többszólamú zenét hallhatott a nagyérdemű az Európai Unió állam- és kormányfőinek múlt heti csúcsértekezletén. Az alaphangot még Brüsszelben adták meg, majd mindenki tette a maga dolgát: a zeneszerzők az előre megírt partitúrát gyakoroltatták, a zenészek által játszott akkordok tisztán kivehetők voltak, a dirigens lankadatlan volt, jóllehet a virtuózok néha fittyet hánytak a karmesteri irányításra.
Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke bő fél évvel ezelőtti hivatalba lépését követően óriási elánnal látott munkához. Az unió végrehajtó szerve és – egy szakértő találó kifejezésével – intézményi vállalkozója új kottát írt az integráció szimfóniájához. A volt olasz miniszterelnök első és legfontosabb feladata az volt, hogy visszaszerezze a sokáig szinte csak hamis akkordokat hallató bizottság tekintélyét. A Jacques Santer vezette apparátus amellett, hogy nem tudta tisztázni magát a korrupciós vádak alól, híján volt az unió jövőjéről alkotott bármiféle víziónak. Prodi professzor első intézkedései viszont határozottságról és eltökéltségről tettek tanúbizonyságot – az intézményi reformoktól kezdve a közös külpolitikai törekvések megerősítésén keresztül a bővítési kérdésekig.
Prodiék előkészítő munkája játszotta a legfőbb szerepet abban, hogy a helsinki csúcstalálkozó a korábbi uniós értekezletekhez képest meglepően sok kézzelfogható eredményt hozott. Az Európai Bizottság előterjesztésére Helsinkiben fontos döntések születtek. Hogy csak a leginkább húsba vágókat említsük: Törökországot tagjelöltnek nyilvánították; megállapodtak abban, hogy februárban megkezdődik az unió új kormányközi konferenciája; ugyanekkor csatlakozási tárgyalásokat kezdenek újabb hat tagjelölt országgal; elfogadták az unió új többsebességes bővítési stratégiáját; valamint eldöntötték, a közös külpolitikai törekvések jegyében létrehoznak egy 50-60 ezer fős gyorsreagálású hadtestet.
Messze nem igazolódott az a politológusi jóslat, miszerint Helsinkiben a zenészek intenek majd be Prodi karmesternek. Egy publicista például a találkozó előestéjén egyenesen arról írt, hogy az északi tagállam fővárosában érnek véget Prodi mézeshetei. Ekkor ugyanis kiderül, hogy a 15 tagország valójában hangosabb a brüsszeli apparátusnál. Utólag világossá vált: Vejnemöjnen hárfáin a Brüsszelben kidolgozott partitúrákat játszották, egyet leszámítva.
Ez pedig a bővítés első körének időpontja. A fokozottabb differenciálást célul kitűző új bővítési stratégiát ugyan nem engedték el a fülük mellett a tizenötök állam- és kormányfői, a dátum kérdésében mégsem engedelmeskedtek a dirigens kívánalmainak. Hiába ismételte Prodi az elmúlt hónapokban többször is, hogy Helsinkiben meg kell jelölni az új tagok felvételének időpontját, s hiába javasolta erre 2003-at – egy időben ebben partnere volt Günter Verheugen, a bizottság bővítési ügyekben illetékes, Németország által delegált tagja is -, a kötelező érvényű döntések meghozatalára hivatott a tagállamok állam-, illetve kormányfőiből álló Európai Tanács ezt a kérdést elnapolta.
“Biztos, hogy az új belépők január elsejétől lesznek tagok – csak az a kérdés, hogy melyik évtől” – csempészett a találkozó komoly légkörébe némi cinizmustól sem mentes lazaságot az unió egyik diplomatája.
A pesszimistább – és tegyük hozzá: realistább – olvasat szerint az első jelöltek 2004-nél korábban nem lehetnek tagok, hiszen a belső reformok ratifikációja, azaz 2002 vége után következhetne csak a bővítés jóváhagyatása a nemzeti parlamentekkel. Már amennyiben a belső döntéshozatali mechanizmus reformja egy év alatt befejeződik, és a csatlakozási tárgyalások lezárulnak 2002 végéig. Ez utóbbira van esély, hiszen már a jövő júniusban megkezdődhet az úgynevezett “package deal”, vagyis a legfontosabb területek közti alku, ami reálisan számolva másfél esztendőt vehet igénybe.
A magyar csatlakozás szempontjából a dátum lebegtetésénél fontosabb, hogy a hazai (gazdaság)diplomácia végre kijelölje azt a legfeljebb tucatnyi területet, amelyen mindenképpen érvényesíteni kell az ország érdekeit a tárgyalásokon. Közel félszáz eddig bejelentett derogációs igénnyel ugyanis aligha lehet majd érdemi alkuba bocsátkozni. Ilyen háttérelemzések egyelőre nem készülnek, ami megkérdőjelezi a magyar integrációs politika hitelességét.
Márpedig e nélkül – hiába áll Magyarország egyelőre az immár 13 tagúra duzzadt bővítési versenykórus kitüntetett helyén – a számunkra amúgy kedves Vejnemöjnen hárfája disszonáns hangokat hallat majd. –
