Pillanatnyilag két sokáig kizárólagosan állami kézben lévő nagybanknak – a Magyar Külkereskedelmi Banknak (MKB) és a Budapest Banknak (BB) – vannak külföldi hitelintézetben tulajdonrészei. ,,Harmadik társuknál” – a Postabanknál – már múlt időnek számít a Trigon Bankban szerzett tulajdon, annál is inkább, mert annak kiárusítása még a vezetőváltás előtti időszakra datálható. Ennél később került sor a hitelintézet bécsi képviseletének felszámolására, amely viszont már az Auth Henrik-féle banki nagytakarításnak esett áldozatul. A Trigon Bankéhoz hasonló sors – mármint kiárusítás – vár a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kezében lévő, mostanság épp ez okból kissé sűrűbben emlegetett Central Credit und Wechsel (CW) Bankra is (Figyelő, 1999/14. szám).
Ugyanakkor a hazai bankrendszerben alaposabban körültekintve, lehet találni e folyamatokkal ellentétes mozzanatot is, hiszen a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) nem olyan régen egy romániai bank alapítását kezdte fontolgatni, jóllehet, e terv még az előző vezetőség – vagyis Huszty András és csapata – idején fogalmazódott meg. Azóta a megvalósítás lehetőségét a társaságnál már újra megvizsgálták – válaszolták érdeklődésünkre -, konkrétumokról azonban még egyelőre korai lenne beszélni.
Az MKB a két külföldi bankban – a prágai székhelyű Interbankában 41,4 százalék és a zágrábi Convest Bankában 66,7 százalék erejéig – meglévő részesedésén kívül pillanatnyilag hét fővárosban van jelen képviseleteivel. Ezen kihelyezett banki ,,helyőrségek” az MKB színeiben 1993-ban kezdtek gyökeret verni, először Stockholmban, Almatiban, Moszkvában, Kijevben, majd kicsivel később Pozsonyban és Ljubljanában, hogy mindezeket 1998 márciusában a bukaresti követhesse. “E képviseletek elsődleges feladata – magyarázta a Figyelőnek Szalay Balázs, az MKB e témáért felelős szakértője – a magyarországi ügyfélkör külföldi kiszolgálásának megkönnyítése.” Méghozzá úgy, hogy elsődlegesen közvetítenek a hitelintézet és a magyarországi ügyfél külföldi érdekeltsége között. Így például ha a kinti partner halasztott fizetése a magyar fél számára későinek bizonyul, a bank közbenjár az ügylet gyors rendezése érdekében, természetesen figyelembe véve a szóba jöhető kockázatok mértékét, s azok biztosítással való kivédését is. Ezen kis külföldi banki egységek persze nem operatív bankként működnek – azaz nem kínálnak az anyaországban használatos, klasszikus szolgáltatásokat -, már csak azért sem, mert alkalmazottaik száma maximum két-három fő.
Egy-egy megnyíló bankképviselet létjogosultságát gyakorlatilag minden esetben az határozza meg, hogy a kiszemelt ország (város) mennyire fontos a magyar ügyfelek számára. Ennek nyomán az sem ritka eset, hogy ha valamilyen alapos ok – a kereskedelmi partnerek ritkulása, gazdasági visszaesés, netán háború – folytán az anyabank úgy látja jónak, időlegesen fel is függesztheti a külföldi egység működését. Ilyen indokok játszottak közre az MKB azon döntéseinél is, amelyek nyomán jelenleg nem fogadja a klienseket sem a stockholmi, sem a kijevi, sem az almati képviselet. Az ukrán fővárosban lévő MKB-egység átmeneti bezárását Szalay Balázs egyértelműen az orosz válság számlájára írja, ám az MFB brüsszeli kirendeltségének hasonló jellegű szüneteltetését nyilván a körülmények más jellegű változása tette indokolttá. A helyzet azonban egyik esetben sem olyan kilátástalan, hogy az anyabanknak a nyitva tartás időleges felfüggesztése helyett a végleges bezárást kellett volna választania, leginkább azért, mert könnyelműség lenne a helyi jegybankoktól egyszer már megszerzett jogosítványokról ily módon lemondani.
Az MKB képviseleti politikájával szemben több, korábban efféle egységgel még rendelkező bank döntött úgy – többnyire a privatizációjuk révén színre lépő új részvényesek elhatározásaként -, hogy megszabadul külföldi képviseleteitől. Így – a Postabank már említett bécsi redőnylehúzásán kívül – a Kereskedelmi és Hitelbank még 1997-ben véglegesen felszámolta moszkvai, milánói és müncheni egységét, s hasonlóképpen ma már a többségi orosz tulajdonú Általános Értékforgalmi Bankról (ÁÉB) sem rendelkezik külföldi képviselettel, pedig dinamikusan javuló számai is mutatják, hogy egyáltalán nem viselte meg látványosan az anyaországi krízis. Orosz válság ide vagy oda, a BB kitartóan ragaszkodik moszkvai képviseletéhez, miközben 1995 óta 99,99 százalékban birtokolja a bukaresti székhelyű Pater S. A. részvényeit is. Az Inter-Európa Bank pedig 1997-ben nyitotta meg kijevi képviseletét.
Noha a szó szoros értelmében kissé külön kezelendő, ám semmiképpen sem hagyható ki a sorból a Daewoo Bank (Magyarország), amelynek ma egyetlen képviselete van Burmában (Rangoonban), viszont rendelkezik egy lízingügyletekre szakosodott prágai fiókkal is. Ez utóbbi – tudtuk meg Terták Elemér vezérigazgatótól – valójában a csehországi Daewoo gépkocsik helyi finanszírozására koncentrál, amelynél talán még a banki képviseletekhez mérten is nagyobb előnyt jelenthet a helyi információk és szokások alapos ismerete.
Összességében az utóbbi években – úgy tűnik – inkább apadt, mintsem nőtt a magyarországi bankok külföldi képviseleteinek és érdekeltségeinek a száma. A tendencia azonban nem is annyira a régióban, s a nagyvilágban végbemenő – nem mindig pozitív irányú – gazdasági változásoknak tudható be, sokkal inkább a hazai bankok megváltozott tulajdonosi szerkezetének. Az elmúlt fél évtizedben tető alá hozott honi bankprivatizációk befutói ugyanis nem ritkán európai – esetleg nemzetközi – hálózattal bíró külföldi pénzügyi intézmények, amelyek már vagy jelen vannak az itteni szerzeményeik által a régióban korábban “meghódított” városokban, vagy pedig az örökölt “hálózathoz” képest egészen más szerepel közép- és kelet európai terveikben.
