Az országgyűlés másfél éve vetette ki az üzemenyagokra, a gumiabroncsokra, a hűtőberendezésekre és a csomagolóanyagokra az úgynevezett környezetvédelmi termékdíjat (1995/LVI. törvény. Figyelő 1995/10. szám). Hogy ez a megoldás valójában mennyire segíti elő az eredeti célok megvalósulását, az felettébb kétséges.
A termékdíj-rendszer bevezetése óta még nagyon kevés idő telt el. Az első teljes év 1996. volt, a hulladékok újrahasznosítására kiírt pályázatokat pedig csak tavaly év végétől lehetett elnyerni. A viszonylag szűk rálátás ellenére azonban a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) máris a termékdíjjal sújtott kör kiszélesítését tervezi. A minisztérium – igaz, egyelőre csak az elképzelések, még inkább a vágyak szintjén – a kenőanyagokra, a festékekre, az oldószerekre, a mosószerekre, az elektronikai termékekre és a gépkocsi-karosszériákra is szeretné kivetni a termékdíjat. Felvetődött továbbá a mezőgazdaságban használatos vegyi anyagok termékdíjjal történő terhelése is – ez azonban belpolitikai szempontból igencsak kényes ügy. A hatásvizsgálatok és a hatástanulmányok készítése már megkezdődött, később ezek alapján indítják a társadalmi vitát.
A környezetvédelmi termékdíjat azonban mindenki csak átmeneti megoldásnak tekinti addig, amíg el nem készül a hulladéktörvény. A koncepció szerint a termékdíj olyan ütemben halna el, ahogyan a begyűjtési-újrahasznosítási lánc kiépülne és önfenntartóvá válna. Innentől kezdve nem a termékeket, hanem magát a környezetet terhelő termelőtevékenységeket sújtaná környezetvédelmi különadó. Ennek az alapja pedig nem a már előállított termék, hanem az előállítás során keletkező károsanyag-kibocsátás volna. Ilyen díjat lehetne kiróni a szennyvízterhelésre és a légszennyezésre, illetve a talaj szennyezésére. Ez az új adófajta egyébként jogi innovációnak számítana: még a világ legfejlettebb országaiban is csak a tervek szintjén beszélnek az öko-adókról, s az előkészületek egy jövőbeli energiaadóra vonatkozó elgondolásokat is körvonalaznak. Ma azonban világszerte szinte kivétel nélkül a termékdíj jellegű adók vannak hatályban.
Minden kiterjesztésnek, új forma bevezetésének végső célja elvileg az, hogy a környezet védelmére minél nagyobb összegeket lehessen fölhasználni. A tartalmi kérdés pedig az, hogy ténylegesen van-e valamiféle visszatartó hatásuk ezeknek a megoldásoknak. Kovács Árpádnak, a KTM helyettes államtitkárának határozott véleménye szerint van. (Lásd a táblázatot a 190. oldalon.) Különösen úgy, hogy a termékdíjból befolyó mintegy 10 milliárd forintot maradéktalanul ezeknek a hulladékoknak a begyűjtésére, részbeni újrahasznosítására illetve, környezetkímélő elhelyezésére próbálják fordítani. A Központi Környezetvédelmi Alapban (KKA) ugyanis kevés a pénz, hiszen 18 milliárd forintnyi maradványából csak korlátozott összeg felhasználására nyújt lehetőséget az éves költségvetési törvény. A folyó bevételek zöme az előző évről áthúzódó pályázati ígérvényekre megy el. – Alapvető feladataink ellátására alig marad pénz – mondja Kovács Árpád.
A pénzügyekért, illetve a környezet védelméért felelős tárca közötti felfogásbeli különbségeket tükrözi, hogy a József nádor téren eleve rossz szemmel nézik egy elkülönített állami alap esetleges túlterjeszkedését. Arra is felhívják a figyelmet, hogy egy ilyen többlettehernek inflációgerjesztő hatása is van. Ezt a KTM helyettes államtitkára egy tized százaléknyira becsüli, s így elhanyagolhatónak tartja. Panaszolja viszont, hogy termékdíj és a környezetterhelési díj nélkül a környezetvédelem érdekei elsikkadnak.
Azonban nemcsak a hivatásos környezetvédők, de a nagy gyártó cégek is elégedetlenek. – A cél nemes, ám a zengzetes címszó alatt újabb adót akarnak kivetni ránk – kommentálta a termékdíjjal sújtott termékek körének kiterjesztéséről szóló tervet Debreczeny István, a Nemzetközi Vállalatok Magyarországi Társasága környezetvédelmi bizottságának alelnöke, aki egyben a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség tagjait is képviseli. Szerinte a KKA forrásai összekeverednek, így a kormányzat kvázi-adóként kezeli e bevételeket.
Az érintett vállalatok az alap működését is bírálják; áttekinthetőbbé tétele érdekében a pályázati rendszer felülvizsgálatát szorgalmazzák. Kifogásolják, hogy míg a nagyvállalatok kénytelen-kelletlen pontosan fizetik törvényi kötelezettségeiket, addig a kis és közepes vállalatokról ez korántsem mondható el – az ellenőrzés pedig sok kívánnivalót hagy maga után. Végül, de nem utolsósorban az a véleményük, hogy a környezetvédelmi ráfordítások vagy épüljenek be az adókba – ezzel párhuzamosan tehát a környezetvédelmi célú adófajtát hangolják össze a többi adónemmel -, vagy váljon teljesen világossá: mire is fordítják a környezetvédelemre beszedett pénzeket.
