Első pillantásra a lengyel gazdasági statisztikák sikert mutatnak: a GDP már 1992-ben bővülni kezdett, s növekedési rátái azóta is a legmagasabbak közé tartoznak a régióban. A GDP reálnövekedése az idei első negyedévben – a statisztikai hivatal (GUS) előzetes adatai alapján – 7,3 százalékot tett ki, majd a második negyedévben – a gdanski Piacgazdasági Intézet becslése szerinti 8,2 százalékkal – a posztkommunista időszak legmagasabb értékét érte el. A legtöbb jós azonban a második félévre – egyebek között a restriktívebb pénzpolitika és az árvízkatasztrófa utóhatásaként – a gazdaság lehűlését várja. Ennek ellenére az éves GDP-növekedés még mindig 5-6 százalékos lehet – az árvíz következményei a legfrissebb elemzések szerint kevésbé súlyosak, mint amitől eleinte féltek -, s jövőre is csupán enyhe visszaeséssel kell számolni.
Ezzel a háttérrel, s a folyamatban lévő szerkezetváltás ellenére a munkanélküliség csökkent (a ráta 1994 júliusában 16,9 százalékkal érte el csúcsértékét). Ráadásul nagyjából a várakozásoknak megfelelően mérséklődik az infláció is: a költségvetési törvényben rögzített 13 százalékos szint december végére elérhetőnek tűnik. A kapacitások mind teljesebb kihasználása és a reálbér-növekedés ugyanakkor inflációs nyomást fejt ki, ami óvatosságra inthet.
Mindazonáltal a legveszélyesebb zátony jelenleg a folyó fizetési mérleg hiánya. A deficit – a tavalyi 1 százalék után – az idén előreláthatóan a GDP 4-5 százaléka lesz. Ez még kezelhetőnek számít, ám ha a hiány összege az eddigi ütemben növekszik tovább, akkor jövőre, 7-8 százalékos aránynál – a Stratégiai Tanulmányok Kormányzati Központja (RCSS) szerint – már a veszélyzónába kerülhet. Ennek fő oka a kereskedelmimérleg-hiány gyors bővülése. Dollárban számolva az export ugyan 1996-ban 6,7 százalékkal, az idei első félévben pedig 9,2 százalékkal nőtt, ám ezt a 31,9, illetve 24,9 százalékos importnövekedés messze meghaladta. A “láthatatlan tranzakciókból” (mindenekelőtt a nyugati határon szokásos bevásárló turizmusból) eredő devizabevételek – melyek eddig jelentősen, tavaly például 7,1 milliárd dollárral hozzájárultak a folyó fizetési mérleg hiányának kiegyenlítéséhez – a lengyel és német árak lassú kiegyenlítődése miatt csökkenni kezdtek.
A növekedés forrása egyébként a belföldi kereslet, amely gyorsabban növekszik a belföldi kínálatnál. Ezt egyrészt az a fogyasztási hossz okozza, amelyet a lakosság áruéhsége táplál, és amelyet az emelkedő reálbérekből (az utóbbi időben azonban inkább fogyasztási hitelekből) finanszíroznak. A másik ok: 1996 óta a beruházások reálértéken több mint 20 százalékkal nőttek.
Ezek a fejlemények a választási időszakban vitát váltottak ki arról, vajon a helyzet összehasonlítható-e Csehország egy évvel ezelőtti pozíciójával, s számítani kell-e hasonló zavarokra. A legtöbb szakértő nem tartotta ennyire súlyosnak a helyzetet. Az erős tőkebeáramlás ugyanis eddig messzemenően kompenzálta a folyó fizetési mérleg hiányát. Kedvező a tőkeimport összetétele is: a külföldi közvetlen beruházások tavalyi 2,74 milliárd dolláros nettó beáramlása jóval meghaladta a folyó fizetési mérleg hiányát. Ráadásul a tőkeforgalom liberalizálása nem haladt annyira előre, mint a cseheknél, így jóval nehezebb lenne egy spekuláció a zlotyval szemben. Továbbra is megfelelőnek tartják a “kúszó sávot” (a zloty plusz-mínusz 7 százalékos sávban lebeg egy közép-paritás körül, amelyet viszont az inflációs különbözet kiegyenlítésére havonta 1 százalékkal leértékelnek).
Mindezek ellenére uralkodó az a vélemény, mely szerint gazdaságpolitikai ellenintézkedésekre van szükség. Eddig mindenekelőtt a jegybank reagált – legutóbb egy augusztusi kamatlábemeléssel. A kereskedelmi bankok azonban – melyek éles versenyben állnak a hiteligénylő ügyfelekért – csak korlátozott mértékben követték a kamatjelzést. Így továbbra is kérdéses, hogy a hitelnövekedés kellően lefékeződik-e; szükség esetén a jegybank a kész a további megszorításokra.
Végső soron ezen intézmény és a gdanski intézet egyaránt egy restriktívebb jövedelmi – és mindenekelőtt költségvetési – politikát ajánl, amely a pénzpolitikánál erősebben korlátozná a fogyasztást, s kevésbé gátolná a beruházási és exporttevékenységet.
A számadatokból az mindenesetre nyilvánvaló, hogy a választási fordulatot (Figyelő, 1997/39. szám) nem gazdasági okok, hanem sokkal inkább hangulati és érzelmi elemek, valamint a jobboldal nagyobb szervezeti kohéziója eredményezték.
