Gazdaság

Megvan a kérő,

meglesz a házasság! Eddig már háromszor kiáltottak fel így a befektetők, biztosra véve, hogy a fehér lovon érkező hercegnek szőröstül-bőröstül kell a TVK-leány, és hogy másnak semmi se jusson belőle, az ifjú férj teljesen birtokon belül akar kerülni, így majd ki is vezeti a részvényeket a tőzsdéről.

Bár a kérőknek (TV)Katát könnyű volt táncba vinni, a fejét eddig nem sikerült bekötniük, és a részeredmények csak ideig-óráig tették őket boldoggá. Ketten ugyan már befürödtek, ez azonban nem apasztotta el az érdeklődést, s a múlt héten új próbálkozó jelentkezett: a BorsodChem (BC).

Az első komoly jelölt egyébként a Croesus-csoport volt, amely két évvel ezelőtt a TVK mintegy negyedét vásárolta meg. A befektetés azonban hosszú ideig csak vitte a pénzt, s a többi tulajdonos sem nézte jó szemmel a Croesus működését. Annak azonban a tavalyi közgyűlésen – összefogva a Templeton alappal – végül sikerült átvennie szinte a teljes hatalmat. Ekkor azonban új vetélytárs akadt, a Mol személyében. Az olajtársaság viszont megelégedett 20 százalékos részesedéssel, amivel gyakorlatilag patthelyzet alakult ki. Ezután mindenki azt várta, vagy a Mol még többet áldoz a cél elérésre, vagy belép egy nyugati szakmai befektető, amikor is az alig 50 kilométerre lévő szomszédvárból, Kazincbarcikáról érkezett új kérő. A helyzet ettől csak tovább bonyolódott, hiszen a BC részben részvényekkel fizet a 28,5 százalékos részesedésért, így most e társaságban szerez számottevő tulajdont a Croesus és a Templeton.

A befektetők az üzlet bejelentésekor szinte levegőhöz sem jutottak a meglepődéstől. A BC ugyanis ez idáig az egyik legkonzervatívabban (és nagyon eredményesen) vezetett hazai tőzsdei cégnek számított. Részvényesi struktúrája kifejezetten szórt volt, ami ezt követően már kevésbé lesz igaz. Ráadásul a TVK lényegében hasonló méretű, mint maga a BC, ami komoly finanszírozási terheket ró az utóbbira.

A tranzakció létrejötte után talán a Croesus lehet a legelégedettebb; krőzussá ugyan nem vált a kalandtól, de veszteségek nélkül vonulhat hátrébb. A BC és a Mol azonban korántsem lehet boldog: az üzletbe már eddig is sokat invesztáltak, s kérdés, ez hosszú távon milyen eredményt hoz számukra.

A mostani “szerelmi háromszög” vélhetően nem elégíti ki őket, szeretnének “édes kettesben” maradni szerzeményükkel. A kérdés már csak az, lesz-e elég ereje ehhez valamelyiküknek, vagy netán újabb fordulatok várhatóak. Biztosra csak az vehető, a mostani kényes egyensúly már középtávon sem tartható fenn. –

Ajánlott videó

Olvasói sztorik