Gazdaság

HARC A PROCESSZORPIACON – A csip neve Athlon

A harminc éve piacon lévő Advanced Micro Devices (AMD) szeptemberben előrukkolt az eddigi leggyorsabb, 700 megahertzes mikrocsippel, maga mögé utasítva ezzel a nagynevű Intelt.

Mindig az Intel után kullogott, “csak” második volt a processzorpiacon az 1972-ben tőzsdére került, s ötéves működés után már 1500 alkalmazottal 200 féle terméket előállító AMD. Harminc hosszú esztendő telt így el, mígnem sikereket hozott a számára a számítástechnikában fordulatot jelentő tavalyi év: a PC-k piacán radikálisan csökkentek az árak, a gépeket 1000 dollár alatt kezdték árulni.

Aki otthonra úgynevezett “no name” számítógépet vásárolt, az általában mindig a sokkal olcsóbb, de az Intelével hasonló teljesítményű AMD-processzort szereltetett a dobozba. Mivel a nagy nevű számítógépgyártók sem szerettek volna kimaradni az olcsó PC-k sikeréből, ezért ők is AMD-csipekkel látták el a portékájukat. Ennek eredménye, hogy a cég piacvezető lett ezen a területen.

ÁRVERSENY. A siker nem tartott sokáig, mert a gyár nem volt rá felkészülve: nem bírta kielégíteni az igényeket, túl sok selejtet gyártott. Tetézte a problémát, hogy az Intel közben kirukkolt Pentium II Celeronnak elkeresztelt olcsóbb változatával, és olyan árverseny kezdődött, amely az AMD számára hatalmas veszteségeket okozott – a cég még az idei első félévben is 163 millió dollár mínuszt volt kénytelen elkönyvelni. Az AMD vezetői rájöttek: csak akkor tudnak talpon maradni, ha olyan csipet fejlesztenek, amely jobb és gyorsabb, mint az Intelé, hiszen így törhetnek be a nagyobb teljesítményű gépek igazán profitábilis piacára.

Alaposan feladták tehát a leckét a mérnököknek, ám azok azt a bizonytalan gazdasági környezet ellenére tökéletesen oldották meg. Az új termék, a K7-nek, fantázianéven pedig Athlonnak becézett csip a maga 700 megahertzével jelenleg a földgolyó leggyorsabb PC-processzora. Persze lassúbb kiadásban is megvásárolható, de ott is 15-20 százalékkal jobb teljesítményt nyújt, mint a vele egyenrangú Intel-gyártmány.

A szoftver- és hardvergyártók hamar reagáltak az új processzor bevezetésére, a Microsoft például bejelentette, hogy a Windows 2000 teljes mértékben ki fogja használni a K7-ben rejlő lehetőségeket. A Compaq kicsit más oldalról közelíti meg a kérdést. “A processzorok terén a Compaq filozófiája – a többi termékhez hasonlóan – a vevőkör szegmentálásán alapszik. Ennek szellemében a nagyvállalati vevők számára ajánlott termékekben (Deskpro, Armada) nem szándékozunk mást, mint Intel-lapkákat használni, mivel ezekbe a rendszerekbe továbbra is a vezető, iparági szabványnak számító processzorokat építjük be. Itt az ár fejében nagyon erős követelmény a minőség, a megbízhatóság és a kompatibilitás” – magyarázza Mezriczky László, a Compaq Computer Kft. marketingigazgatója. Jelenleg a fogyasztóknak szánt gépekben (Presario DT és a notebookok) már léteznek AMD-processzoros termékek, a kis és közepes vállalatok szegmensének szánt Prosigniák között pedig valószínűleg a jövő évi új szériákban már elképzelhető ezek beépítése. A gyors fejlődés, a fogyasztói igények és a költséghatékonyság miatt jó esély van arra, hogy hamarosan lesz AMD K7-es processzorú Compaq gép is.

EURÓPAI LÁZ. Egész Európa Athlon-lázban ég, mindenki ilyen processzort akar a gépébe, mivel sorra jelennek meg a K7 fölényét bizonyító tesztek. Az újdonságot azonban még nem nagyon lehet kapni, legalábbis Magyarországon macerás hozzájutni. Fritz György, a FEFO Kft. marketingigazgatója elmondta, hogy az árlistájukon már szerepel az 500 megahertzes változat, amely nettó 84 ezer forint (az Intel Pentium III hasonló sebességű változata csak nettó 67 ezerbe kerül), de ha néhány nap alatt be is tudják hozni, nem lehet mibe beszerelni, mert még nincs hozzá alaplap. A szakember véleménye szerint ezért az év végéig várni kell az újdonság tényleges hazai debütálására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik