Majd’ három hete van már “miniszterelnöke” az Európai Uniónak, de nincs “kormánya”, s ma már biztosnak tűnik, hogy júniusban nem is lesz (az idézőjelek egyébként azért ajánlatosak, mert hivatalosan az Európai Bizottság és annak elnöke a megnevezése az Unióban a fenti intézményeknek). A várakozásoknak megfelelően Romano Prodit, Olaszország volt miniszterelnökét már május elején megerősítették a brüsszeli bizottság elnöki tisztségében. Ő annak idején az “olajfa-koalíció” néven ismert politikai erő vezetőjeként vette át a hatalmat Rómában, de gyorsan rá kellett döbbennie, hogy nincs béke az olajfák alatt. Ezekben a napokban azt kell megtanulnia, hogy Brüsszel sokszor szürke ege alatt sincs békesség. Minden jel szerint csak ősszel távozik hivatalából az Európai Bizottság márciusban korrupciós viharok közepette lemondott húsz tagja. Egyelőre elnökükkel, a bukott Jacques Santerrel együtt ügyvivői minőségben intézik az ügyeket. Pontosabban: alig intézik, mert márciusban elvesztették minden politikai legitimitásukat, s ez megbénítja az Európai Unió egész szervezetét. A lemondott miniszterek nem a tárcáikkal, hanem a tárcájukkal foglalkoznak: finomabban szólva eljövendő karrierjüket próbálják felépíteni a romokból és ezért formálissá vált az unió régóta esedékes belső reformjának munkafolyamata – ami egyben a bővítés végrehajtásának feltétele is lenne, tehát a késedelem egyebek között Magyarországot is közvetlenül érinti.
Vannak más gondok is. A balkáni háború tompítja ugyan az unió és Washington közötti kereskedelmi feszültségeket, de ezek mégis szüntelenül áttörik a kötelező szolidaritás vékony páncélját. A banánháború után (amelyet egyébként Washington nyert meg) most éppen a húsháború dúl. Az Európai Bizottság fenyegetőzik: június 15-e után nem engedi be az amerikai marhahúst, ha addig Washington nem bizonyítja be, hogy marháit rövid életükben sohasem kezelték hormonokkal.
AMERIKA ÁRNYÉKA. Ennél jóval nagyobb fejfájást okoz a közös valuta, az euró gyengélkedése. Januári születése után az “eurofória” napjaiban az euró tizenkilenc centtel ért többet a dollárnál. Most csak hat-hét centtel, és vannak “európesszimisták”, akik szerint árfolyama esetleg a dollárral azonos szintre is süllyedhet.
E mögött is felbukkan Amerika árnyéka. Az idén az Egyesült Államok gazdasága a jelek szerint 3,5 százalékkal nő, az euró-zóna tizenegy országáé csak 2 százalékkal. A külföldi tőkét vonzó kamatszint is kedvezőbb, magasabb az óceánon túl, mint “Eurolandban”. Mindkét tényező emeli a dollárt, nyomja az eurót. Az irányzat megfordításához bonyolult és összehangolt reformok kellenének.
Az unió malmai azonban most még lassabban őrölnek, mint korábban. Május elsején érvénybe lépett az Amszterdami Szerződés. Ennek a szervezet politikai jövője és kormányzási módszerei szempontjából igen pozitív jelentősége van. Korlátozza ugyanis az Európai Bizottságnak, tehát az unió kormányának eddigi, az önkény határát súroló hatalmát, az erőviszonyokat az Európai Parlament javára változtatva meg. Ez azt jelenti, hogy a Prodi által javasolt “minisztereket” az Európai Parlamentnek jóvá kell hagynia. Június 13-án azonban újjáválasztják magát a parlamentet is, Prodi pedig csak az eredmény ismeretében nevezheti meg kabinetjét.
Prodi egy nyilatkozatában annak a véleményének adott hangot, hogy aligha lesz működőképes az új Európai Bizottság július 20-a előtt. Akkor pedig mindössze tíz nap van hátra a vakáció megszentelt hónapjáig, augusztusig.
MÉLYÜLŐ SZAKADÉK. Az Európai Unió így politikai értelemben cselekvőképtelen lesz abban a néhány hónapban, amikor valamilyen módon el kell dőlnie a balkáni háborúnak és ki kellene dolgozni Délkelet-Európa gazdasági és politikai stabilizálásának kereteit. Az már most látszik, hogy maga a háború – és majd az újjáépítésnek az unióra nehezedő terhei – tovább gyengíthetik az eurót a dollárral szemben. Akkor, szeptember táján, nyilvánvaló kérdésként bukkan majd fel, hogy (attól függően persze, miképpen ér véget a balkáni háború) az újjáépítés gazdasági és politikai feladatai nem kapnak-e abszolút prioritást az unió belső reformjaival és ezzel összefüggésben a bővítéssel szemben. Különösképpen egy olyan helyzetben, amikor a Közép- és Kelet-Európától elválasztó ároknál sokszorosan mélyebb szakadék tátong majd a magyar-szerb határtól délre.
Egy nappal a belgrádi kínai követség pusztulása előtt Prodi arról beszélt a BBC kamerái előtt, hogy “a következő logikus lépésként” létre kellene hozni az Európai Unió közös hadseregét. Amikor a határidőről kérdezték, a vízióból átváltott a valóságra, s azt mondta: “Évek és évek és évek.”
A mi számunkra nem ez, hanem a csatlakozás, az unió küszöbén való átlépés jelenti a “következő logikus lépést”. A kérdés az, hogy a balkáni háború hatására hányszor mondják majd a szemünkbe az “évek” szót. –
