A kilencvenes évek második felében a köizép- és kelet-európai országok közül Lengyelországban volt a legdinamikusabb a növekedés. 1994 óta a GDP éves bővülése mindig meghaladta a 4 százalékot. Az évtized közepéig a növekedés nagymértékben exportvezérelt volt, ekkor azonban fordulat történt, amely igencsak tartósnak bizonyult: 1996 és 1999 között a belső felhasználás dinamikája jelentősen meghaladta a GDP-növekedés tempóját, és ezen belül a magánfogyasztás is a GDP-vel azonos, vagy gyorsabb ütemben bővült. Mindeközben megugrott az import, és romlani kezdett a fizetési mérleg, amelynek hiánya 1999-ben már a GDP 7,4 százalékára rúgott.
Az egyenlegromlás egy ideig nem volt nagyon fenyegető, mert jelentős mértékben ellensúlyozta a tőkebeáramlás. Mindazonáltal 1997-től kezdve a gazdaságpolitikai döntéshozók szinte folyamatosan feladatuknak tekintették a “túlfűtöttség” elleni harcot, miután feltételezték, hogy a külgazdasági pozíció romlásának oka a fogyasztás gyors növekedése és a túlzott bérkiáramlás. Így ez az időszak túlnyomórészt a magas, 10 százalék körüli vagy azt meghaladó reálkamatlábak, valamint (más megfontolásokból kifolyólag is) a szűkülő költségvetések jegyében telt el. Érdekes módon ebben a vonatkozásban az 1998-as orosz válság sem hozott változást, mert noha addigra mérséklődött a fogyasztás dinamikája, az orosz sokk nyomán az export stagnálása miatt több mint egy fél évig élesen visszaesett a növekedés is (lásd a grafikont). Így a belső felhasználás továbbra is dinamikusabban nőtt, mint a GDP, tehát maradt a “túlfűtöttség”.
Az újabb fordulatnak az elmúlt hónapokban lehettünk tanúi. A lengyel növekedés, miközben az idei első félévben 5,6 százalékos volt, szemmel láthatólag ismét exportvezérelt. A vámstatisztika szerint a kivitel dollárértéke az első 8 hónapban 14,8 százalékkal, míg az import 10,5 százalékkal nőtt. (Ezzel együtt a külkereskedelmi mérleg egyenlege tovább romlott.) A belső kereslet dinamikája ugyanakkor visszaesett. Az idei év második negyedévében a fogyasztás, illetve a beruházás növekedési üteme 1992 óta nem látott szintre süllyedt: a háztartások fogyasztása 2,6 százalékkal nőtt csupán, az állóeszköz-felhalmozás pedig 2,9 százalékkal. A fogyasztásbővülés mérséklődése összefügg azzal, hogy noha a reálbér az idei első fél évben 3,4 százalékkal nőtt, a reálbértömeg az adatok alapján – rég nem látott módon – inkább csökkent. Az 5 százalék fölötti gazdasági növekedés ellenére az alkalmazottak számának csökkenése felgyorsult. A mezőgazdaságon kívülieké az idén mintegy 7 százalékkal mérséklődött.
A fentiek alapján nem lehetünk biztosak abban, hogy az exportvezérelt növekedéshez való visszatérés – a visszafogott belső kereslet miatt – nem jár együtt jövőre a növekedési ütem érzékelhető lassulásával. A csak lassan mérséklődő infláció mellett a várható monetáris politikai enyhülés is csekély marad. Az alkalmazottak számának visszaesése és a lanyha beruházási aktivitás arra utal, hogy a vállalatok sem nagyon számítanak a kereslet erősödésére. A helyzeten valamelyest módosíthat a közelgő választási év. Jelenleg a GDP-arányos államháztartási hiány 1,7 százalékra csökkentését tervezik, az idei 2,7 százalékról. Az adott helyzetben viszont egy, a tervezetthez képest valamelyest engedékenyebb jövő évi költségvetés nem fenyeget a makrogazdasági egyensúly felborulásával. Összességében az idén 5 százalékos, jövőre pedig 4,5 százalék körüli növekedés valószínűsíthető.
