Gazdaság

HAZAI KONJUNKTÚRA – A vártnál rosszabb

A magyar gazdaság 3,3 százalékos növekedési üteme alacsonyabb ugyan a vártnál, de a kedvezőtlen nemzetközi körülmények figyelembevételével “nem rossz adat” – mondta Surányi György a KSH által publikált számokat kommentálva. A jegybank elnöke a salzburgi közép- és kelet-európai gazdasági csúcson leszögezte, hogy továbbra is a GDP 4 százalék körüli bővülésére számít. A KSH-jelentés egyébként nem elsősorban tartalma, hanem idő előtti nyilvánosságra kerülése miatt kavart vihart a hazai tőkepiacon. A Budapesti Értéktőzsdén egy nappal a hivatalos közzététel előtt ismertek voltak a számsorok, s azok árfolyamesést váltottak ki a piacon. Az ügyben a statisztikai hivatal elnöke vizsgálatot kezdeményezett.

A múlt héten több gazdaságkutató intézet is közzétette az aktuális folyamatokról készített jelentését. A GKI és az ABN Amro Bank együttes elemzése szerint az idén a GDP várhatóan 3,5 százalékkal, a belföldi felhasználás pedig mintegy 4,5 százalékkal nő, ami egyben a külföldről finanszírozott hiány duzzadását is jelenti. A prognózis arra is kitér, hogy a világgazdaság és ezen belül Magyarország legfontosabb külső piacát jelentő Európai Unió gazdasági fejlődése már egy év óta lassul. Az uniós országok importjának növekedési üteme az elmúlt egy év során 9,4 százalékról 1,3 százalékra mérséklődött s ez a tény önmagában is erősen szűkíti a magyar exportlehetőségeket. A jelentés szerint a kereskedelmi mérlegben az év egészére 3,5 milliárd dolláros, a GDP mintegy 7 százalékának megfelelő deficit várható. A prognózis alapján számítani lehet arra is, hogy a következő hónapokban a befektetett külföldi tőke utáni profitrepatriálás legalább a tavalyi szinten alakul. A fizetési mérleg 3 milliárd dollárra várható éves hiánya körülbelül a GDP 6 százalékának felel majd meg. Az államháztartás helyzete is kedvezőtlenül alakul, hiszen az első öt hónapban a deficit elérte a 380 milliárd forintot, az éves előirányzat 87 százalékát. –

Ajánlott videó

Olvasói sztorik