Gazdaság

Börzefejlesztési fejlemények

Költségvetési gondokkal küzdött a BÉT az első negyedévben. Az úgynevezett Multi Market Trading System (MMTS) számítógépes kereskedési rendszer bevezetése milliárdokat emésztett fel. Ez önmagában még nem okozott volna problémát, ám a csaknem fél évvel elhúzódó piaci bevezetés mind költségesebbé tette az új eszközt. A részvénypiacon használatos számítógépes szoftver ára több mint 1,5 milliárd forintba került. Ennyi pénzt szántak a teljes piac modernizálására, a határidős szekciók azonban kiszorultak. A tőzsdetanács arra az álláspontra helyezkedett, hogy a határidős piacokon olcsóbb technikát kellene alkalmazni. Emiatt az ügyvezető igazgató, Pacsi Zoltán szembekerült a testülettel, mert az MMTS határidős bevezetése mellett voksolt (továbbá nem értett egyet a BÉT társasággá alakításával). Mindezek miatt a tőzsdetanács megvonta a bizalmat Pacsitól, s a helyére Dunavölgyi Máriát nevezte ki. Az új ügyvezető igazgató hatástanulmányokat készíttetett arról, mely kereskedési eszközökkel lehet még modernizálni, illetve biztonságosabbá tenni a határidős piacokat. Az egyetlen megoldás végül az MMTS maradt. Ennek a piaci bevezetése körülbelül félmilliárd forintba kerül, így a börze teljes modernizálási számlája már eléri a kétmilliárdot.

Pacsi menesztését formálisan azzal indokolták, hogy olyan 1999-es költségvetést dolgozott ki, amelyet az MMTS bevezetéséből származó hatalmas kiadások miatt nem lehetett elfogadni. Az új kereskedési rendszer valóban felemésztette a börze teljes megtakarított pénzét. Az idei fejlesztésekre is jelentős összeget különített el a vezetés, ám a jó gazdálkodás eredményképpen nem kell külső forrásokat igénybe venni. Az első negyedévben dőlt el, hogy a tőzsde “vállalatibb” felfogásban kíván tovább működni, s az erre való felkészülést megtörtént. Az első fél évben zajlott le a szervezet tisztújító közgyűlése is, ahol Simor Andrást választották meg elnöknek a pénzügyminiszterré avanzsált Járai Zsigmond utódjául. Az értéktőzsde jövőjére vonatkozó terveket a jelenlegi tőzsdetanács a következő fél évben dolgozza ki. Az év hátralevő időszakában derülhet ki, szükséges-e a két budapesti tőzsde összeolvadása, és sikeresen megoldható-e a szervezet céggé formálása. –

Ajánlott videó

Olvasói sztorik