Egészen az utolsó pillanatig tanakodtak az Európai Unió (EU) tagállamainak vezetői azon, hogy milyen ajánlatot vigyenek magukkal a június 28-29-én Rio de Janeiróban, az unió és Latin-Amerika között rendezendő első csúcstalálkozóra. Bár a legfelsőbb szintű tárgyalásokat még annak jegyében hirdették meg, hogy szorosabbra fonják az EU és Latin-Amerika kapcsolatait, könnyen elképzelhető, hogy a nagyszabású tervekből Franciaország ellenállása miatt semmi sem lesz.
Az EU 1995-ben állapodott meg az Argentínát, Brazíliát, Uruguayt és Paraguayt tagként, Chilét és Bolíviát társult államként tömörítő Mercosurral a kétoldalú kereskedelem fokozatos liberalizálásáról. Akkor úgy vélték: öt év múlva mindkét blokk készen áll majd a szabadkereskedelmi tárgyalásokra. Az előkészületek a világ legnagyobb – a 400 millió főt számláló EU-ból és a 200 milliós Mercosurból álló – szabadkereskedelmi övezetének létrehozatalára irányulnak. A kérdés tavaly került ismét napirendre, és az Európai Bizottság – nem kis vita után – elvben áldását adta a tárgyalások megkezdésére.
FRANCIA VÉTÓ KÖLNBEN. A május végi kölni EU-csúcson azonban Franciaország váratlanul megvétózta a kezdeményezést: Jacques Chirac francia elnök – aki korábban a szabadkereskedelmi javaslat egyik szellemi atyja volt – a mezőgazdasági termelők érdekeire hivatkozva óvást jelentett be, maga mellé állítva Nagy-Britanniát és Írországot is. Párizs, miközben a szabad kereskedelem élharcosának tartja magát, azt szeretné, ha a tárgyalások addig nem kezdődnének meg, amíg a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) következő, úgynevezett Millenniumi Fordulója nem tisztázza az agrárkereskedelem részleteit. Az egyetlen bökkenő, hogy a WTO ülése csak 2000-ben kezdődik, és akár nyolc évig is elhúzódhat.
Spanyolország és Portugália ezzel szemben abban reménykedett, hogy június végén a világtörténelem első hivatalos EU-Latin-Amerika csúcstalálkozóján már a politikai döntésre is sor kerülhet a 600 millió fogyasztót számláló szabadkereskedelmi övezetről, s így a konkrét tárgyalások 2000-ben, de legkésőbb 2001-ben megkezdődhetnek. A francia vétó fényében azonban nincs kizárva, hogy a riói csúcs – amelyre 17 latin-amerikai, 16 közép-amerikai és 15 európai uniós tagország állam és kormányfője is meghívást kapott – végül csupán a szokásos politikai szólamokkal, de tényleges előrelépés nélkül ér majd véget.
A világ negyedik legnagyobb régiójának tartott Mercosurban ma már az európai országok a legnagyobb befektetők: a közvetlen tőkebeáramlás több mint fele az EU tagállamaiból származik, ami az elmúlt öt évben 600 százalékos növekedésnek felel meg. Miközben Bill Clinton amerikai elnök 2005-re ígéri az Alaszkától a Tűzföldig terjedő összamerikai szabadkereskedelmi övezet megvalósítását, addig a spanyol, olasz és német vállalatok csöndben kulcspozíciókat szereztek a dél-amerikai piacokon.
A Mercosur legfontosabb külkereskedelmi partnere is az Európai Unió: a forgalom tavaly elérte az 55 milliárd dollárt, ami a dél-amerikai közös piac teljes kereskedelmének 43 százaléka. A kereskedelmi mérleg azonban távolról sincs egyensúlyban: különösen fájó a mezőgazdasági egyenleg, az elmúlt 8 évben 30 százalékkal növekedett az EU ilyen exportja, szemben a Mercosur agrárkivitelének szerény 5 százalékos bővülésével. “Az európai agrártámogatás következtében ma már olcsóbb a holland sajt a brazil szupermarketekben, mint a belföldi termék, miközben a brazil kávé Európában luxuscikknek számít” – panaszolta egy februári konferencián Fernando Henrique Cardoso brazil elnök.
A mezőgazdaság már korábban is problémás területnek tűnt, de amikor Manuel Marín, az Európai Bizottság latin-amerikai kapcsolatokért felelős tagja tavaly “felmelegítette” a szabadkereskedelmi tárgyalások lehetőségét, még forróbb területté vált. Az európai agrárlobby képviselői azonnal kiszámították, hogy a brazil csirke 30 százalékkal olcsóbb az EU-ban neveltnél, nem is beszélve az argentin marhahúsról, a brazil cukorról, a gyümölcsről, a zöldségről, valamint a hal- és gabonafélékről, amelyek az uniós ár alig felébe kerülnek.
TÁMOGATÁSI IGÉNYEK. Az EU “kormányának költségvetési minisztere”, Erkii Liikanen kalkulációja szerint az uniónak további 15 milliárd euróval kellene támogatni agrártermelőit, hogy állni tudják a versenyt az olcsó dél-amerikai exporttal szemben. London és Párizs nemcsak saját termelőit, hanem a volt gyarmatokkal ápolt különleges kapcsolatait is félti: az EU-tagállamok egyes afrikai, illetve közép-amerikai exbirtokai például évente 1,5 millió tonna cukrot exportálnak az unióba közel vámmentesen, ám képtelenek lennének állni a versenyt a világ legnagyobb cukortermelő országával, Brazíliával.
Annyi bizonyos, hogy a teljes szabad kereskedelemre egyelőre még várni kell, a kérdés inkább az, van-e lehetőség kompromisszumra. Az európai országok legszívesebben a teljes agrárszektort kiemelnék a tárgyalásokból, erről azonban a dél-amerikaiak hallani sem akarnak. Manuel Marín korábban azt javasolta, hogy csak a legérzékenyebb szektorokat – a húsféléket, a cukrot és a gabonát – kezeljék kivételként, bizonyos termékeknél esetleg írjanak elő hosszabb átmeneti időszakot, vagy korlátozzák az export mennyiségét. Szakértők azonban arra figyelmeztetnek, hogy az unió dél-amerikai importjának 13-15 százaléka érzékeny terméknek minősülhet, márpedig a WTO előírásai szerint csupán az árucsere 10 százaléka részesülhet kivételes elbánásban.
Vagyis ha az EU vagy akár a dél-amerikai államok – amelyek szintén igyekeznek védeni saját érzékeny termékeiket – túl sok kivételhez ragaszkodnak, akkor a szabadkereskedelmi szerződés értelmét veszti. Mindkét felet megegyezésre sarkallhatja viszont az, hogy a túlzott halogatás ronthatja a pozícióikat: bár az EU külkereskedelmében a Mercosurnak közel sincs akkora jelentősége, mint fordítva, a Clinton által tervezett összamerikai szabadkereskedelmi övezet komoly hátrányba hozhatja az európai vállalatokat. Amióta például Mexikó az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Övezet (NAFTA) tagja, bevitelében az európai arány 25 százalékról 17-re csökkent (Brüsszel nem véletlenül kezdeményezett szabadkereskedelmi tárgyalásokat ebben a relációban is). Másrészt a dél-amerikai országoknak ugyancsak van vesztenivalójuk – például az unió keleti bővítése tovább rontaná agrártermékeik piaci esélyeit az EU-ban -, szakértőik már meg is kongatták emiatt a vészharangot. –
