányokat jelölte ki. Az egyes programok a honi gazdaság versenyképességet növelő alap- és alkalmazott kutatásokat hivatottak támogatni, s a 2000 szeptemberében meghirdetett első – a pályázati szándék közlésére vonatkozó – fordulóban ennek megfelelően bírálták el a beérkezett pályázatokat. Pálinkás József politikai államtitkár a Figyelőnek elmondta: a felhívásra az öt témakörben 714 pályázat érkezett be, az összes igény pedig mintegy 38 milliárd forint volt. Az első négy programban a pályázatonként igényelhető maximális támogatás 100 millió forint. A rendelkezésre álló 5,7 milliárd forintot és az előpályázatokon igényelt összegeket figyelembe véve kiderül, hogy összesen mintegy 80-100 pályázat nyerhet. Ez a szám magasabb is lehet, ha figyelembe vesszük, hogy a nemzeti örökség című programban minimálisan 10 millió forintot nyerhet el egy pályázat.
Öt témakör• Az életminőség javítása
• Információs és kommunikációs technológiák
• Környezetvédelem és anyagtudomány
• Agrárgazdaság és biotechnológia
• A nemzeti örökség és a jelenkor társadalmi kihívásai
Az idén 5,7 milliárd, 2002-ben pedig 10 milliárd forint áll majd a K+F tevékenységek rendelkezésére, e pénzeket az Oktatási Minisztérium (OM) által kiírt pályázatokon lehet elnyerni. Pálinkás József, a tárca politikai államtitkára szerint a főként alapkutatásra koncentráló Országos Tudományos Kutatási Alapprogramokkal (OTKA) szemben az elbírálás során itt elsősorban az átfogó, országos jelleget, a gazdasági hasznosságot és a várható eredményt tekintik a legfontosabb szempontnak. Ennek megfelelően a gazdasági élet szereplőivel, ipari partnerekkel kiegészült, nagy konzorciumok pályázatait várják. Kálmán Erika, a Bay Zoltán Alapítvány Anyagtudományi és Technológiai Intézete igazgatója szerint az NKFP ipari együttműködésekre gyakorolt pozitív hatása máris érzékelhető.
A pályázatokat első alkalommal írták ki, és a tapasztalatok alapján a rendszer még további finomításokra szorul. Fontos például tisztázni, hogy az összegek milyen átutalási rendszerben érkeznek majd meg a nyertes konzorciumok egyes tagjaihoz. Amennyiben ugyanis – ahogyan az az OM előzetes terveiben szerepelt – a pályázatot koordináló intézet utalja tovább a pénzt, a soklépcsős folyamat pazarláshoz vezethet. Az OM éppen ezért jelenleg azt fontolgatja, hogy a nyertes konzorcium minden tagjával külön szerződést köt, és mindenkinek külön utal – az ezzel kapcsolatos döntést azonban a minisztérium egyelőre nem hozta meg.
Az átfogó, nagy ívű tervekre váró új rendszer eddig szokatlan problémákkal is szembesíti a pályázókat. Mivel egy konzorciumban sokszor konkurens vállalatok is tagok lehetnek, már az együttműködés elején pontosítani kell, ki és miként részesül majd a keletkező know-how-ból. Ez pedig a szabadalmi jogban tájékozott jogászok segítsége nélkül elképzelhetetlen. Egy kiterjedt projektben ugyanis – szemben az unió általában egy konkrét termék kifejlesztését célzó programjaival – akár több iparilag hasznosítható eredmény is születhet.
“A programot támogató pályázati rendszer egyértelműen új és az eddigi elkülönült anyagi lehetőségekhez segítheti a K+F tevékenységben érdekelt intézményeket és vállalkozásokat” – kel a Széchenyi-terv védelmére Monostori László, az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetének (SZTAKI) tudományos igazgatóhelyettese. A pályázatok előnye, hogy viszonylag nagy az elnyerhető támogatás (lásd külön írásunkat), aminek fontos szerepe van a felaprózódás elkerülésében. Az összegek nagyságának megítélése persze nem egyszerű, a meghatározott százmillió forintos szintet önmagában nem tartja soknak a tudományos igazgatóhelyettes. 
“Első hallásra ugyan számottevő támogatást jelent a százmillió forintos limit, de mivel négy-öt intézmény pályázik együtt egy átlagosan hároméves projektre, cégekre és évekre lebontva már jóval szerényebb összegnél tartunk” – mondja Monostori László. Hozzáteszi azonban, hogy mivel konzorciumok, vagy a már uniós pénzekből részesülő projektek előnyt élveznek, egy-egy ígéretes kezdeményezés más forrásokkal, így például OTKA-pénzzel kiegészítve már valóban tekintélyes és hatékonyan felhasználható összegekhez juthat. Ráadásul az alapkutatási komponenst tartalmazó projektekben az alapkutatásra eső rész vissza nem térítendő és 100 százalékos támogatást élvez, ez pedig a tudományos igazgatóhelyettes szerint a hazai viszonyok között komoly előrelépésként értékelendő, még akkor is, ha az európai projektekben a Széchenyi-tervben elnyerhetőnél jóval nagyobb projektösszegek szerepelnek.
TÖBB VAS A TŰZBEN. A SZTAKI meg is próbál minél nagyobb szeletet kihasítani a támogatási tortából. Az intézet a létező öt program közül többen is elindult, az információtechnológiai témakörben szereplő pályázataik közül az első körben négy kapott “A” minősítést. Az igazgatóhelyettes úgy gondolja, hogy pályázataik megelőlegezett – de még nem véglegesített – sikeréhez hozzájárult az a tény, hogy partnereik az egyetemi és ipari szférából kerülnek ki, mégpedig mind a multinacionális vállalatok, mind a kis- és középvállalkozások köréből. Egyik munkájukban – a Miskolci Egyetem informatikai intézete, illetve a műegyetem gépészmérnöki kara mellett – a General Electric magyarországi érdekeltsége, valamint a Műszertechnika Systems Kft. is részt vesz. A közös munka célja, hogy a néha csak időleges kooperációba lépő vállalatok egymásra találását és együttműködését segítsék az információtechnológia eszközeivel. Monostori László általában üdvözli az OTKA-támogatások növeléséből, a Széchenyi-tervben elnyerhető pénzekből, a kutatók bérrendezéséből és az uniós támogatásokból álló csomagot; úgy véli ezeknek köszönhetően valamelyest javult a hazai kutatók helyzete, és az általános hangulat, de hozzáteszi, hogy a fiatal végzősöket azért még mindig nehéz megtartaniuk.
