Az amerikai-japán vállalati együttműködések hosszú évekig általában védekező jellegűek és rosszul irányítottak voltak. Ma e szövetségek egyre mélyülnek, egyre fontosabb termékekre terjednek ki, és értékesítési szempontból is mind nagyobb területeket fognak át.
A kapcsolati háló erősödése a japán és az amerikai multinacionálisok gondolkodásában csendben zajló változást tükröz: a mai világban a technikai fejlődéssel való lépéstartás és a globális verseny még a leggazdagabb vállalatok erőforrásait is a végsőkig igénybe veszi. “A méret és a technológia olyan hatalmas, hogy egyik fél sem létezhet egyedül” – idézi a Business Week Jordan D. Lewis amerikai közgazdász Az összekapcsolt vállalat című könyvét.
1996 első negyedévében a Sakura Kutatóintézet szerint a japán és külföldi – legtöbb esetben amerikai – vállalatok közös kutatási, termelési és forgalmazási befektetési egyezményeinek száma 26 százalékkal (155-re) emelkedett, miután a növekedés már 1993 és 1995 között is 33 százalékos volt. A szövetségi háló “amerikai királya” az IBM Japan: 100 helyi közös vállalkozása van japán cégekkel, és tavaly ebből 12 milliárd dolláros árbevételt produkált. Más szövetségek nem termelési jellegűek, hanem nagyszabású üzleti manőverek közös lebonyolítására irányulnak.
Az erősödő üzleti kapcsolatok új dimenziót kölcsönöznek a Washington és Tokió közötti kereskedelmi vitának, amely valójában régóta már csak az amerikai kereskedelmi deficitről szól. A hivatalos kereskedelmi statisztikák csak azokat a termékeket veszik számba, amelyeket az USA-ban gyártanak, és közvetlenül Japánba szállítanak. Nem jelenik meg bennük például a Japánban gyártott és eladott IBM Japan notebook vagy a Motorola Szingapúrban előállított, Japánban eladott személyhívóinak értéke. Röviden: a kereskedelmi adatok egyre kevésbé pontosan mérik az országok versenyhelyzetét.
A szövetségek a vállalati és a nemzeti érdekek közötti különbségeket is elmossák. Igaz ugyan, hogy az Eastman Kodak rávette a Clinton-kormányzat kereskedelmi harcosait, hogy támogassák az állítólag oly merev japán piac megtörésére tett erőfeszítéseit. De hány amerikai tudja, hogy a Kodak és fő riválisa, a Fuji Photo Film évek óta közös kutatásokat végez új, fejlett fotózási rendszerek kidolgozása érdekében?
Miközben az amerikai kormány és a sértett amerikai vállalatok kirekesztéssel vádolják a keirecunak nevezett japán ipari csoportosulásokat, más amerikai vállalati törzsfőnökök szép csendben keirecu-érdekeltségeket szereztek. Az érintett vállalatok listája változatos: szerepel rajta az IBM, a General Motors, a TRW, a Boeing és a Caterpillar. Ebből következően egyre nehezebb kialakítani a helyes politikát, az amerikai kormány mozgástere erősen korlátozott, ha nem akarja saját embereit is sújtani – írja Mark Mason, a Yale Egyetem professzora, az Amerikai multik és Japán című könyv szerzője.
A szövetségeket létrehozó amerikai vállalatvezetők elismerik a nagy japán ipari csoportok kedvező sajátosságait. Az amerikai menedzserek mindig is irigyelték, hogy a keirecu jobban meg tudja osztani a kockázatot vállalatai között, amikor nagy téteket tesz fel a következő generációs technológiára vagy az új ázsiai piacok lerohanására. Joseph T. German, a TRW elnöke például büszkén jelentette ki a Business Week hasábjain, hogy cége a Toyota és a Nissan csoportok “második szintű tagja” lett. Ez azt jelenti, hogy a TRW hosszú távú beszállítói szerepet kap, de egyik japán cégnek sincs részvényérdekeltsége a TRW-ben. “A Toyota és a Nissan globálisan a TRW tíz legnagyobb vevője közé tartozik” – mondja German.
Az első amerikai-japán szövetségek létrejötte óta egy lényeges dologban történt változás: az amerikai cégek immár kapnak is új technológiát, nemcsak adnak, mint korábban, a japán piacra való bejutás során. Az is előnyös számukra, hogy egyes japán partnerek hatalmas tőkét tudnak hozni egy-egy szövetségbe.
A japán oldalon is sok minden változott. A legerősebb japán cégek is rájöttek, hogy néha hasznos együttműködni riválisaikkal. Tavaly a GM terjeszkedő alkatrész-divíziója, a Delphi Automotive Systems 400 millió dollár értékben adott el alkatrészeket a Toyotának és más japán vállalatoknak, és öt éven belül ennek a mennyiségnek a megkétszerezésére számít.
Azt persze senki sem állítja, hogy egy csapásra megszűnt volna az amerikai-japán gazdasági rivalizálás. A Toyota ugyan japán kereskedőkön keresztül, saját márkaneve alatt árusítja a GM Cavalier modelljét, ám eközben a GM vegyes vállalatot alakított Thaiföldön, hogy megtörje a Toyota ottani uralmát, és a Saturn jobbkormányos változatával akar megjelenni 1997-ben a japán piacon. Az IBM rohamot indított a Toshiba, a notebook-piac vezetője ellen. A Hewlett-Packard és a Canon közös lézertechnológiát dolgoztak ki a printerekhez, a késztermék értékesítésénél mégis harcot vívnak.
A lényeg azonban mégis az, hogy az amerikai és japán partnerek közös hálója egyre sűrűbb, és együttműködésük harmadik piacokon is érzékelhető.
