Gazdaság

MOL – Egyre lejjebb

Csaknem 900 forinttal, azaz 20 százalékot meghaladó mértékben zuhant a Mol árfolyama a kormány június 20-i, 12 százalékos gázár-emelési határozata óta. A döntés – és Csák János Mol-elnök azt követő lemondása – utáni 10 százalékos esést a múlt héten a részvényárfolyamok újabb 10 százalékos visszacsúszása követte, amit az elemzők szerint a kormányfő piaci beavatkozást előrevetítő kijelentései váltottak ki. A kormány ugyanis, korábbi kötelezettségvállalásait megszegve, jövőre sem kíván piaci viszonyokat teremteni a gázszolgáltatás területén, sőt már most rögzítette, hogy 2001-ben a gázárak éves szinten maximum 5 százalékkal emelkedhetnek.

Valószínűleg az sem erősíti a Molba és az egész magyar részvénypiacba vetett bizalmat, hogy a kabinet a cég így kialakult helyzetét gyakorlatilag a gázüzletág államosítására kívánja felhasználni. Kérdés, ha ez a javaslat konkrét formát ölt, miként döntenének a Mol tulajdonosai, hiszen piaci viszonyok mellett jelentős profitot termelő ágazatról van szó.

Egyelőre nem látszik valószínűnek, hogy a Mol menedzsmentje és tulajdonosai támogatnák a gázüzletág eladását, hiszem az igazgatóság, múlt hétfői ülésén, az ügy peresítését javasolta, mondván: a jelenlegi árak nem tesznek eleget annak a törvényben garantált feltételnek, hogy a hatóságilag szabályozott energiahordozó, a gáz ára 8 százalékos tőkearányos megtérülést biztosítson. Ugyanakkor az igazgatóság arról is döntött, hogy a – elemzők szerint az idén 70-100 milliárdos veszteséget termelő – gázkereskedelmi, -szállítási és -tárolási tevékenységet a csoporton belül külön üzletágba szervezik. Mosonyi György vezérigazgató ugyanakkor nem értett egyet azzal az észrevétellel, hogy a kedvezőtlen kormánydöntés miatt csökkenő bevételek és Csák János távozása megnehezítené a korábban megfogalmazott növekedési stratégia következetes végrehajtását. –

Ajánlott videó

Olvasói sztorik