Gazdaság

WORLDCOM-SPRINT – Lőttek a fúziónak

A Deutsche Telekom (DT) kerülhet nyerő pozícióba azt követően, hogy a washingtoni és a brüsszeli versenyhatóságok a piaci helyzet torzulására hivatkozva megakadályozták az MCI WorldCom és a Sprint amerikai távközlési cégek egyesülését. Elemzők szerint a tengerentúli jelenlétre vágyó DT nagy valószínűséggel kísérletet tesz majd az egyedül maradt Sprint megszerzésére.

A washingtoni igazságügyi tárca az ilyenkor szokásos ügymenet szerint jogi úton támadta meg a fúziót, mondván: ha a WorldCom bekebelezi a Sprintet, a távolsági hívások piacán szinte duopólium jönne létre. A két vállalat jelenleg e piac második, illetve harmadik legnagyobb szereplője az AT&T után, s hárman együtt 80 százalékos részesedéssel rendelkeznek.

Elemzők arra tippelnek, hogy a két cég nem fogja vállalni a pert, mert kevés az esély arra, hogy a bíróság a javukra ítéljen. Ezt valószínűsíti, hogy a washingtoni döntés után a WorldCom és a Sprint visszavonták a korábban az Európai Bizottsághoz – mint az Európai Unió versenyhatóságához – beadott, a fúzió elbírálására vonatkozó kérelmüket. A bizottság ennek ellenére nyilvánosságra hozta elutasító döntését.

A fúzió meghiúsulása után azonnal lábra kapott a spekuláció, hogy a DT a Sprintre pályázik, sőt a Welt am Sonntag értesülése szerint máris komoly tárgyalások folynak az ügyletről. Frankfurtban egy szóvivő cáfolta ezt az információt, Ron Sommer vezérigazgató pedig egy másik lapnak nyilatkozva elmondta, hogy bár kétségkívül az amerikai expanzió a fő stratégiai céljuk, a megszerzendő vállalatnak illenie kell a DT-hez, és az árnak is rendben kell lennie. Ez utóbbi szempontból az akvizíció mellett szólhat, hogy a DT-nek csak 90 százaléknyi részvényt kellene megvásárolnia, mivel jelenleg 10 százalékos érdekeltsége van a Sprintben, amely a hasonló tulajdonrészt birtokló France Télécommal együtt partnere volt a Global One nevű vegyes vállalatban.

Az ár persze így is borsos lenne – a WorldCom több mint 120 milliárd dollárt kínált -, s ez a magyarázata annak, hogy a DT részvényesei igen rosszul reagáltak az akvizíciós lehetőség felmerülésére: az árfolyam 8 százalékkal, 58,4 euróra csökkent. Elemzők úgy látják, hogy a DT bőven megengedheti magának a Sprint felvásárlását, mely ráadásul logikus lépés is volna, hiszen a most facéran maradt vállalat nagyon értékes pozíciókkal rendelkezik az amerikai távközlési piac különböző szegmenseiben. Mindazonáltal a DT aligha fog fejvesztve igyekezni, hogy nyélbe üsse az ügyletet, hiszen újabb fiaskót már nem engedhet meg magának a korábbiak után: a Global One-ban csalódnia kellett, tavaly sikertelenül próbálta megszerezni a Telecom Italiát, s az idén márciusban kudarcba fulladt az amerikai Qwest Communications International bekebelezésére irányuló kezdeményezése is. –

Ajánlott videó

Olvasói sztorik