Gazdaság

A POSTABANK RENDKÍVÜLI KÖZGYŰLÉSE – Kihúzott mérlegfogak

Az előzetes adatok szerint a Postabank 158 milliárd forintos veszteséggel zárta az 1998-as évet. A 17 milliárdos banküzemi mínusz mellett e negatív eredmény annak a következménye, hogy a bank kockázatos kihelyezései után - a Princz Gábor és csapata által szükségesnek tartott 9 milliárd forint helyett - az új vezetőség összességében 141 milliárd forint céltartalék megképzését látta indokoltnak. A 42,1 milliárd forintos jegyzett tőkét teljesen felemésztő veszteség elszámolását követően a Postabank 20 milliárd forintos effajta háttérrel vág neki a jövőnek.

Ezt is megértük. A nagybanikok közül utolsóként a Postabank állami konszolidációjára is sor került, aminek tényét a hitelintézet múlt heti rendkívüli közgyűlésének határozatai tették megmásíthatatlanná.

Apró szépséghiba, hogy a többi, hasonló “kaliberű” nagybankhoz képest a Postabank effajta rendbetétele enyhén szólva megkésettnek tűnik. A gazdaságtörténetbe ugyanis minden bizonnyal az 1992 és 1995 közötti évek kerülnek majd be a nagy magyar bankkonszolidáció idejeként. Így gondolta ezt Bokros Lajos is, amikor 3 évvel ezelőtt – 1996. január 3-án – az Agrobankot beolvasztották a Mezőbankba (Figyelő, 1996/1-2. szám), mivel az előbbi hitelintézet már jó ideje, egészen pontosan vezetői (Kunos Péter és Kovács Mihály) 1994. novemberi rendőrségi elhurcolása óta csak vegetált. Annak idején többen is vitatták az akkori pénzügyminiszternek a konszolidációt befejezettnek nyilvánító kijelentését, mondván: inkább kisebb, mint nagyobb összegű állami rendbetételre még egyes hitelintézeteknél sor kerülhet. A zöm azonban úgy vélte, hogy ezek az akciók nagyságrendileg már nem változathatnak a konszolidáció akkor már 400 milliárd forint körül járó végszámláján.

Tévedtek. Bár egyesek hajlamosak megfeledkezni arról az aprócska tényről, hogy a Postabank sem kivételként erősítette a szabályt a bankszektor általános rendbetételében, az annak adóskonszolidációs válfajában 1993-ban e bank által “kasszírozott” közel 16 milliárd forintos könnyítésnél szinte mindenki (az államot képviselő pénzügyminiszter éppúgy, mint – érdekes módon – maga a bank vezetője, Princz Gábor is) többet tartott szükségesnek, természetesen eltérő megfontolások alapján. Ennek ellenére különböző okoknál fogva hivatalosan csak az 1997. február végi pánikot követően kapott állami mankókat – mostani kormányzati becslések szerint úgy 63 milliárd forintot – a Postabank.

Az az év azonban – ma már jól tudjuk – nem a pánik miatt marad valószínűleg sokáig emlékezetes, hanem annak úgymond “utómunkálatai” okán. Amit Princz Gábor tavaly július végi eltávolítása után csak “nagy valószínűségként” emlegetett a sajtó effajta hírekre fogékonyabb része, azt az utód, Auth Henrik vezérigazgató immár nagy nyilvánosság – nevezetesen a Postabank december 30-i rendkívüli közgyűlése – előtt is kijelentette: erős a gyanú, hogy a hitelintézet volt vezetősége legalább két fő pontban is törvényt sértett. Egyrészt meghamisította a mérleget, másrészt manipulálta a bank részvényeinek árfolyamát. Hogy aztán e tevékenységben voltak-e (s ha igen, kik, illetve mely szervezetek) tettestársai, azt majd a jövő vizsgálatai döntik el. A büntetőjogi felelősségrevonásra irányuló eljárás kezdeményezését ugyanis Auth Henrik kilátásba helyezte.

Mindenesetre a tucatnyi napirendi pontját közel 8 órán át tárgyaló múlt heti rendkívüli közgyűlés igencsak túlfűtött hangulata is megfagyni látszott egy pillanatra, amikor az egyik kisrészvényes megfogalmazta azon javaslatát, hogy a Postabank vezetősége kezdeményezzen pert a hitelintézet hivatalos könyvvizsgálója, a Deloitte&Touche (D&T) ellen. Az indítványt vélhetően az a tény ihlette, hogy míg tavaly áprilisban ezen auditor még “csak” 12 – konszolidált szinten 13 – milliárd forint adózás előtti veszteséget vélt felfedezni a Postabank 1997. évi mérlegében (Figyelő, 1998/16. szám), addig a másik két, szintén az ötös nemzetközi elitbe tartozó könyvvizsgáló – az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet (ÁPTF) megbízásából kutakodó KPMG Hungária és az Auth-féle vezetőség kérésére bemozduló Ernst&Young (E&Y) – vizsgálatai alapján ezt az összeget az önrevízióval 30,2 milliárd forintos mínuszra kellett növelni (lásd külön írásunkat és táblázatunkat a következő oldalon).

Ami azonban még ennél is lényegesebb, az a hitelek és a befektetések után megképzett céltartalék szinte mindenki által eltérő szintre taksált mértéke. Tény – amit a rendkívüli közgyűlésen Auth Henrik külön is hangsúlyozott -, hogy 1997-től folyamatosan nyilvánvaló vált: az előző évek tevékenységéből fakadó jelentős kockázatokat korábban – ahelyett, hogy azokat megjelenítették volna a Postabank könyveiben – elfedték, elsősorban különböző eszközcserék és más konstrukciók révén.

Ezek közül is kiemelkednek a Pénzintézeti Központ (PK) Bankkal kapcsolatos ügyletek (Figyelő, 1998/6. és 14. szám). Emlékezetes, hogy a PK Bank – 1998. márciusi közgyűlésének felhatalmazása alapján – készfizetési garanciát vállalt a Postabank 9 társasággal szemben fennálló hitelének 50 százaléka, összesen 15,4 milliárd forint és járulékai erejéig. Arra hivatkozva, hogy a Postabank a PK garanciáján kívül további biztosítékokkal – állami garanciával, meghatározott cégcsoport készfizető kezességével, valamint kft.-üzletrészekkel – is rendelkezett a szóban forgó vállalkozások hiteleire, az 1997. évi záráskor a Postabank nem képzett céltartalékot. Ám a fenti garanciavállaláshoz kapcsolódóan 1998 augusztusában, a KPMG által végzett bankfelügyeleti vizsgálatkor előkerült – a már ismert vételi opciós szerződésen túl – összesen 22 darab eladási opciós megállapodás, amelyek 1999 januárjára, illetve június 4-e és 30-a között eladási lehetőséget biztosítottak a PK-t 1997 novemberében megvásárló konzorcium számára. Ezek lehívása esetén az az enyhén szólva furcsa helyzet állna elő, hogy a PK a Postabank birtokába kerül, más szóval: saját maga vállal készfizető garanciát önmagára. Mivel tehát a 15,4 milliárd forint és kamatai követelésére nincs elfogadható biztosíték, azok után mindenképpen céltartalék megképzése vált szükségessé.

A PK-garancia esetleges lehívásáról viszont már nem szükséges a Postabank új vezetőinek döntenie, lévén, hogy azt még 1998 júniusában elődeik megszüntették. Az más kérdés, hogy az azt kiváltó ügylet, ha lehet, még aggályosabb. A kilencekkel szembeni teljes követelést ugyanis Princz Gáborék nem mással, mint az utólag nemes egyszerűséggel csak “spanyolnak” nevezett csomaggal váltották ki. Ez elsősorban egy kétszer 40 millió dolláros fejlesztési tervet takart, ahol Princzék állítólag úgy kalkuláltak, hogy a végrehajtást követően az ibériai tengerparttól meglehetősen messze lévő, 10 milliárd forintért vásárolt ingatlanokat négyszeres áron tudják majd eladni. Valójában az ekkora értékkel elkönyvelt tétellel 30 milliárd forintos veszteséget kívántak eltüntetni. Az összességében 80 millió dolláros fejlesztési összeg csaknem felét, 42 millió dollárt egyébként az előző vezetőség át is utalta – beruházási és építési terv, számla és ellenőrzés nélkül – a spanyol Telnan Invest nevű cégnek. A dolgok jelenlegi állása szerint azonban még ezen összeg megtérülésére is csekély az esély, minekutána a mostani szakértői becslések alig 5 milliárd forintra taksálják e portfoliót.

Az előző vezetőség értékítéletével amúgy is valami gond lehetett, amit az a tény is bizonyít, hogy a hitelek és a befektetési portfolio után 9 milliárd forint céltartalékot megképzését tartották szükségesnek, szemben az új ügyvezetőkkel, akik az 1998. szeptember 30-i állapot szerint 138 milliárd forintra tették ezen eszközök valós kockázatát. Magyarán: ekkora összeg visszafizetését, illetve megtérülését látták kétségesnek.

E vélekedést amúgy a jelek szerint az elmúlt év nagyobbik részében már a D&T is osztotta. Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy az auditor az 1998. július 31-én a bank könyveiben lévő eszközök kockázatának tételes átvizsgálása alapján már 94 milliárd forint mérleg szerinti veszteséget talált, s ennek nyomán a saját tőke hiányát 52 milliárd forintra becsülte. Az új vezetőség azonban annak érdekében – szól a hivatalos indoklás -, hogy a kockázatokat lehetőség szerint minél teljesebb mértékben fel lehessen tárni, felkérte tanácsadóként az E&Y könyvvizsgáló céget, amely a szeptember 30-i állapot szerint már 136 milliárd forintnál kötött ki (amelynek fedezéséhez már 94 milliárd forintnyi saját tőke hiányzott).

Ez pedig olyan nagyságrendi különbség, amely a D&T szakmai hozzáértését illetően vélhetően nemcsak az auditorral szemben per indítását szorgalmazó kisrészvényesben, hanem másokban is kételyeket ébresztett. Sokakat hónapokig foglalkoztatott, vajon a “hírbe hozott” társaság hogyan reagál a KPMG Hungáriának, illetve az E&Y-nak az övétől igencsak eltérő helyzetértékelésére. Hiszen elvileg bármelyik válasz esetén a D&T szakmai hitele kérdőjelezhetődött volna meg. Még akkor is, ha e cég nem ugyanarra az időszakra mondott véleményt, mint az E&Y. A valamivel több mint 40 milliárd forintos eltérést nem magyarázza Auth Henrik azon kijelentése, hogy a Postabank még ma is folyamatosan veszteséget termel. Ennek összegét ugyanis a vezérigazgató rendre “csak” havi 1,0-1,5 milliárd forintra becsülte. A számára üdvözítőnek tűnő megoldást végül a D&T abban találta meg, hogy visszavonta a Postabank 1997. évi beszámolójához korábban adott, független könyvvizsgálói jelentését, s helyette elutasító záradékot bocsátott ki. Nem volt ugyanis meggyőződve arról – áll a részvényesek elé terjesztett indoklásból -, hogy “a Postabank 1997-es tevékenységével kapcsolatban, a tőkehelyzetére, a vállalt kockázatokra és egyéb szerződéses kötelezettségeire vonatkozóan minden lényeges információt megkapott”. Mármint a július végén kiebrudalt bankvezetőségtől.

Így állhatott elő az a furcsa helyzet, hogy míg a hivatalos auditor nem nyilvánított véleményt a Postabank 1997-es üzleti évéről, addig az új vezetőség – nagyon is érthetően – nem adhatott úgynevezett teljességi nyilatkozatot a tavalyelőtti állapotok véglegesítéséhez. Ilyen előzmények után kellett valamit kezdeni a D&T elleni per indítását szorgalmazó javaslattal. A közgyűlés előtt a Postabank-részvényeinek közel 70 százalékát birtokló állami szervezetek nevében szavazó ÁPV Rt. vezérigazgató-helyettese, Szarvas Ferenc nehéz helyzetbe került. Bármilyen tartalmú voksolással elejét vette volna az Állami Számvevőszék és a Kormányzati Ellenőrzési Iroda azon vizsgálatának, amelynek során a volt vezetők mellett nemcsak az ÁPTF, hanem az auditorok felelősségét is nagyító alá veszik. Végül éppen az erre való hivatkozással sikerült valahogy a javaslatot távol tartani a napirendtől. (Mindenesetre a maguk módján az állami részvényesek is véleményt mondtak az auditor eddigi munkájáról: kezdeményezésükre a D&T helyét az E&Y vette át.)

Újabb vihart a közgyűlésig az 505 millió forint névértékű elsőbbségi részvénysorozat nagyobbik felét birtokló Palotás János felszólalása látszott kavarni, aki kifogásolta, hogy a bank nem adott megfele- lő tájékoztatást részvényeseinek. Hozzátette: a mérlegmódosítással a banknak kell a felelősséget viselnie azért, hogy az új vezetőséget megválasztó 1998. augusztusi közgyűlés előtt a befektetők nem voltak tisztában a bank tényleges helyzetével. Palotás tiltakozásának pikantériáját az adta, hogy a már említett spanyol csomag egyik elemét képező, szintén jóval az értékén felül elkönyvelt büki golfpálya a hírek szerint éppen az ő tulajdonában volt.

Mindenesetre pert helyezett kilátásba arra az esetre, ha az állam nem tesz megfelelő, legalább részvényei névértékét meghaladó ajánlatot. Azzal egyébként, hogy a jegyzett tőkét 42 milliárd forintról 21 millió forintra szállították le, a Postabank mintegy 2 ezer kisrészvényesének összesen csaknem 10 milliárd forintja veszett el. Közülük a 4,3 millió forintos részvénycsomagját elbukó Investlife Európai és Tengerentúli Tőkebefektető Rt. vezetője már kész tényként közölte, hogy bírósághoz fordulnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik