Minden dekonjunkturális tényező ellenére virul a magyar gépipar. Az ok: a dinamikusan bővülő kivitel. A fejlett európai országokba irányuló exportot azonban újabb veszély fenyegeti: a születőben lévő ISO 14000-es szabványsorozat, amely környezetvédelmi vasfüggönyt ereszthet a gépipar elé.
A rendszerváltás az egész hazai ipart letaglózta, de valószínűleg a gépiparral bánt a legkegyetlenebbül. Az iparág termelése 1993 derekáig 46 százalékkal csökkent, gyártási kultúrák és évszázados múltú, hírű márkák tűntek el, a szektorban dolgozók közül tízezrek váltak végképp munkanélkülivé, s romjain egész térségek kerültek válságba. Ugyanakkor – a gazdaság egészét tekintve – éppen a gépipar tért a leghamarabb magához: ide érkezett a legtöbb külföldi tőke, ide invesztált a legtöbb multinacionális nagyvállalat. Ezzel nemcsak új gyártási ágak honosodtak meg, hanem a gépipar külpiaci integrációja is látványosan megkezdődött. Az elemző közgazdák azon törik a fejüket, mikor és milyen állami segítséggel válhatnak a hazai gyártók a multik másodlagos beszállítóiból elsődlegessé, mert ez a közvetlen kapcsolat biztonságosabb helyet kínálna számukra a piacon.
A vállalkozóknak persze nem ettől fáj a legjobban a fejük. Számukra a minőség- és anyagbiztosítási rendszerek kialakítása, a meglévőnél képzettebb munkaerőhöz jutás jelenti a legfőbb gondot, mivel a korszerű technikák, technológiák bevezetése, a növekvő piaci követelmények erre szorítják őket. Az érvényesülésben azonban sokakat főként a termeléshez szükséges forgóeszközök hiánya, illetve a hitelhez jutás nem mindig indokolható nehézségei, a fejlesztési lehetőségek szűkülése, a versenyképesség romlása akadályoz.
Húzóágazatként az elmúlt években az autógyártást szokták emlegetni. A személygépkocsik kissorozatú előállításával, illetve összeszerelésével foglalkozó Suzuki és Opel példája közismert. Jelenlétük és beruházásuk iparpolitikai jelentőségű, mivel a korszerű technikán kívül új gyártási szemléletet is hoztak Magyarországra. Mindez pedig a háttérben dolgozó vállalatok termelési színvonalára is hatással van. Az autóalkatrészek beszállítói egyelőre állják a sarat. A jó teljesítés híre – és persze az ideig-óráig alacsonyan tartható önköltség – idehozott olyan jeles külföldi gyártóikat is, mint az Audi. (Ez is jelzi: nem egyszerűen az alacsony bérszínvonal jelenti a legnagyobb vonzerőt, hiszen a bérköltség éppen a gépiparban nő a leggyorsabban. Ma a költségek negyedét már a bér és a hozzá tapadó költségek teszik ki.) Személygépkocsi-főegységek gyártására az Audi 730, az Opel 660 millió márkát költött Magyarországon. E beruházások teljes felfutása után például évi csaknem egymillió korszerű motort állítanak elő az országban. A tekintélyes mennyiség és persze a jeles befektető híre gyorsan terjed, máris felkeltette más európai (VAW, LUK, stb.) és a távol-keleti (japán, koreai, thaiföldi) beszállítók érdeklődését is. A jobbára megbízható szakmai statisztika szerint ma csaknem 400 részegységet, illetve alkatrészeket előállító vállalkozás működik az országban. Közöttük van az egykoron Lada-alkatrészekkel foglalkozó Bakony Művek Rt., a Ford Hungária Kft., az ITT Hungária, a VAW Alumíniumtechnika Kft., a Suoftec Keréktárcsagyár és számos egyéni vállalkozó is.
Lassacskán klasszikusnak számít a Rába példája. A győri cég saját fejlesztésű futóműveit adja el a nagyoknak: a Volvónak, a Mercedes-Benznek, a BPW-nek, a Rockwelnek, a Danának és az Eatonnak.
Az autóipari közvetlen beszállítások sikerein kívül azonban alig akad említésre méltó kiugrás a gépiparban. Igaz, a hivatalos kimutatások 38,5 százalékos fejlődést jeleznek a fémszerkezetek, 20,2 százalékosat a villamos háztartási készülékek előállításában; korábbi lemaradásukat pótolva 42,9 százalékkal többet termeltek a villamos berendezések és 5,5 százalékkal többet az ipari folyamatirányítási eszközök gyártói. A privatizáció és a parlament által elfogadott energiapolitika, az erőműépítési program belföldi megélhetési lehetőséget kínál az energetikai gépgyártóknak. A hadsereg technikai fejlesztése ugyancsak megrendelésekkel kecsegtet, amit segíthet a közbeszerzési törvény szellemének érvényesülése és előmozdíthat hazánk esetleges NATO-tagsága.
Mindez szép és jó, ám édeskevés. A tavalyi és az idei beruházásokról szóló jelentések egyértelmű visszaesésről számolnak be. Ennek oka: elmaradtak, illetve késlekednek az állami megrendelések. Miközben 1995-ben a vállalkozók beruházásai 33 százalékkal bővültek, az államiak 20 százalékkal csökkentek. Így érthető, hogy a vállalkozói és a költségvetési beruházások 70-30 százalékos aránya tavaly 80-20 százalékra módosult. Az idei adatok pedig egyelőre nem jelzik a tavaly novemberben életbe lépett közbeszerzési törvény jótékony hatását. A KSH és az MNB – nyilván eltérő alapú számításokra építve – egymástól erősen eltérő értékelést hozott napvilágra. A statisztikusok szerint az elmúlt esztendőben a beruházások 41 százalékát adták a gépek, amelyek 57 százaléka importból származott. A bankárok számításai szerint viszont a gépi beruházások aránya már tavaly elérte az 50 százalékot. Az előző évhez viszonyítva a KSH 1,5 százalékos, az MNB 5 százalékos arányeltolódást jelez. Az exportot illetően azonban nincs nagy eltérés az adatszolgáltatók véleménye között. A Magyar Gépgyártók Országos Szövetsége (Magosz) 56, az ipari tárca 58, a KSH pedig 57 százalékra taksálja azt, hogy a gépipar termelésének tavaly hanyadrésze került exportra. Mellesleg ilyen magas arányt a statisztika még sohasem jegyzett Magyarországon.
A gépipar töretlen lendülete annak ellenére tény, hogy a konjunktúra barométerének nevezett építőipar teljesítménye ez év első negyedében 10,6, a beruházások egésze pedig 8,6 százalékkal csökkent. A napokban Berényi Lajos, az IKM helyettes államtitkára mutatta be a tárca legfrissebb jelentését, amely szerint az év első négy hónapjában 10-11 százalékkal emelkedett a gépipar kivitele. Magyarán: az ágazat az egyre kisebb belföldi kereslet mellett is boldogulni tudott, miközben növelte külhoni értékesítési terepét is.
A több statisztikai forrásból megerősített siker ellenére a gépipari vállalkozók közérzete nem túl jó. A Magosz legutóbbi közgyűlésén a felszólalók elsősorban a bankrendszer fogyatékosságait tették szóvá. Szöllősi Árpád, a Korax Élelmiszergép Kft. tulajdonos igazgatója például anekdotába illő történetet mesélt el. Néhány hónappal ezelőtt saját számlavezető bankjától hitelt kért, amely mögé 400 százalékos vagyonnal igyekezett fedezetet nyújtani. A banknak ez nem volt elegendő. A bankbürokraták meghökkentő ötlettel álltak elő: azt javasolták, hogy a vállalkozó tegyen le a hitellel egyenértékű likvid pénzt, és akkor készek folyósítani a hitelt. Az igazgató mindehhez hozzátette: a hitelkérelmet megelőzően a cég már megkapta az MBFB Rt. elvi támogatását.
Bordás Dezső, a Ganz Gépgyár Holding helyettes vezérigazgatója szerint a kormány jó intézkedéseket hoz, ám azok sorra buknak el a lassú és rossz végrehajtás miatt. Ebben nagyrészt ugyancsak a bankok a ludasak, mert nem merik vállalni a különféle üzleti akciók kockázatát.
Kármán Antal, az Aprítógépgyár Rt. vezérigazgatója azt tette szóvá, hogy a kormány csak az exportot növelő cégeket támogatja; azokat, amelyek azt “csak” szinten tartják, már nem. A Magosz társelnöke amellett érvelt, hogy a gépipar eddig elért sikereinek megtartása legalább ilyen fontos lenne. Példa erre a Rába, amely évente több mint 100 millió dollár értékű terméket exportál az Egyesült Államokba. Bővíteni az ottani értékesítést igen nehéz, nem is biztos, hogy rövid távon érdemes. A piac megtartása viszont létérdeke a győri vállalatnak. A közgyűlésen részt vevő Soós Károly Attila, az IKM államtitkára a szűkös anyagi keretekre hivatkozva azt mondta: mostanában bizony a Rábához hasonló esetekben nem tud a kormány támogatást nyújtani. Szerinte emiatt eleve nem lehet igazságosan elosztani a rendelkezésre álló pénzt a jogosultak között. Fő érve az volt, hogy a kormány aktuális iparpolitikája a versenyképesség fokozására összpontosít. E törekvéssel a gazdaság egészét, és nem néhány sikeres vállalatot kívánnak magasabb szintre hozni. Ezért adnak támogatást például az elmaradottabb térségekben működő cégeknek, hogy exportjuk növelésével munkahelyeket teremtsenek, és hozzájáruljanak a foglalkoztatottság javításához.
A kormány tehát nem a gazdasági elitnek akar adókedvezményeket, olcsó hiteleket és egyéb támogatásokat nyújtani. Az elitnek magának kell megteremtenie a piacon maradás feltételeit.
Az IKM első négy havi folyamatokat ismertető tájékoztatóján Berényi Lajos elmondta: a leggyorsabban a bérmunka nőtt a magyar exportban – benne a gépipari tevékenység. Az ilyen típusú export elé az EU nyilvánvalóan a jövőben sem állít akadályt, hiszen a foglalkoztatáson túl minden haszon ott marad.
Ezzel szemben az önálló hazai gépipar – amely az elmúlt években vérrel-verítékkel felállt a padlóról, és gyakorlatilag valamennyi gazdasági ágazat elé tört – ismét kemény megpróbáltatások elé néz. Kockázat nélkül megjósolható, hogy a pénztelen kormányzat várhatóan ezúttal sem segít majd, már csak azért sem, mivel nem teljesen világos megfontolásokból kizárólag azokat dédelgeti, akik minden alap nélkül az export növelésére tesznek ígéretet. A hosszú távra szóló, megalapozott, minőségi exportot ma nem támogatja senki. Az eddig sikeres vállalkozók pedig az újmódi környezetvédő vasfüggöny előtt tépelődhetnek, hogy mihez kezdenek ezután.
