– Az elmúlt héten véget ért jugoszláviai háború Ön szerint mennyire viselte meg az európai gazdaságot?
– Kétségtelen, hogy a koszovói háború negatív hatást gyakorolt az európai gazdaságra. Nem annyira magára az euró-zónára, hanem inkább a kontinens egészére, azon belül pedig főleg Közép-Európára. A dunai hajózás például nagyon megszenvedte a krízist. Nem csak mint jegybankelnök, hanem egyszersmind mint állampolgár is nagyon örülök, hogy véget ért a háború, és megkezdődhet az újjáépítés hosszú folyamata. Meg vagyok győződve arról, hogy az európai gazdaság és Közép-Európa is profitálni fog ebből.
– Január óta az euró árfolyama – egészen a legutóbbi időkig – mintegy 12 százalékkal csökkent. Ez mennyiben tudható be a koszovói krízisnek?
– Nem gondolom, hogy a jugoszláviai válság magára az euróra komolyabb hatást gyakorolt volna. Lehetett ugyan rövid távú, az árfolyamok szórását meghatározó hatása, de hosszabb távú strukturális következményről aligha beszélhetünk.
– Budapesti előadásában azt említette, hogy a sikeres euró egyike alapfeltétele a jó monetáris politika. Az árfolyamesés fényében eddig mennyiben valósult ez meg?
– A monetáris stabilitás politikáját követjük, nagy gonddal őrizve a valuta értékét. Ez az, amit megkövetel tőlünk a maastrichti szerződés, valamint az úgynevezett stabilitási és növekedési paktum, no meg a közvélemény. Ez a politika sikeres, az infláció nagyon alacsony az egész euró-zónában, csakúgy mint az inflációs várakozások, amit különösen fontosnak tartok. Úgy gondolom, hogy az emberek bíznak abban a politikában, amelyet a kormányzótanácsban folytatunk Wim Duisenberg elnöksége alatt. A közvélemény-kutatások Franciaországban például azt mutatják, hogy az emberek 95 százaléka ugyanolyan mértékben bízik az euróban, mint a korábbi valutában, a francia frankban. A valutába vetett bizalom az euró sikerének másik feltétele.
– Az idei tavaszi kamatcsökkentés mértékét több oldalról érték támadások. Egyesek szerint az ECB eltávolodott a Bundesbank politikájától, és nem eléggé védi az európai valutát, mások szerint viszont a közös jegybank túlságosan is alávetette magát a baloldali többségű kormányok akaratának. Mivel támasztja alá az ECB ezen döntését?
– A kamatcsökkentéssel kettős üzenetet kívántunk közvetíteni. Az egyik az volt, hogy véleményünk szerint az inflációs nyomás 1998 decemberétől lényegében megszűnt. Ekkor már el lehetett gondolkodni a kamatmérséklésen; a gazdasági növekedés lassulása rávilágított ezen lépés szükségességére. A másik üzenet az volt, hogy a későbbiekben semmilyen más kamatcsökkenés nem várható. Az 50 bázispontos mérsékléssel mindkét üzenetet nagyon világosan tudtuk kommunikálni. Nemcsak az elemzők, de a piacok és a közvélemény is megértette, hogy egyszerre kívánjuk megteremteni a valuta stabilitását, és a kedvező feltételeket a gazdaság egészére nézve. A közvetett üzenet pedig az volt: sem a monetáris sem pedig a fiskális politika nem elégséges ahhoz, hogy a strukturális reformok megvalósuljanak, beleértve a munkahelyteremtés programját. Nem tudjuk és nem is akarjuk ugyanakkor helyettesíteni a nemzeti parlamentek, a kormányok, valamint a szociális és az üzleti partnerek szerepét. Azt nekik kell látni, hogy mit kell tenniük a munkahelyteremtés meggyorsítása érdekében. Egyértelműen a kormányok tudomására hoztuk viszont, hogy nagyon messze vagyunk az optimális helyzettől, nemcsak ami az áru-, a szolgáltatás- és a tőkepiacokat illeti, hanem a munkaerőpiac vonatkozásában is.
– Milyen változásokat szorgalmazna az adópolitika terén? A nagy újraelosztási hányad negatívan hathat az unió versenyképességére.
– Még egyszer hangsúlyozom: mi nem akarjuk átvállalni a kormányzati feladatokat. Az adók és az újraelosztás mértéke egyelőre még országonként változik. Nincs általános recept ezen problémák orvoslására. Ami a francia nemzeti bankot illeti, világossá tettük, hogy a közszféra költéseit az országban 50 százalék alá kellene szorítani.
– Közép-Európa felé evezve: az itteni valutákat milyen mértékben érdemes az euróhoz kötni? A forint valutakosarában a jövő évtől már csak az euró szerepelhet.
– Az nyilvánvalóvá vált számomra Budapesten a gazdasági miniszterrel, a pénzügyminiszterrel és jegybankelnökkel folytatott találkozómon, hogy Magyarország stratégiája nagyon világos: belépni az Európai Unióba és az euró-zónába. Ezt a stratégiai célt egyértelműen megfogalmazták. Dátumot nem mondanék, mivel ez azon múlik, hogy Magyarország eleget tud-e tenni bizonyos követelményeknek. Itt elsősorban az inflációra, a hosszú távú kamatlábak alakulására, és általában a valuta stabilitására gondolok. Én úgy látom, hogy az árfolyam-politika felettébb koherens a magyar gazdasági célokkal. Nagyon szeretem azt a kifejezést, amelyet itteni partnereimtől hallottam, nevezetesen, hogy Magyarország most már nem átmeneti, hanem konvergáló ország. A konvergencia egy átfogó folyamatot jelent, amelybe beletartoznak pénzügyi folyamatok is.
– Egyes elemzők szerint a közép-európai valuták túl korai csatlakozása az euró-zónához azzal a veszéllyel járhat, hogy ezen országok vállalatai versenyképességi hátrányba kerülhetnek.
– Ez az ellentét csak akkor áll fenn, ha az infláció túl magas. Ezért a gazdaságpolitika fókuszában az inflációcsökkentésnek kell állnia.
– Az európai pénzügyi unió Achilles-sarka kétségtelenül a költségvetési politika. Ezzel kapcsolatban miként vélekedik arról, hogy Olaszországnak nemrégiben engedélyezte az Európai Bizottság az államháztartási hiány 2 százalékról 2,4 százalékra való emelését?
– Semmilyen más ország szuverén döntését nem szeretném kommentálni. Csak annyit mondok, nagyon fontos az összes európai ország számára, hogy betartsuk a növekedési és stabilitási paktumot. De nem kommentálok egyetlen speciális esetet sem.
– Az euró és a dollár közötti párharcot nézve, mikor válhat tartóssá az euró erősödése?
– Számomra nem kérdéses, hogy az euró komoly potenciállal rendelkezik. Már a közeljövőben a közös európai valuta erősödését várom.
