Nem szokványos eset napjainkban, hogy egy, a tudomány szűk berkein kívül alig ismert, közéleti, politikai szerepléstől tartózkodó közgazdász kutatót hetvenedik születésnapja alkalmából kollégái tanulmánykötettel tiszteljenek meg. Márpedig Augusztinovics Mária tudományos munkásságát és autonóm személyiségét ily módon – a Racionalitás és méltányosság című cikkgyűjteménnyel – részesítették elismerésben a szakma jeles képviselői. Egyúttal arra is választ kaphatunk, Karinthy szép versének címét és mondandóját kölcsönvéve: hogyan is gazdálkodott tehetségével, talentumával a jubiláns. A különböző korú, nézetű, felfogású 29 szerző közül itt csak néhányat említhetünk meg: Antal László, Bródy András, Chikán Attila, Hetényi István, Király Júlia, Rabár Ferenc, Szabó Katalin, Száz János. A rendkívül széles témakört felölelő mintegy húsz dolgozatról is “csupán” annyit mondhatunk: közös jellemzőjük, hogy közvetlenül vagy közvetve kapcsolódnak az ünnepelt több évtizedes kutatásaihoz.
ÉLETPÁLYA-KUTATÁSOK. A tanulmányokat olvasva magyarázatot találunk a kötet címére, az ugyanis híven fejezi ki Augusztinovics vizsgálódásainak két vezérlő elvét. A racionalitásra épül ugyanis kutatásainak első fő területe: a tervezésben, a pénzügyekben, a gazdaságban alkalmazható matematikai modellek és a számítástechnika módszereinek felhasználása. Ám vonzódását a valósághoz, a tényekhez akkor sem hanyagolta el, amikor elemzéseiben a méltányosság lépett előtérbe. Az utóbbi másfél évtizedben ugyanis az emberi életpálya makroökonómiájával, az együttélő korosztályok elméletével foglalkozott, különös figyelmet fordítva a nyugdíjrendszerekre. Mint a kötetet bevezető interjúban elmondja, az életpálya-finanszírozás azért is sokatmondó, mert itt lehet vizsgálni, hogyan hat egymásra az emberi élet és a gazdaság, mely utóbbi végső soron mégiscsak az emberekért van, nem a profitért vagy a növekedési ütemért.
A tudományos teljesítmény önmagában persze nem elegendő sem az üdvösséghez, sem a szakmán belüli közkedveltséghez. Kellett még hozzá Augusztinovics határozott, rendhagyó, szuverén személyisége, ami éles logikával, élénk szorgalommal és sajátos szerénységgel párosult. Mivel pedig mindig is hiányzott belőle az okos nőket (persze nemcsak őket!) többnyire jellemző szereplési vágy, feltűnési viszketegség, Gusztit – ha most barátaihoz hasonlóan így nevezzük -, aki sohasem ártott senkinek, általában mindenki kedveli.
Mielőtt azonban széles nyilvánosság előtt “szentté avatnánk” Gusztit, aki nem mentes hibáktól, gyarlóságoktól sem, na meg biztosan ő maga utasítaná vissza a dicshimnuszokat, válaszolni kell egy talán kényes kérdésre. Vajon miért nem csatlakozott annak idején a változásokat igénylő reformközgazdászok népes csapatához? A magyarázat jórészt a már említett, racionalitás iránti fogékonyságában rejlik. Mert ugyan nem volt híve a bürokratikus koordináció túlsúlyán alapuló tervgazdálkodásnak, viszont az átláthatatlan, irracionálisan működő piac távol esett érdeklődési körétől. Egyébként a sokat támadott tervezést ma sem tartja elvetendőnek. Mint a vele folytatott beszélgetésben megjegyzi: “tervezni annyi, mint felmérni, mi várható a jövőben tőlünk függetlenül, mik az elsődleges, másodlagos célok, ezek hogyan, minek a rovására érhetők el”. Ezek ma sem elvetendő tanácsok. Másban is igaza van, például szerinte botorság hinni benne, hogy “a tökéletes piac mindent elintéz”. Miként ámítás azt hirdetni, hogy “az állam semmibe se ártsa bele magát”.
Karakán szókimondását példázza a napjainkban lefitymált marxizmusról megfogalmazott véleménye, miszerint a csaknem százötven évvel ezelőtti valóságról leírtakat nem lehet örökérvényű tantételeknek tekinteni; az ilyenfajta dogmatizmus senkit sem vonz, inkább taszít. Ámbár nem minden prófécia bizonyult tévesnek. Ki tagadhatná – kérdezi -, hogy a tőke koncentrációja és centralizációja monopóliumokat és oligopóliumokat szül? Vagy azt, hogy a pénztőke uralma alá hajtotta az ipari tőkét és némileg élősdivé vált? Még az is bejött, hogy nemzetközivé vált a világ – csak nem a munka, hanem a tőke tette azzá. Félremagyarázásokat elkerülendő: számára a marxizmusból nem a tantételek és a jövendölések az érdekesek, hanem a törekvés a valóság megismerésére, apológia helyett a társadalmi ellentmondások feltárása.
AZ IDŐ PRÓBÁJA. Végezetül: Augusztinovics Mária tudományos teljesítménye több könyvben, mintegy hetven magyar és negyven idegen nyelvű tanulmányban ölt testet. Pályájának elismeréseként kétségtelenül egyike lett a világ kiemelkedő ökonometrikusainak, a gazdasági és a társadalmi tervezés nemzetközileg is elismert szakembereinek. Apró megjegyzés: már 1980-ban nagydoktori fokozatot nyert, de húsz év kevés volt ahhoz, hogy akadémikusi rangra érdemesítsék. Persze a lényeg mégiscsak az, hogy minden bizonyíték amellett szól: sáfárkodott a reábízott talentommal, és munkái ki fogják állni az idő próbáját. –
