Zavart okozni a világhálón ugyan nem gyerekjáték, de atomtudósnak sem kell hozzá lenni. A kárt elhárítani pedig csak csapatmunkával lehet.
ELSŐ LÉPÉS. Valaki vagy valakik letöltenek a hacker eszközökre szakosodott, “földalatti” website-ok sokaságának egyikéről egy könnyűszerrel megszerezhető szoftvert. A program használata pofonegyszerű: csak az egeret kell tudni kezelni.
MÁSODIK LÉPÉS. Betörnek számos, a hálóra kapcsolt gépre és felteszik azokra a letöltött program egy részét. Ettől kezdve a hacker – ha akarja – át tudja venni a gép irányítását. Sajnos a világhálón rengeteg olyan gép akad, amelyen nincs megfelelő biztonsági rendszer ennek megakadályozására.
HARMADIK LÉPÉS. Kiválasztják a célpontot – legyen az a Yahoo!, az EBay vagy az Amazon.com -, hátradőlnek otthonuk magányában és utasítják az “eltérített” számítógépeket, hogy küldjenek információkérési üzenetet az adott site-nak. Egy-két kérés még nem elég. De ha egy időben elegendő érkezik, a keletkező “adatdugó” eltömíti a hálózatot, s akár térdre kényszeríti a szervereket és a routereket is. Olyan ez, mintha valaki állandóan ugyanazt a telefonszámot tárcsázná, hogy más ne hívhassa.
NEGYEDIK LÉPÉS. Az elhárítás órákig is eltarthat. A támadók kinyomozását megnehezíti, hogy több tucatnyi számítógép – hamis – címét használják. Miközben a rendszergazdák megszűrik a beérkező forgalmat, képesek nagyjából azonosítani a támadás eredetét – mondjuk egy adott internet-szolgáltatót. (Ez az adott cég, a szolgáltató és a távközlési vállalat összehangolt erőfeszítése nélkül nem megy.) A küldő gépek azonosítása után a megtámadott fél programot ír a kérelmek megtagadására – és imádkozik, hogy nem támad újabb üzenet-özönvíz.
