Élet-Stílus

Zalatnay Sarolta a börtönévekről: A mai napig nagyon rossz a kulcscsörgés és a sziréna hangja

Zih Zsolt / MTVA
Zih Zsolt / MTVA
Két évet volt börtönben a kétezres évek elején.

Zalatnay Sarolta lesz az ATV-n futó A Nő háromszor című műsor vendége péntek este. Az énekesnőt egyebek mellett arról kérdezte Köböl Anita műsorvezető, hogyan élte meg, hogy húsz évvel ezelőtt börtönbe került.

Valószínűleg vagy nem megfelelően kezeltem dolgokat, vagy kezdtem elkanyarodni az utamról, a zenéről. Ez az elkanyarodás a saját választásom volt

– jelentette ki az énekesnő.

Elmondása szerint azt különösen nehezen élte meg, hogy elvesztette a szabadságát, a börtönben ugyanis azt is mások mondták meg neki, mikor keljen fel és feküdjön le aludni. „Becsuknak egy négyszer négy méteres helyre, és én klausztrofóbiás is voltam mindig. De akaraterővel meg lehet mindent oldani” – vélekedik Zalatnay.

Arra a kérdésre, hogy változtatott-e rajta a bent töltött két év, az énekesnő határozott igennel felelt, de hozzátette:

Ugyanolyan hülye maradtam, ugyanúgy átvernek, és ugyanúgy szeretem az embereket, mint eddig.

Mint mondja, olyan szempontból változtatta meg a börtönben töltött időszak, hogy toleránsabb lett, és megtanulta, mit tehet meg, ha össze van zárva másokkal.

Ami nagyon rossz a mai napig, az a kulcscsörgés, a sziréna hangja, a hangos kiabálás, a bakancs csattogása

– idézte fel Zalatnay, majd a beszélgetés végén megjegyezte:

Nagyon megviselt, de úgy gondolom, Isten nem büntet meg, ha nem jogos a büntetés.

A Nő Háromszor Köböl Anitával péntek este 20.45-től látható majd az ATV-n.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik