Az Európai Unió és szerződéses partnerei által az idén január elsején életbe léptetett páneurópai kumulációs övezet egységesíti a meglehetősen sokszínű származási szabályokat. Brüsszel azt a követelményt fogalmazta meg, hogy az EU-val társulási, illetve szabadkereskedelmi szerződésben lévő országok nemzeti vámjogukban alakítsák át az övezeten kívülről érkező beépített import után járó vámvisszatérítés rendszerét. Így az exportőrök a 29 ország (az EU-, EFTA- és CEFTA-tagok, valamint a három balti állam és Bulgária) bármelyikébe irányuló kivitel esetén választhatnak a visszatérítés vagy az úgynevezett EUR1 okmány kiállítása között. Utóbbi az exporttermékek övezeten belüli (származó) voltát igazolja, s így lehetővé teszi szabadkereskedelmi szállításukat.
Az EU gazdaságpolitikai szempontból azzal indokolta lépését, hogy külső országból származó importtermék beépítése esetén a szabadkereskedelmi partner számára adott kedvezmények voltaképpen az övezeten kívüli szállítót szubvencionálják. (Ma például még egy hazánkban gyártott és az EU-ba exportált személygépkocsiba beépített amerikai alkatrészre is kiterjednek a társulási szerződésből fakadó vámelőnyök.)
A csatlakozást illetően a magyar kormány fél év haladékot “járt ki” Brüsszelben, mondván: módosítani kell a vámtörvényt – ez nemrégiben meg is történt -, illetve a magyar exportőröknek fel kell készülniük az előttük álló döntési helyzetre. (Kritikaként megjegyezhető: Csehország és Lengyelország gyakorlatilag felkészülten várta az idei január elsejét, így azonnal csatlakozni tudtak az övezethez.) A kabinet a többi társult országénál magasabb vámtarifái, az akkor még teljes nagyságában élő vámpótlék, valamint a számottevően szűkebb belső piac miatt eleve elszenvedett versenyhátránnyal indokolta a csatlakozás halasztását, illetve a további türelemkérést. Budapest és Brüsszel alkudozásának eredményeként 1998 végéig olyan átmeneti időszakot vezetnek be, amely alatt az iparcikkek esetében 5 százalék, a textiltermékeknél pedig 10 százalék feletti importvámteher visszatérítése megengedett. Az agártermékeknél nincs lehetőség ehhez hasonló ideiglenes könnyítésre.
Az övezethez való csatlakozás egyik hátulütője, hogy a magyar termelők (uniós társaikhoz hasonlóan) versenyhátrányt szenvednek akkor, amikor a többségükben külső alapanyagokat felhasználó, ám CEFTA-áruvá honosított, és így kedvezményes importvám mellett beérkező cseh, szlovák, vagy lengyel importtermékkel kell ringbe szállniuk a belső piacon. Ugyanakkor az a helyzet sem tartható fenn sokáig, hogy a termelők, illetve exportőrök kettős előnyhöz jussanak uniós szállításaik során – jelenleg a társulási szerződés adta vámkedvezményeket, illetve a vámvisszatérítés lehetőségét is élvezik. Brüsszel egyébként azokban az esetekben is tiltja a visszatérítést, amikor vámszabadterületen végzett tevékenységről, bérmunkáról, avagy magánvámraktár alkalmazásáról van szó – feltéve, ha az exportőr EUR1 bizonyítványt kér. Igaz, az exportnál továbbra is megmarad a visszatérítés lehetősége, ha erről nemzetközi szerződés más módon nem rendelkezik. Mindez annyit tesz, hogy a visszatérítésre vonatkozó autonóm szabályozás a korábbiakhoz képest változatlanul működik, amennyiben az érintett termék az export és az import tekintetében egyaránt az övezeten kívül, illetve belül marad. Hiába tartoznak azonban az övezethez olyan országok is, amelyekkel Magyarországnak nincs szabadkereskedelmi kontraktusa: magyar exportőrök EUR1 bizonyítvánnyal ezekre a piacokra nem szállíthatnak, illetve a Budapesttel szerződött országokba irányuló kivitel esetén az ilyen piacokról származó beépített import nem tekinthető övezeten belülinek. Ilyennek csak az az exporttermék tekinthető, amelynek legalább 60 százaléka a páneurópai kumulációs övezethez tartozó országok valamelyikéből származik. Ennél lényegesen szigorúbb megítélés alá esnek az agrár-, illetve élelmiszer-ipari termékek, amelyeknek az övezethez tartozáshoz 100, illetve 70 százalékban kell származónak lenniük.
Korábban a kivitt termékbe beépített, harmadik országból származó importalkatrész, illetve -alapanyag után megfizetett vámot korlátlanul vissza lehetett igényelni. Mivel a közép- és kelet-európai térség számos országa számára ez a lehetőség nem adatott meg, hazánk – az Európai Megállapodás által adott kedvezményes piacrajutási lehetőségeken felüli vámvisszatérítés miatt – kifejezetten vonzó volt a tengerentúli társaságok szemében. Bár a júliustól életbe lépő új rendszer lényegében megszünteti, illetve számottevően csökkenti e kedvezmény igénybe vételének lehetőségeit, hosszú távon mégis kedvező lehet az országnak. A térségben jelentős pozíciókkal rendelkező tengerentúli társaságokat ugyanis arra “szoríthatja”, hogy az övezetbe telepítsék egyes alkatrészgyártó egységeiket, illetve növeljék a helyi beszállítóktól vett alkatrészek mennyiségét – erősítette meg a Figyelőnek Balás Péter, az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium (IKIM) helyettes államtitkára. Ez pedig nálunk is pótlólagos vagy zöldmezős beruházásokat, azaz tőkeimportot indukálhat. Rövid távon azonban kedvezőtlen hatásokkal is kell számolni. Túl az importkiváltás megszervezésén – ami nem megy egyik napról a másikra -, drágítja a kivitelt a korábbi importvám-visszatérítés elmaradása is. A kumulációhoz való csatlakozással egyidejűleg viszont megszűnik a vámpótlék intézménye, s ez némiképp enyhítheti az exportőrök versenyhátrányát.
A vámvisszatérítés és a vámpótlék megszűnése a költségvetés szempontjából elvben ellentétes előjelű, így e két intézkedés büdzsére gyakorolt hatása összességében kisebb lehet, mint lett volna külön-külön – véli Viszt Erzsébet, a GKI Gazdaságkutató Rt. szakértője. A gazdálkodók szempontjából azonban semmiféle ilyen tendencia nem várható, mivel a két lépés gyökeresen eltérő vállalati kört érint. Rövid távon persze egyes vállalatok súlyos veszteségeket lesznek kénytelenek elkönyvelni, elsősorban a vegyipar bizonyos ágazataiban, az acélfeldolgozásban vagy a gépiparban. Mindazonáltal Viszt Erzsébet úgy véli: a jövedelmezőséget csökkentő csatlakozás veszteségeit az exportőrök többsége képes “lenyelni”, mivel rendelkezik megfelelő versenyképességi tartalékkal.
Az idei első negyedév költségvetési adatai egyébként nem utalnak arra, hogy az 1997-es büdzsét megrendítené a kumulációs övezethez való csatlakozás. Nem tapasztalható, hogy az importőrök előrehozták volna az övezeten kívülről származó importjukat: a behozatal növekedési üteme nem mutat semmiféle drasztikus gyorsulást.
Az övezetbe való belépés hosszú távon kedvező, mert – ahogy Balás Péter fogalmazott – elősegíti az EU-hoz való csatlakozást és szorosabbá teszi a fennálló gazdasági kapcsolatokat. Más hivatalos vélemények szerint a kumuláció eredményeként bővülhet azon termékek köre, amelyek a szabadkereskedelmi megállapodások értelmében vámmentesen, vagy a korábbiaknál kedvezőbb vámtételek megfizetése mellett juthatnak a piacra. Így erősödik a kumuláción belüli kereskedelem – ami mindenképpen érdeke Budapestnek. Ettől persze még kérdéses, hogy ezentúl – hasonló áron és minőségben – miként oldható meg az övezeten kívüli, beépített termékek pótlása hazai, illetve övezeten belüli beszállítókkal.
