Gazdaság

ENEL-PRIVATIZÁCIÓ – Felvillanyozott befektetők

Az eredetileg tervezett 15-18 helyett legalább 20 százalékban privatizálják a jövő héten lezajló első nyilvános kibocsátás (IPO) keretében a most még teljes egészében állami tulajdonban lévő olasz áramtermelő és -szolgáltató vállalatot, az Ente Nazionale per l’Elettricát (ENEL). A világ idei legnagyobb értékű IPO-ja előtt a kincstárügyi minisztérium 3,4 és 4,3 euró közti ársávot adott meg – ezzel összesen 41-52 milliárd euróra értékelve a vállalatot -, s a két szervező pénzintézet, a Mediobanca és a Merrill Lynch International számára nyitva hagyta a lehetőséget, hogy további 3 százalékot is értékesítsenek.

A várható bevétel így 9,5 és 12 milliárd euró közé tehető. Az Electricité de France mögött a második legnagyobb európai villamos műveknek számító ENEL a privatizáció nyomán a világ legnagyobb tőzsdén jegyzett áramszolgáltatója lesz, az olasz cégek rangsorában pedig piaci értéke szerint a második helyet foglalja majd el a Telecom Italia mögött.

A 20 százaléknyi kiárusítás esetén 2 milliárd 425 millió részvény találhat gazdára, ennek egynegyedét az ENEL 85 ezer alkalmazottjának tartják fenn. Összességében legalább 40 százalékot olasz kisbefektetőknek szánnak, a fennmaradó hányad kerülhet a nemzetközi intézményi befektetők tulajdonába. A részvényeket a milánói és a New York-i tőzsdén jegyzik majd, november 2-ától. –

Ajánlott videó

Olvasói sztorik