Li Guan-csiao nevét alighanem kevesen ismerik. Egy huszonöt esztendős kínai fiatalemberről van szó, aki a belgrádi kínai nagykövetség lebombázása után kirobbant pekingi tüntetésen, az amerikai nagykövetség kerítésének tövében így kiáltott: “Amerikaiakat akarok ölni. Öljétek a nagyorrúakat!”
Ez a kínai diák hordozója volt egy dilemmának, amely egyszerre érintette őt magát és hazáját, a huszonegyedik század egyik valószínű világhatalmát.
Az “Öljétek a nagyorrúakat!” kiáltás egy száz esztendővel ezelőtti gúnynevet visszhangzott. Ilyennek látták a kínaiak az európaiak arcát, akiknek hatalma akkor először jelent meg az öntörvényű Középső Birodalom kikötővárosaiban.
A tiltakozás szenvedélye most érthető és jogos. Ám nem parttalan és anarchikus, mint száz esztendővel korábban a lassan bomlani kezdő kínai császárság tiltakozásai. A mostani harag mélyről jött és spontán volt, de egyben irányította is egy láthatatlan karmester. Napról napra kidolgozott forgatókönyvvel szorítva olyan korlátok közé a tömeg kitöréseit, hogy azok szolgálják a kínai nagyhatalom “arcának” és tekintélyének megőrzését. És nem mellékesen: néhány héttel június negyedike, a Tienanmen téri vérengzés tízéves évfordulója előtt biztosítsák, hogy a népharag a “nagyorrúakat” sújtsa.
Mindez még nagyon is belefért volna a régi Középső Birodalom stílusába. A dilemma megértéséhez vissza kell térnünk Li Guan-csiaóhoz. Az ölésre buzdító fiatalember ugyanis egyetemi végzettségű komputertechnológus. Lehetséges, hogy jövőre az amerikai nagyorrúak konzulátusa előtt fog sorba állni vízumért, hogy valamely amerikai egyetem posztgraduális kurzusán feljuthasson választott szakmájának csúcsára.
MÚLT ÉS JÖVŐ KONFLIKTUSA. Pontosan ez a jövő évezred felé araszoló kínai nagyhatalom dilemmája is: a régmúlt történelmi megaláztatások táplálta nacionalizmus és idegengyűlölet konfliktusa a jövő gazdasági és technológiai követelményeivel. Az egyik most látványos erővel állította szembe Pekinget Washingtonnal. A másik ugyanilyen erővel ösztönzi majd az irányított dühkitörés irányított lecsendesítésére.
A kapcsolat különlegessége az, hogy ez visszafelé is igaz. Kína csak Amerikától kaphatja meg az elsőrendű világhatalommá fejlődéséhez szükséges technológiát. Amerika pedig Kínától a jövő század legnagyobb stabil piacát.
Ennek az összeütközésekkel terhes egymásra utaltságnak a példája volt, amikor a délkelet-ázsiai válság idején Kína nem értékelte le a jüant, hozzájárulva ezzel az egész régió stabilitásához és az amerikai irányítású IMF-programok legalább részleges sikeréhez. Egy másik bizonyíték Washington óriási, heti egymilliárd dolláros kereskedelmi deficitje Kínával szemben. Az érem másik oldala: ez azt jelenti, hogy egyben Kína számára Amerika nélkülözhetetlen piac.
EGYMÁSRAUTALTSÁG. Már javában tartott a balkáni háború, amikor a kínai miniszterelnök Washingtonban csaknem a megegyezés küszöbére jutott Peking felvételéről a WTO-ba, a Kereskedelmi Világszervezetbe. A “csaknem” szó mögött fontos, ám mégis csak kereskedelemtechnikai nézeteltérések rejtőztek, amelyek újabb tárgyalásokat igényeltek volna. Ezeket “bombázta szét” Belgrádban az amerikai légierő megbocsáthatatlan tévedése. Mégis, az utóbbi napokban itt is működni kezd az egymásra utaltság nyomása. Az amerikai kereskedelmi kamara pekingi és sanghaji képviseletének szervezésében a Kínában érdekelt legnagyobb amerikai vállalatok delegációja utazik Washingtonba, hogy sürgesse a WTO-tárgyalások újrafelvételét. Ez Peking érdeke is lenne. Június elején Amerikában lejár a Kína által élvezett legnagyobb kereskedelmi kedvezményes státus, amelynek megújításáról jelenleg még évenként határoznak. A WTO-tárgyalások sikere lenne a biztosítéka annak, hogy az amerikai kongresszus állandó jelleggel adja meg a kedvezményt, s ezzel megszabadítsa Pekinget a némileg megalázó, évenként megismétlődő vitától. A minap az amerikai kereskedelmi főmegbízott hivatalában tudtul adták: “világos jelzést” várnak Pekingtől, hogy mikor lehet újra felvenni a WTO-tárgyalások fonalát.
A jelzés meg fog érkezni, de feltehetően csak június 4-e, a szenvedélyektől terhes tizedik Tienanmen-évforduló után. Hogy mennyire utána, az ma nyílt kérdés. Elsősorban azért, mert egyelőre nem lehet tudni, hogy Pekingben a kemény vonal hívei mennyire tudják kihasználni a belgrádi incidenst a reformerők és mindenekelőtt a miniszterelnök befolyásának megtörésére.
Jósolni mindig kockázatos. De végül Li Guan-csiao le fog csillapodni, otthagyja a pekingi amerikai nagykövetség kerítését és elmegy a konzulátusra vízumért, hogy beléphessen a huszonegyedik századba. –
