A borsodi erőmű október 24-i beadási határidejének le jártával megkezdődik a 200 megawattnál kisebb teljesítményű erőművi blokkok létrehozására kiírt pályázat ajánlati szakasza. Információink szerint a 14 erőművi tender anyagát eddig összesen mintegy 40 befektető vásárolta meg. Németh Attila, az Energetikai Berendezésgyártók Szövetségének (EBSZ) elnöke szerint a hazai piacon körülbelül félszáz cég érdekelt beszállítóként az erőművi fejlesztésekben (a szövetség tagjainak főbb adatait lásd táblázatunkban). Ezek valamivel több mint 10 ezer embert foglalkoztatnak, összesített éves nettó árbevételük pedig jóval meghaladja a 70 milliárd forintot.
E tekintélyes teljesítménnyel rendelkező ágazati csoport a kilencvenes években meghatározó mértékben külföldi tulajdonba került. Szakmai körökben úgy tartják: a nagy hagyományokkal rendelkező ágazat számára a tulajdonosváltás több előnyt hozott, mint hátrányt. Az új gazdák a magyarok tudására építenek, s ezt kívánják minél jobban hasznosítani azzal, hogy korszerű technikát, technológiát hoznak itteni vállalkozásaikba. A külföldiek megjelenését helytelenítőkkel szemben többségi vélemény az is, hogy az új tulajdonosok jobban megbecsülik azt, amit megvettek, mint a magyar állam tette a maga hektikusan változó iparpolitikájával.
A több mint 120 éves szakmakultúrát őrző Láng Gépgyárban az ABB multinacionális cégcsoport 1990-ben alapított közös vállalatot. Döbrösy Antal, az ABB Power Generation Kft. ügyvezetője kifejtette: miközben ő maga is szükségesnek tartja a privatizációt, annak hatására megerősödtek a magyar gazdaságban is a széthúzó, egymással ellentétes érdekeket képviselő csoportok. Ezek most már külső – ha úgy tetszik állami – beavatkozás nélkül aligha válhatnak szövetségessé. Márpedig szerinte is a piaci szereplők összefogása szükséges ahhoz, hogy az erőművek eladásakor megkötött szerződések hibáit – főként a hazai beszállítók érdekvédelmének hiányát – korrigálják. Döbrösy szerint a globalizáció nagyon hasznos a világgazdaságban, s ebből a folyamatból Magyarország sem maradhat ki. Ám a nemzetközi méretekben gondolkodó nagyvállalatoktól nem várható el, hogy önként, feltételek nélkül vegyék figyelembe az új vállalkozásuknak otthont adó nemzet érdekeit. Összefogó erőként tehát a mindenkori kormányzatnak, az alkalmazott – ösztönző, preferáló – iparpolitikának kell fellépnie. Az erőművi tenderekre beadott ajánlatok megítélésénél ezért az igazgató szerint nem szabad kizárólag a legolcsóbb megoldásokat kínálókat előnyben részesíteni. Az ésszerűnél alacsonyabb árak ugyanis nemcsak a gyártóknak okozhatnak veszteségeket, hanem a megrendelők számára is kockázatosak.
Egyes szakértők éppen a nem eléggé körültekintő – a belföldi beszállítókat kiszorító – beszerzési eljárás következményének tartják például, hogy csúszik a Dunamenti Erőműben végrehajtandó gázturbinás bővítés gőzciklusú részének elkészítése, s ezzel az október közepére tervezett üzembe helyezése is. A megrendelő emiatti veszteségét nem kompenzálja a vállalkozó által fizetett többlet.
A hazai energetikai cégek szinte mindegyike versenyképesnek tartja árait. Megállapításuk reálisnak tűnik, hiszen többségük elsősorban a külpiacokon mérettette meg magát az elmúlt évtizedekben. A hatvanas évektől ugyan – a rosszul értelmezett KGST-kapcsolatok miatt – háttérbe szorultak a magyar gyártók a hazai piacon, ám a hetvenes évek második felétől egyre gyorsabban nőtt az ágazat kivitele, amely az elmúlt évtized derekán érte el csúcsteljesítményét. (Figyelembe kell azonban venni azt is, hogy akkoriban még léteztek az exportot támogató, kormányhitelre támaszkodó finanszírozási lehetőségek.)
Később ismét fordult a kocka, s például a Gyár- és Gépszerelő Vállalat (GYGV) is kénytelen volt “kivonulni” a hazai piacról, mivel itthon alig akadt munkája. Az utóbbi egy-két évben azonban – különösen az új többségi tulajdonos, a müncheni Rheinhold & Mahla AG megjelenésével műszakilag is a legjobban felvértezve – ismét megnőttek a cég honi reményei és esélyei. Vagy mégsem? Jóllehet, Pelcz József főmérnök szerint nemcsak technológiájuk, hanem áraik is versenyképesek lehetnek az erőművi tenderek szerelési, szigetelési munkálatai során, problémát jelenthet, hogy a ma már Multiszerviz Kft.-re “átkeresztelkedett” társaságnak hazai referenciák híján kisebbek a tendernyerési esélyei.
Másként fogalmaz Sándor László, a magyar tulajdonban maradt orosházi Kazán- és Gépgyártó (Kazép) Kft. ügyvezetője. Ő úgy véli, a nagyvállalatok ajánlati anyaguk elkészítésénél feltehetően dömpingárakat alkalmaznak, még akkor is, ha veszteségük keletkezik emiatt. A multik ugyanis megengedhetik maguknak ezt a luxust. Már csak azért is, mert hosszú távon megéri nekik a ráfizetés, hiszen ez az első közép- és kelet-európai bázis, ahová betörhetnek. A 46 éves múltra visszatekintő, kisszövetkezetből alakult társaság régóta együttműködik a német Giese Regeltechnik GmbH nevű céggel, közösen továbbfejlesztették egyes gyártmányaikat is. Hamarosan megkötik azt a szerződést, amelynek alapján meghatározott terméktípusokat kölcsönösen szállítanak majd egymás piacára. A Kazép igazgatója csak reménykedni tud abban, hogy a hazai beruházásokon is terem cége számára babér a következők években.
A szintén magyar magántulajdonban lévő MMG Automatika Művek Rt. a nyolcvanas évek végétől szorult ki a belföldi piacról és – sorstársaihoz hasonlóan – csak az utóbbi időben próbál újra idehaza szerencsét. Rónai András műszaki igazgató mégsem pesszimista, csupán realista. Ezért fogalmazta meg aggályát: nagy a valószínűsége annak, hogy a magyaroknak csupán morzsák jutnak az erőművi beruházásokból.
Mire alapozható ez a megállapítás? Az erőművek külföldi tulajdonosai – bár a velük kötött privatizációs szerződések erre nem kötelezik őket – úri becsületszavukat adták: legalább 40 százalékos lesz a magyar beszállítási arány az egyes projekteknél. Ám ha az építési-szerelési munkák értékéhez hozzáadjuk az acélszerkezeti elemek és néhány jelentéktelenebb alkatrész értékét, máris kijön a kívánt arány. De ki garantálhatja, hogy a Transelektro külföldön is elismert kazánjai, az Energiagazdálkodási (EGI) Rt. világszabadalma alapján gyártott Heller-Forgó féle hűtőtornyok, vagy a cég jászberényi gyárában előállított hőcserélők idehaza is helyet kapnak majd az épülő új erőművi blokkokban? Székely Péter, a Transelektro elnök-vezérigazgatója és Dobozi György, az EGI vezére – az erőművek korszerűsítésénél már eddig elért eredményekre alapozva – azért bízik a sikerben; emiatt adták be ajánlataikat a tenderekre. Ám előfordulhat, hogy ők sem bírják a versenyt, ha áron aluli licittel előálló vetélytársra akadnak. Pedig a két társaság kísérletet tett arra is, hogy a Magyarországra települt nagyvállalatokkal – az EGI például a Siemens-szel – együtt adjon be ajánlatot egyes erőművi projektekre. Így megvalósulni látszik az az “ágazatmentő” összefogás, amelyre oly sokan áhítoznak a szakmában. Igaz, az említett esetben a német kézben lévő EGI az ugyancsak német Siemenshez tulajdoni szállal kötődő Erőkar Rt.-vel fog össze, tehát a német-német kapcsolat hozza össze a hazai nemzeti ipart. De így is előrelépés lenne, ha nyertesei lennének néhány tendernek. (Az EGI egyébként a Dunaferrben már átadott olyan turbinát, amelyet az ABB-vel közösen állított elő.)
Az EBSZ elnöke azt szeretné, ha a 40 százalékos magyar beszállítási arányt a hozzáadott érték növelésével 60-70 százalékra lehetne föltornászni. Ez azt jelentené, hogy az erőművi fejlesztésekből 420-490 milliárd forintos részt hasíthatna ki magának a hazai energetikai gépgyártás, ennél azonban a 300 milliárd forintos nagyságrend reálisabbnak látszik.
