Fiskális és a monetáris politika, a gazdaságpolitika két fontos pillére – szól az egyik alaptézis, amelyet manapság szinte már minden gazdaságot okító intézményben az első órákon tanítanak. E szabály gyakorlását pedig törvények szentesítik, köztük az 1991-ben született jegybanktörvény (1991/LX. törvény), egyszersmind függetlenítve a Magyar Nemzeti Bankot (MNB) a mindenkori kormánytól. E függetlenség azonban – bár egyes vélemények szerint túlzott – az Európai Unió (EU) részéről előírt követelményekhez képest még mindig hagy kívánni valót maga után. Sőt, a kérdés hazai és nemzetközi ismerői, így az Európai Központi Bank (ECB) szakemberei is úgy tartják, a magyar jegybanktörvény korántsem garantál az uniós normákhoz hasonló, teljes körű függetlenséget.
KORREKCIÓS IGÉNYEK. Jóllehet, az MNB-ről szóló, már többször módosított törvényben a központi bank jogállását leíró fejezet némely paragrafusa a megszólalásig hasonlít a német Bundesbank működését meghatározó jogszabályhoz, a maastrichti előírások átvétele jegyében három ponton biztosan változtatásokra lesz szükség – állítják a szakértők. Így a jegybank alapfeladatait, a forint külső és belső vásárlóerejének védelmét érheti brüsszeli kritika. A maastrichti dokumentum ugyanis – a magyar megfogalmazással szemben – csak árstabilitást ismer, viszont egyáltalán nem fogadja el a költségvetés részéről indokolt esetben igénybe vehető likviditási hitel intézményét, ami pedig a magyar jegybanktörvényben benne foglaltatik. Ugyancsak nem tolerálja az uniós jogrend azt a nálunk használatos gyakorlatot, amely nem nyilvánítja összeférhetetlennek a jegybanktanács külső tagjainál a párhuzamosan – akár a politikában – betöltött funkciót. Arról már nem is beszélve, hogy jelenleg az MNB vezeti a kincstár számláját, a kamatot viszont a költségvetési törvény határozza meg, így előállhat az a helyzet, hogy a központi bank finanszírozza az államháztartást.
Az MNB tanácsával kapcsolatban azonban most inkább egy másik, valamivel aktuálisabb kérdés vetődik fel. A törvényben fehéren-feketén írva vagyon: a jegybanktanács az MNB legfőbb monetáris politikai irányító szerve. Tagjai az elnök, maximum öt alelnök – akiket az elnök javaslatára a miniszterelnök terjeszthet fel kinevezésre a köztársasági elnökhöz, már ha a kormányfő a jelöléssel egyetért -, illetve további, az alelnökök számát eggyel meghaladó külső tag, akiket viszont a miniszterelnök javasol, s a jegybankelnök csak véleményez. A törvény azt is kimondja, hogy a tanács csak minimum öt taggal határozatképes, márpedig ez csak akkor lehetséges, ha legalább két alelnöke van a központi pénzintézetnek. Jelen kilátásokat mérlegelve viszont az sem kizárt, hogy a jövő esztendőt már csak egyetlen alelnökkel kezdi az MNB (lásd ábránkat). Ez ugyebár négytagúvá apasztaná a jegybanktanácsot, a jelenlegi négy külső tag közül kettőt ugyanis fel kellene menteni. Vagyis a monetáris politika legfőbb irányító szerve határozatképtelenné válna.
Ez egyelőre persze csak elméleti lehetőség. Minden alapot azért nem nélkülöz, hiszen Orbán Viktor miniszterelnök a minap kijelentette: addig nem hosszabbítja meg Szapáry György MNB-alelnök mandátumát – s ugyanígy fog eljárni a többi jelenlegi tisztségviselő esetében is -, amíg nem rendeződnek a CW Bank körüli homályos kérdések, vagyis amíg az azokat kivizsgáló (de még csak mostanság felálló) bizottság nem teszi le jelentését az Országgyűlés asztalára. Márpedig decemberben Kovács Álmos alelnök megbízatása is lejár.
NYILVÁNOS VÉLEMÉNY. A jegybank vezetésének személyi összetétele persze érthetően nem közömbös a végrehajtó hatalom számára, hiszen a monetáris politika felelőse a honi gazdaságpolitika egyik főszereplője, részt vesz a kormány gazdaságpolitikájának alakításában, véleményezi a kormányzat e területre vonatkozó döntéseit és a jogszabályokat. Sőt, egy passzus azt is előírja, hogy a ki-adott jogszabályokkal kapcsolatos véleményét az MNB jogosult nyilvánosságra is hozni.
Igaz, ilyen lépésre a jegybank részéről mindeddig nem került sor, arra viszont már volt példa az Orbán-kormány történetében – emlékeztetnek pénzügyi körökben -, hogy a költségvetési irányelveket tárgyaló kormányülésről Surányi György jegybankelnök nem tudott – így ott sem volt a tavaly nyári eseményen -, mivel a programpontok között e témát nem jelölték meg külön. Pedig a törvény szerint az MNB-nek és a Pénzügyminisztériumnak kölcsönösen egyeztetnie kell az éves monetáris politikai irányelveket és a költségvetési elképzeléseket. A jegybankelnöknek tehát feladatköre révén ott lett volna a helye, ahogy – a jogszabály szerint – az MNB igazgatósági ülésein is képviselteti magát a kormány kijelölt minisztere. A végső döntést persze, mind a monetáris irányelvek, mind a költségvetés esetében, a parlament hozza meg.
Már ez a tavalyi “incidens” is alapot adott a szakmai közvéleménynek azon véleménye megformálásához, hogy a kormány mintha egy kissé ,,hanyagolná” a jegybankot a gazdaságpolitika alakítgatásánál. Voltak azért pozitív elemei is e kapcsolatnak, az orosz válság idején a két fél között kifejezetten jó volt az együttműködés.
A Fidesz múlt hét végi kihelyezett frakcióülésének szünetében tett miniszterelnöki nyilatkozat, majd Orbán Viktor rádióinterjúja, valamint az MNB bécsi leánybankjával kapcsolatos feljelentések a kormányfő és a jegybankelnök viszonyára terelték a figyelmet. A CW Bank veszteségeinek hátterét vizsgáló parlamenti bizottságon lenne a sor, hogy igazságot tegyen, de ismervén a hazai bizottságok munkatempóját, jogos a félelem, hogy ennek az ügynek sem tesznek egyhamar pontot a végére.
De tételezzük fel, hogy a vizsgálat időben – december 11-ig, Kovács Álmos mandátumának lejártáig – lezárul; akkor is bekövetkezhet, hogy Surányi felelősségét megállapítják. Következésképpen a testület nem fogja elfogadni – majd a gazdasági és a költségvetési bizottság sem – a jegybank nyilvánvalóan ezzel ellentétes tartalmú jelentését, amely mindezek után már a parlament előtt sem sok esélyt kap a pozitív fogadtatásra. Abban a pillanatban viszont, ha az Országgyűlés bizalma megrendül a neki beszámolási kötelezettséggel tartozó jegybankban, az elnök már nem sokat tehet, nemigen lehet maradása. A másik eset, hogy a CW Bankkal kapcsolatos vizsgálódások – mint oly sok más ügy – jó ideig elhúzódnak, konzerválva a bizonytalanságot. A kérdés már csak az, meddig, ha az az ára, hogy a jegybanktanács közben határozatképtelenné soványodik. Ám ettől függetlenül is tarthatatlan, hogy az ország miniszterelnöke és a jegybankelnök között tartósan ilyen feszült legyen a viszony.
