Megduplázta magyarországi portfólióját az utóbbi két évben a Nemzetközi Pénzügyi Társaság (IFC). S noha a Világbank-csoport e tagjának beruházásaira a közeljövőben leginkább a kevésbé fejlett országok esélyesek, magyar projektek a következő egy évben hozzávetőleg 150 millió dolláros IFC-hozzájárulásban részesülhetnek.
Az IFC forrásaihoz való hozzáférés egyáltalán nem zéró összegű játék, nincsenek nyertesek és vesztesek – szögezi le Czakó Borbála, a bank magyarországi képviselője. A nemzetközi pénzügyi szervezet ugyanakkor a térségből kétségtelenül kelet felé igyekszik. Igaz, egy ideig még várnia kell, hogy a megcélzott államok érettek legyenek megjelenésére.
A keletre “vonuláshoz” már az IFC alapszabálya is feltételt szab. Csak olyan társasággal állhat ugyanis szóba, amelynek legalább 51 százaléka már magánkézben van vagy éppen privatizálás alatt áll. (Igaz, e kritériumok alól már akadt kivétel, nevezetesen a Matáv, amelynél előprivatizációs befektetést hajtottak végre.) Az IFC mindenféle – állami, anyavállalati – garancia nélkül szállhat csak be egy projektbe, szemben például az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD), amely mindkét félét kaphat. Vagyis úgy működik, mint az IFC és a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank (IBRD) együttesen.
Ez utóbbi szervezetek együttműködése egyébként a Világbank-csoport kilencedik elnöke alatt egyre “modul- és modellszerűbb”. James Wolfensohn ugyanis a csoport elemeiből mihamarabb rendszert kíván kovácsolni, oly módon, hogy annak elemei a makrótól a mikroszintig egymásra épüljenek, miközben egy projektet – egy szektor privatizációjának világbanki segítséggel megvalósult előkészítésétől az időközben létrejött társaságok IFC-finanszírozásáig – egyazon felelős kísérjen végig.
Így történt a magyarországi távközlés esetében is, mely szektor egyébként az IFC-források legnagyobb hazai kedvezményezettje. A bank 405 millió dolláros aggregált portfóliójának közel fele távközlési céget célzott, köztük 39 millió dollárral a Westel 900 GSM-et. Ezen összeg túlnyomó része (35 millió) hitel, a fennmaradó 4 millió dollárral pedig az IFC a társaság alaptőkéjéből részesedett.
Innen azonban legkésőbb 2003-ig kivonul – tájékoztat Szekeres Gábor, a Westel 900 pénzügyi igazgatóhelyettese. Az az év ugyanis az IFC-hitel futamidejének 9., azaz utolsó esztendeje. A kölcsön törlesztése után pedig az IFC feltehetőleg eladja a tavalyi tőke-emelés során szezett ötszázalékos tulajdonhányadát. Hitelnyújtásai során ugyan a bank többnyire tulajdoni részesedés megszerzésére törekszik – mondja az igazgatóhelyettes -, ám a társaság irányításába nem szól bele, mi több, kínosan ügyel arra, hogy a többi tulajdonos között ne ő legyen a “mérleg nyelve”.
Az IFC hitele ma már korántsem számít olcsónak. Ám amikor 1993 őszén a Westel a 900 megahertzre koncessziót kapott, a bank szándéklevele nagyon is fontos volt az akkor még csupán papíron létező cégnek. Igaz, ezt a hitelt csak tavaly szeptemberben hívta le a társaság, az IFC kötelezettségvállalása az addig eltelt időben azonban kereskedelmi bankok által szindikált áthidaló kölcsönök felvételét tette lehetővé.
A telekommunikáció mellett a projektek ugyancsak nagy hányada eddig a mezőgazdaságban indult be. Ez valószínűleg a jövőben is így lesz – jósolja Czakó Borbála -, a távközlési célú hitelek és tőkeberuházások kora azonban már lejárt. A korábbinál is jelentősebb szerepet töltenek majd be viszont az infrastrukturális beruházások, kettős okból. Részben, mert e fejlesztési igényeket az Európai Unióhoz való csatlakozás szándéka mind markánsabbá teszi, részben pedig leginkább e projektek feltételei értek be. Az IFC következésképpen az autópálya-építés, illetve az energiaszektor, azon belül is elsősorban a villamosenergia-ipar és a gázszolgáltatók felé kacsingat.
Ugyanakkor továbbra is élnek a pénzintézet hosszú ideje dédelgetett tőkepiac-fejlesztési és bankprivatizációs álmai. Különösen az utóbbi fontos megint a bank számára, hiszen a korábbi magánosítási akciókból kimaradt. A privatizációs tanácsadásból önszántából, mivel a legelső tervek óta tőkeberuházásra törekedett, a Magyar Külkereskedelmi Bank és a Budapest Bank eladásánál pedig “valahogy mindig elment a vonat” – emlékezik vissza Czakó Borbála. Továbbra sem került le viszont a napirendről az az elképzelés, hogy a Magyar Hitel Bank küszöbön álló részleges privatizációjában az IFC tagja legyen a vegyes, pénzügyi és szakmai befektetőkből álló csoportnak. Feltéve, hogy a Pénzügyminisztérium az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-vel karöltve a magánosítás ezen útját választja a másik két (egyetlen szakmai befektető vagy csak pénzügyi befektetők részvétele) tervvel szemben. Az IFC azonban ezúttal is tartja magát ahhoz, hogy csak akkor vállal szerepet, ha úgy véli: a bank fejlődéséhez valóban hozzá tud járulni.
