Milyen szépek – mutatja lelkesen a fejőháziba bandukoló teheneit Baksa Sándor karancslapujtői agrárvállalkozó. Ezt a látványt semmiképp sem cserélné el irodai munkáért. Nehezen is tehetné. Nógrád sovány földjein sosem volt rekorder a mezőgazdaság, és a környező falvak szövetkezetei sorra eltűntek a kilencvenes évek második felére. A “lóbolond” Baksa Sándor is egyszerű fogatosból, ösztöndíjas technikusból lett főagronómus, majd három lóval és négy tehénnel jobb híján választotta 1988-ban a magánvállalkozást. Nem jött ki az új tsz-elnökkel, így éppen jókor érkezett néhány év múlva az agrárválsággal gyorsított szövetkezeti átalakulás. A téeszekben kiürülő istállókból jutányosan szerezte meg az állatállományt, amikor még tízezer forintos állami támogatással vágták le a teheneket. Egy ideig szaladt is a szekér, de néhány éve rossz idők járnak az agrártermelőkre. A termények átadási árai a rendszerváltás óta ritka kivétellel az infláció alatt emelkednek. Gyarapodásban egyedül a költségek előzik meg a pénzromlást. Az árbevétel-arányos nyereség 5 százalék alá (sokszor a ráfizetésig) csökkent.
Nincs ez másként Baksa Sándor tehenészetében sem. Nem elég a túltermelés a tejpiacon, a Mizo esete is megrázta a szakmát. Baksáék szerencséjükre a korábban Avonmore-tulajdonban lévő, utóbb az olasz Gala-csoporthoz került pásztói tejüzemnek szállítanak hosszú távú szerződés alapján. Jó a kapcsolat, ám az európai uniós (EU) csatlakozás utáni kvótáért küzdő tejfeldolgozók versenye a nagyobb piaci részesedésért az átvételi árakat is lenyomta. A terméktanács és az agrártárca hiába igyekszik mesterségesen felpumpálni a belépésig a termelést, a fogyasztás nem növekszik olyan ütemben, ahogy szeretnék. A végeredmény, hogy a Baksa-féle vállalkozások a gazdaságosság határán táncolnak. Pedig Baksa Sándor a lehető legfrissebb tudományos eredményeket igyekszik felhasználni a hatékonysági versenyben. Napi kapcsolatban áll a Szent István Egyetemmel; a szakma élvonalába tartozó genetikai értékű tenyészállat-állománnyal, a tartási körülményekhez képest nagy átlaghozammal, főleg családi munkaerővel termel. Filléreken kell spórolni; egyebek között úgy, hogy nem vásárolja, hanem maga állítja elő a takarmányt.
Nincs választás. Maga is tudja, hogy ebből a ringlispílből nem lehet kiszállni. A számítása szerint 60-70 millió forintos eszközértékű (tavaly 37 millió forintos árbevételű) gazdaság a 230 szarvasmarhával, 430 anyajuhhal, 200 hektár saját, 170 hektár bérelt földdel, 20 millió forintnyi nagygép-állománnyal a töredékét hozná be, ha el kellene adni.
“Nem elég, hogy reggeltől estig dolgozom, még engem büntetnek meg azért, mert az egyik hivatal nem fogadja el a másik határozatát” – így mérgelődik Horváth László, 70 anyakocával és ezer süldős szaporulatával Rábapatona legnagyobb sertéstartója. Hiába járt el a terméktanács utasításai szerint, a helyi adóhatóság másképpen vélekedik: korábban kellett volna befizetni 262 leadott állat után az intervenciós terméktanácsi hozzájárulást. Így jogosulatlanul igényelte a támogatást. A végeredmény 25 ezer forint büntetés, s valószínűleg végleg le kell mondania a félmillió forintnyi jogos támogatásról. Pedig e nélkül nincs nyereség a disznón, hiába termel minőségi sertéshúst.
Mint mondja, nem vállalkozásbarát az agrárszabályozás: negyedévet késett az idei agrártámogatási rendszer, megfeleződött a földalapú támogatás, miközben a költségek esetenként 20 százalékkal is feljebb mentek.
Még sincs választása. Kilenc évvel ezelőtt sem volt, amikor húsz év munka után, gépüzemeltetési ágazatvezetőként és vesztes szövetkezeti elnökjelöltként inkább egyéni sertéstartóvá lett. A szövetkezeti átalakulás során többedmagával kivált, s megszerezte azt a 100 tehén számára épített, lerobbant istállót, amely ma is a vállalkozása alapja. Két év munkájával, 10 millió forintból felújította, átalakította sertéstartásra. Korszerű önitató, önetető rendszert vezetett be. A takarmányt a rokonságéval együtt 130 hektáros területen termeli meg. A kiváló tenyészállatok és a vitaminkeverékekkel kiegészített saját takarmány jóvoltából a Dunántúli Sertéstenyésztők Egyesületében az egyéni gazdálkodók között a legjobb húskihozatalt éri el. Így is kilónként 210 forint az élősertés “előállításának” a költsége, az ára pedig (a legjobb “S” és “E” minőségi osztályban is) 230 forint. S még jó, hogy van vevője: a régi partner, a Ringa. Pedig három éve még 325 forintot fizetett a vágóhíd a hízó kilójáért. Horváth állítja: ekkora üzemi méretben lehetetlenség gazdaságosabban hizlalni. Érdemi hasznot ma legfeljebb a támogatás hozna, de az most hónapokra veszélybe került a büntetés miatt. Horváth László szerint a kilátások is lehangolóak, váltani mégsem tud, s nemcsak a szakma szeretete miatt: nem engedik a hitelek sem.
Az általános agrárpiaci bajok közepette mégis van olyan árucsoport, amely gond nélkül, szinte korlátlanul eladható: a biotermékek. Pedig ezt előre nem tudta Német István, 1999 biogazdálkodója, aranykoszorús gazda, a rábcakapi biokertész, aki szintén nem jószántából, hanem kényszerből került a kertészpályára, amikor egyetlen politikai döntéssel leállították a bős-nagymarosi vízlépcső magyarországi beruházásait. Mint a helyi vízügyi igazgatóság gépésze, amúgy frissen nősülten, egy félig kész házzal maradt állás nélkül. Az apránként vásárolt és bérelt családi birtokon több év alatt bio szántóföldi kertészetet hozott létre, amely időközben 44 hektárra nőtt. Azután bekopogtatott a szerencse. A két faluval arrébb, Hanságligeten feldolgozót létesített a biotermékeivel világhírű német Hipp cég, beszállítókat toborzott, s 15 környékbeli kertésszel együtt Németék is jelentkeztek. Szigorú feltételeket diktált a Hipp, de megérte. Ma már a faluból egyedül Német István szállít a feldolgozóba, és miközben a többi kertész alig-alig tud túladni a “hagyományos” termésen, neki nincsenek értékesítési nehézségei. Sőt, a kereskedők sorban állnak, akár tízszer ennyit is el tudna adni, de ahhoz még nagyobb, családi vállalkozás keretében már nem megvalósítható beruházás kellene.
Persze a sikernek ára van. A kertészet tíz évig vitte a pénzt, ma is minden forintot vissza kell forgatni a versenyképes termeléshez. Korszerű eljárások, gépek, napszámos seregek, a hagyományos vegyszereknél négyszer-ötször drágább bio-készítmények szükségesek ahhoz, hogy a zöldség megkapja a bio-kontroll szervezet tanúsítványát. A családtagokon felül két állandó alkalmazottal dolgozó Német-féle gazdaság ugyan évi 10-15 millió forint árbevételt ért el, de a hitelei is több mint 10 milliót tesznek ki. A biogazdálkodás szekere azonban szalad, érdemes kockáztatni.
Ezt erősíti meg Roszik Péter, a Biokontroll Hungária Kht. ügyvezető igazgatója, a Biokultúra Egyesület alelnöke is. Az a gazda, aki vállalja a szigorú előírásokat, egyebek között a terület több év alatti átállítását, a hagyományosnál sokkal költségesebb vegyszermentes gazdálkodásra, egy folyamatosan bővülő exportkilátásokkal kecsegtető piacra lép. Szinte minden növényt érdemes bio eljárásban termelni. Két éve, amikor a hagyományos gabonatermelők nem tudtak mit kezdeni a felesleggel, a biobúzáért versengtek a kereskedők. Az EU-ban már a felhasznált élelmiszerek 1,4 százaléka minősül biokategóriásnak, de 3,5 százalékra lenne igény. A biotermékekkel elért árak az unióban is 35-40 százalékkal, egyes termékeknél akár 100 százalékkal is meghaladják a hagyományos élelmiszerekét, terményekét. A biocikkek bevitelének nincs is korlátja az unióban, ha az EU-ban is elfogadott minősítő intézet pecsétjével jótáll érte.
Itthon 1996-ban mindössze 6 ezer hektárt műveltek ily módon, tavaly már 33 ezer hektárt, az idén pedig várhatóan 66 ezer hektárt. Zömmel gabona, napraforgó, repce, paradicsom a hazai választék.
Bár sokan még ma is sarlatánságnak vagy egyszerűen csalásnak tartják a biogazdálkodást, a kereslet alapján úgy tűnik, számos hazai termelő számára ez lehet a jövő. A dioxin-ügyek, a genetikailag módosított termékekkel szembeni idegenkedés miatt egyre növekszik a biotermékek iránti bizalom.
