Évente egy euró. Ennyit fizet minden európai uniós állampolgár annak érdekében, hogy megvalósuljon a többnyelvűség az EU végrehajtó intézményében, az Európai Bizottságban. Éppenséggel nem nagy összeg – érvelnek a bábeli rendszer elkötelezett hívei -, hozzátéve: az unió közös költségvetésének csupán 0,43 százalékát költik fordításra és tolmácsolásra.
Egy 1958-as tanácsi rendelet szerint az integráció tagállamaiban használt nyelvek a közösség hivatalos nyelveinek is számítanak. A tavaly hatályba lépett amszterdami szerződés – ezt kiegészítendő – biztosítja az uniós polgároknak azt a jogot, hogy bármely EU-intézményhez saját anyanyelvükön fordulhassanak, és ugyanilyen módon kapjanak választ is esetleges kérdéseikre. A közhiedelemmel ellentétben a hivatalos nyelvek egyszersmind munkanyelvek is. Így formálisan nincs különbség az angol és a francia, vagy mondjuk a portugál és a görög nyelv között. A gyakorlat azonban mást mutat.
“A bizottság apparátusában zajló napi 50-60 informális tanácskozás egyikén sem használjuk az összes nyelvet” – erősítette meg a Figyelőnek Noel Muylle, a bizottságban működő Egyesült Tolmácsolási és Konferencia Szolgálat (JICS) igazgatója. A leggyakrabban használt nyelv az angol és a francia, utána rögtön a német következik – a témától és attól függően, hogy az elnökséget milyen származású hivatalnok tölti be.
Más a helyzet a legfőbb döntéshozó intézményben, a Miniszterek Tanácsban. Az itt megtartott formális eszmecseréken mind a 11 nyelvből lehetőség van tolmácskészülék igénybevételére.
Az informális megbeszéléseken – miként az a legutóbbi finn elnökség alkalmával is bekövetkezett – egyfajta szokásjog alapján szűkítették a fordítandó nyelvek körét. Eszerint az angolon és a francián kívül a soros elnökséget betöltő ország nyelvét emelték ki a brüsszeli nyelvtengerből.
Éppen ez okozta a perpatvart az EU minisztereinek legutóbbi két informális miniszteri találkozóján. A kulturális és az ipari tárcák vezetőinek finnországi értekezletén a házigazdák meglehetős egyértelműséggel adták – az uniónak amúgy harmadát képviselő – németajkúak tudtára, hogy a tanácskozás szövegét nem fordítják le az ő nyelvükre. Az intézkedés azért is érintette olyan érzékenyen Ausztriát és Németországot, mivel az elmúlt két elnökséget éppen ez a két állam töltötte be. Ez pedig alighanem “elkényelmesítette” az említett országok vezető politikusait.
Mivel nincs formális hivatkozási alap az ilyen konfliktusok feloldásához, megfigyelők szerint szinte kilátástalan, hogy megegyezés szülessen az unió nyelvi háborújában. Az ütésváltások ellenére sem kell azonban attól tartani, hogy megbénul a közösség működése, hiszen az informális értekezleteken érdemi döntések nem születhetnek.
