Valóságos kérdésözön áradt Magyarország felé decemberben, amikor az Európai Unió (EU) szakértői a környezetvédelmi fejezetről kiegészítő információkat kértek. Ahogy a belépésre pályázó országok is ezen a területen léptek fel messze a legtöbb igénnyel, az unió is itt tűnik a legkíváncsibbnak. Magyarország képviselőihez például csaknem két tucat kérdést intéztek.
Margot Wallström környezetvédelmi és Günter Verheugen bővítési főbiztos – mindketten az utóbbi hetekben jártak Magyarországon – mostanában egybehangzóan ismétlik a hivatalos uniós álláspontot: a január végén bekövetkezett ciánszennyezésnek semmilyen hatása nem lesz a csatlakozási tárgyalásokra. A történtek ennek ellenére fokozott éberségre intik az uniót, amikor a tagjelöltekkel az esetleges engedményekről egyezkedik.
Ez a fejezet talán a legneuralgikusabb pontja az alkalmazkodásnak; a nagy lemaradás még sokáig oka és ürügye lehet a csatlakozás késleltetésének. Másfelől, itt a tárgyalási stratégiát megkönnyíti, hogy az elérendő célok nagy része előre tisztázott – szemben a munkaerő szabad áramlásával, vagy a közös mezőgazdasági politikával, ahol az uniós pozíció még nem kristályosodott ki. Többen mégis úgy vélik: a csatlakozásig várhatóan további, és egyre szigorúbb jogszabályokat hoz majd az unió.
NYILATKOZATHULLÁM. A tiszai ciánszennyezés után intenzív nyilatkozathullám indult be, amit több cáfoló magyarázkodás is követett. A tárgyalási folyamat jelenlegi szakaszában érdemi szerepet nem játszó Európai Parlament szűk két héttel ezelőtti többek által félreértelmezett határozatban hívta fel a tagjelöltek figyelmét a közösség környezetvédelmi normáinak szigorú betartására. A határozat azonban csak az állandó kibúvót jelentő derogációk kérdésében követel alkut nem tűrő magatartást a belépni kívánókkal szemben, a tagjelöltek által valóban szorgalmazott átmeneti időszakok ellen viszont nem emel kifogást. “A parlament olyan követelést is megfogalmazott, amit pillanatnyilag egyáltalán nem szabályoz a közösségi jog” – állítja egy magas rangú közösségi tisztségviselő. A környezetvédelmi felelősség szóban sokat hangoztatott kérdésével – ez érvényesítené a “szennyező fizet” elvet – például mindössze egyetlen ajánlás foglalkozik, és a Wallström által nemrég közzétett fehér könyv csupán kiindulópontja lehet egy évek múlva hatályba lépő jogszabálynak. A nagybányai katasztrófából a jelek szerint az unió is levonta a tanulságokat: az ipari balesetek megelőzéséről szóló, úgynevezett Seveso irányelvbe (a direktíva arról az olasz városról kapta a nevét, ahol a nyolcvanas években több kilogramm mérgező dioxin jutott ki a tárolókból a környezetbe) az eddig hiányzó bányászati tevékenységet is beleillesztik, megelőzendő a magyarországihoz hasonló károkat.
Budapesten Günter Verheugen is elismerte, hogy az unió bizonyos területeken kész korlátozott haladékot adni a tagjelölteknek a közösségi előírások teljesítésére (Figyelő, 2000/8. szám), miközben felvételi követelmény, hogy a vonatkozó normákat teljes mértékben átvegye a magyar jogrend. Brüsszelben leginkább az 1996-os magyar OECD-tagság óta húzódó hulladékgazdálkodási kerettörvény késlekedése miatt ráncolják a homlokukat. Szakértők szerint a jogszabály hiányában jelenleg az sem definiálható, hogy egyáltalán mi számít hulladéknak. Az EU-tisztviselők figyelmét az sem kerülte el, hogy Magyarországon jelenleg még hiányzik az ipari balesetek megelőzésére vonatkozó átfogó szabályozás. Katasztrófatörvény ugyan van, de ez nem terjed ki az egész szektorra – hangoztatják az unió szakemberei, szükségesnek tartva a direktíva mielőbbi átvételét és végrehajtását.
Az 1999 júliusában kilenc derogációs kérelmet (lásd táblázatunkat) előterjesztő magyar kormányzat már azt is bizonyos sikerként könyvelheti el, hogy az EU élből egyetlen átmeneti kérelmet sem utasított el. Nevük mellőzését kérő brüsszeli tisztviselők a Budapest által kért haladékokat a tárgyalások jelenlegi fázisában már nem tartják túlzottnak, különösen annak fényében nem, hogy a szakminisztérium korábban – a realitásoktól nyilvánvalóan elrugaszkodva – 22 derogációs igényt kívánt érvényesíteni. A hazai civil szervezetek viszont a titkolózást hányják a kormány szemére; szerintük – az észt, a szlovén és a cseh példához hasonlóan – már régen nyilvánosságra kellett volna hozni, illetve vitára bocsátani a könnyítés iránti kérelmeket tartalmazó listát.
Az EU-konform környezetvédelem megteremtésének összköltségét horribilis összegre, mintegy 2500 milliárd forintra becsülik; ennek közel a felét a szennyvíztisztításra és a vízminőség javítására kellene fordítani. Egyedül a települési szennyvíztisztítás egész országra kiterjedő megoldása 800 milliárd forintba kerül majd. Nem véletlen, hogy a kormány egészen 2015-ig ki szeretné tolni a kötelező irányelvek alkalmazását.
ÖSSZTŰZ. Egyes átmeneti könnyítésekre vonatkozó magyar kérelmeket várhatóan össztűz alá vesznek majd a tagállamok. Uniós politikusok és tisztségviselők rendszeresen elismétlik, hogy a szabad versenyt és a belső piac működését érintő igényekkel szemben nem lesznek elnézőek. A ipari lobbi érdekei erősen hatnak a kormányok gondolkodására. Úgy tudni: több tagállam hallani sem akar arról, hogy az EU a tárgyalásokon az ipari szennyezés kérdésében könnyítéseket adjon a tagságra pályázó országoknak. Ezek közé tartozik a csomagolóanyagok újrahasznosításának kérdésében, a felszín alatti és felszíni vizeket szennyező veszélyes ipari anyag kibocsátásánál, az ipari levegőszennyezés és az erőművek légszennyezése terén jelzett magyar átmeneti kérelem.
Az uniós tárgyalási álláspont pontos megismerése után – jó esetben – 2001-ben lehet majd lezárni a csatlakozási tárgyalások környezetvédelmi dossziéját. És ez még mindig nem jelenti majd a végleges egyezséget; a ratifikációs folyamat során ugyanis a tagállamok pótlólagos igényekkel léphetnek fel.
