Gazdaság

Ügyes

A BUDAPEST BANK PRIVATIZÁCIÓS ZÁRADÉKA körüli találgatás jegyében telt a magunk mögött hagyott hét. A szóba jöhető illetékesek közül a Pénzügyminisztérium államtitkára csak azt cáfolta, hogy “a költségvetésnek a bank részleges eladása részeként garanciavállalásból bármilyen fizetési kötelezettsége keletkezett volna”. A többiek – köztük a magánosításért általában felelős ÁPV Rt. – viszont nem vállalkoztak kommentárra.

AZ ÖNKORMÁNYZATI VAGYONÁTADÁS kapcsán lapunk elmúlt heti számában megjelentek mellett viszont már a vagyonkezelő szervezet sem ment el szó nélkül. Ám megfigyelők vitatták azon érvelését, hogy azért bízott meg külső szakértőt – 355 millió forintos sikerdíj fejében – az önkormányzatoknak a belterületi földek után járó vagyonátadás igényelt értékének lefaragásával, mert az egyes szerződések összeállítása hosszadalmas. Ez a magyarázat a jelek szerint az ÁPV Rt. felügyelőbizottságának elnökét sem elégítette ki, hiszen az ügyben azonnali vizsgálatot kezdeményezett.

AZ IMF KÜLDÖTTSÉGE ELÉGEDETTEN NYUGTÁZTA, hogy a magyar kormány a megfelelő irányban halad a márciusban kötött készenléti hitelmegállapodás céljainak megvalósítása útján, mind az idei, mind pedig az 1997. évet illetően. Ugyanezen a héten az IMF magyarországi rezidense adóssághelyzetünket is kénytelen volt megdicsérni a Reuter azon jelentése nyomán, miszerint Washingtonban aggódnának az MNB jenkötvényei miatt.

A TB-ALAPOK TERVEZETTNÉL NAGYOBB IDEI HIÁNYÁBAN sem találtak kivetnivalót a Valutaalap szakértői, “mindaddig, amíg az államháztartás konszolidált deficitje nem haladja meg a GDP 4 százalékát”. Ennek érdekében a kormány a költségvetési intézmények támogatását összesen 10-12 milliárd forinttal csökkenti. Hogy hasonló elszaladás jövőre sem elképzelhetetlen, azt jelzi a gazdasági kabinet azon döntése, miszerint a tb-járulék 1997-ben a tervezett 2,5 százalékpont helyett csak 1,5 százalékponttal csökkenhet. Ugyanakkor az SZDSZ szorgalmazza a családi pótlék emelését és a juttatásra jogosító jövedelemhatár növelését.

SZŰKÜL Az ADÓVISSZAIGÉNYLÉS lehetősége – egyebek között ezt tartalmazza az adózás rendjéről szóló törvényjavaslat, amelyet legutóbbi ülésén fogadott el a kormány. Ugyanakkor döntöttek az általános forgalmi adóról, a jövedéki szabályozásról, valamint az illetékekről szóló törvények módosításáról is. Az szja-kulcsok miatt aggódók számára pedig az a (jó) hír, hogy a kormány az MSZP-frakcióval szemben mégis a 42 százalékos legmagasabb adókulcsot tartalmazó táblát terjesztette a parlament elé.

IDÉN ELŐSZÖR HALADTA MEG A KISKERESKEDELMI FORGALOM az előző év azonos időszakáét (lásd grafikonunkat). A júliusi kiugró eladási adatok megközelítően 35 százalékát az élelmiszerek és az élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem képviselte – ennek januári-júliusi forgalma összehasonlító áron több mint 8 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. 1994 óta egyébként ebben a körben folyamatosan csökkenő mennyiséget regisztráltak.

VILÁGSZERTE ZUHANTAK A RÉSZVÉNYÁRAK arra a hírre, hogy az amerikai központi bank szerepét betöltő Fed a rövid lejáratú kamatláb emelésére készül. A globális visszaesés a Budapesti Értéktőzsdét sem kímélte: a BUX két nap alatt csaknem 130 ponttal esett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik