MÚOSZ, azaz Magyar Újságírók Országos Szövetsége. Andrássy út, Sztálin út, Népköztársaság útja, ismét Andrássy út: akár ennyiben is összefoglalható az Andrássy úton székelő szövetség története. Természetesen sok minden történt ebben a szövetségben fél évszázad alatt. Akárcsak a többiben. Sok gazember és talpnyaló is működött az égisze alatt. Mint mindenütt az országban. Csakhogy a Sztálin- és Rákosi-magasztalások, szégyenletes kampányfeladatok műhelyében született például 1956 szelleme is. Mint az ugyanilyen bonyolult múltú Írószövetségben, ahogy e történelmi tényt kétszáz méterrel odébb az írók székházának falán emléktábla hirdeti. Mert a tradíció is bonyolult. Akárcsak a történelem. Ezek a szervezetek ugyanis nemcsak a jó elvtársak gyűjtőhelyei voltak, hanem a nem-elvtársak menedékéül is szolgáltak a nehéz időkben. Védelmet adtak. Relatív biztonságot. Akik nem élték át, nem tudhatják, mit jelentett az általános fenyegetettségben ez a relatív biztonság. Milyen óriási fordulat volt az én életemben is, amikor a kitelepítés, munkaszolgálat, brutális rendőri-katonai önkény évei után baráti segítséggel (mindig akadt ilyen) nagy nehezen sikerült az Írószövetség, a Művészeti Alap, a MÚOSZ védfalai közé bekerülni. Tizedrangú tagként, de akkor is!
Ezen merengtem, amikor nemrégiben beültünk ebédelni a frissen új kézbe került MÚOSZ-étterembe, mely a Média Club nevet kapta. Múoszéknál általában jól lehetett enni az elmúlt évtizedekben, persze ez hullámvölgyekkel együtt értendő, de voltak az étteremnek kifejezetten jó korszakai. Eredetileg csak tagoknak állt nyitva, s mint ilyen, kellőképpen olcsó ételárakkal. Különböző események, kiváltképp opera vagy színház után gyakran jártunk ide, Vasékkal, Kéryékkel, másokkal. Úgy emlékszem, hogy általában megbízható bélszínre, tatárbeafsteakre lehetett számítani. Nagyhangulatú vacsorákat költöttünk el itt együtt – ezen persze nem magyarnótázások, hanem irodalmi veszekedések, hatalmas és gusztusos kivesézések értendők. Nem tudom, igaz-e, mert nem próbáltam ki, de a verebek azt csiripelték, hogy most viszont legfőbb ideje volt a váltásnak.
A Kárpátia vezetése vette át – és ez nem rossz garancia – az újságírók etetését. (És nem csak az újságírókét, hiszen az étterem jó ideje nem zártkörű már.) A kerthelyiségben ültünk, árnyas sátor alatt, és már kezdetben feltűnt a fiatal pincér nem szervilis, de kellemes udvariassága. A hideg Unicum után (jó pont!) a szokásosnál gazdagabb előétel választékban dúskálhattam, ezúttal egyik fő kedvencemet választottam, pármai sonkát sárgadinnyével. A levesek közül jó pontot érdemel a hideg gazpacho. Évtizedek óta Angliában élő és működő írókollégám valahányszor hazalátogat, akár két héten át is minden áldott nap töltött paprikát ebédel. Az ittenit nyugodtan merném ajánlani neki. Majd grillezett harcsát választottam, és ilyen különlegesen jól fűszerezett halat, enyhén ropogósan, ritkán ettem. Hatalmas jó pont! Akárcsak magáért a tényért – mert nem kóstoltam -, hogy kapható kapros tökfőzelék is. A derék jó főzelék ugyanis, mint olyan, általában derogál mai törekvő vendéglőinknek. Úgy rémlik, a Média Club jó kezekbe került. –
Környezet: intellektuálisan nagypolgári
Kiszolgálás: kifogástalan
Előételek: 600-1600 forint
Levesek: 300-1200 forint
Főételek: 950-2350 forint
