A hajdani Közös Piac működését meghatározó Római Egyezmény 100. cikkelye megengedi, hogy egyes országok a közösséginél is szigorúbb szabványokat érvényesítsenek határaikon belül. Németország, Hollandia és Dánia előszeretettel él e lehetőséggel. Az átlagosnál szigorúbb szabványok kimutatható kereskedelmi előnyt hoznak alkalmazóiknak. Példaként a német csomagolási törvényt szokták emlegetni. Ez a szállítókat arra kötelezi, hogy gondoskodjanak a csomagoló anyagok újrafeldolgozásáról. A ködösen megfogalmazott feltételek erősen protekcionista jelleget kölcsönöznek ezeknek az előírásoknak. A legújabb elképzelés szerint például az EU-ba behozott késztermékeknél megszabnák, hogy a szállító a bőrgyári munkákhoz milyen leveket használjon és milyen egyéb munkafeltételek mellett készítse termékét. Elő kívánnák írni azt is, hogy milyen szennyvíztelep működjön a szállító bőrgyáraknál és keresztes hadjáratot indítanának a gyártásnál nem pótolható trópusi keményfák használata ellen. Ugyancsak kitűnő importelhárító sorompót jelentenek a szigorú német DIN és az angol BSI minőségi szabványok a cipőiparban. A helyzet azonban nem teljesen reménytelen, hiszen tavaly megszületett az EU munkavédelmi lábbelikre vonatkozó közös szabványa, amely nemrégiben lépett hatályba. E szabványon már nem változtathatnak önkényesen az egyes tagországok, így e világos feltételrendszernek a magyar gyártók is meg tudnak felelni. Az EU-n belüli önvédelmi reflexek tehát lazulnak. A görcs oldódásával egyre jobban körvonalazódnak a csatlakozás előnyei is. A cipőgyártók például abban bíznak, hogy a belépés után részesülnek majd a Közösségi Támogatási Rendszer (CSF) áldásaiból. Támogatás nyújtható például, ha olyan területre kívánnak cipőgyárat telepíteni, ahol a nehézipar hanyatlóban van. Címzett „termelési pénz” adható a veszélyeztetett helyzetbe kerülő, foglalkoztatási szempontból fontos cipőgyártónak.
- 08:21 Erdő Péter súlyos betegségéből lábadozva üzent húsvétkor
- 08:12 Pataky Attila arról, ha a Tisza nyeri a választást: Akkor a Magyarország szóból a magyart nyugodtan kihúzhatod
- 08:06 444: fantomállásban dolgozhatott a sárvári fürdőben a polgármester ismerőse
- 08:04 Vezető fideszes politikus: Magyar Péternek brutális energiája van, ami a mi oldalunkon hiányzik
- 08:01 Ilyen arccal nyílhat meg újra a legendás Gellért fürdő
- 06:54 Feldarabolt nagypolgári lakások lepték el a piacot – szakértők mondják el, mi áll a trend mögött, és mire figyeljünk vásárláskor
- 06:52 Letartóztatták a férfit, aki babakocsijában lőtt agyon egy héthónapos gyereket New Yorkban
- 06:52 Húsvéti időjárás: kell-e esernyőt vinniük magukkal a locsolkodóknak?
- 06:31 Amerika megtalálta az Iránban lelőtt második pilótáját is
- 06:31 G7: Nem kizárt az ezerforintos benzinár
- 05:57 Egy éve ilyenkor: Nagy Feró a zsűrit zsűrizte, Hadházy pedig Rogánné retiküljét
- 05:30 Kvíz: nyúl, tojás, feltámadás – mennyit tudsz a húsvétról?
- 04:40 Kvíz Jézus Krisztus életéről: mennyire figyeltél a hittanórán?
- 03:59 Veszprémben kézilabdázott, de a vízilabda legendája lett – Biros Péter 50 éves
- 07:00 Hamarosan több kozmetikai termék tűnik el a boltok polcairól
- 15:42 „Volt, aki elhordott mindenféle ku.vának” – meséli a hívő orbánistává alakult Rába Tímea, akit még a volt MSZP-elnök is támogat
- 19:56 Leszállították a MÁV pótlóbuszáról az utasokat a szerb határon, onnan gyalogolniuk kellett
- 06:52 Letartóztatták a férfit, aki babakocsijában lőtt agyon egy héthónapos gyereket New Yorkban
- 20:43 Meghalt a 14 éves fiú, akit hétfőn ütött el a HÉV Óbudán
- 23:12 Madridban nyert csúcsrangadót, hét pontra nőtt a Barcelona előnye
- 21:49 Robert Fico: meg kellene szüntetni az orosz gázt tiltó szankciókat
- 06:54 Feldarabolt nagypolgári lakások lepték el a piacot – szakértők mondják el, mi áll a trend mögött, és mire figyeljünk vásárláskor
- 16:58 Vércukormérés: sokan nem is tudják, hogy rosszul csinálják
- 15:45 Angelina Jolie lánya egy videóklipben tűnik fel, megszólalásig hasonlít édesanyjára
- 20:09 Mikee Mykanic: Gyűlölöm, amikor a politika a téma, de most nem lehet másról szó
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
