Először fizet osztalékot működése során a kizárólagos holland tulajdonban álló ÁB-Aegon Biztosító, miután a múlt heti közgyűlésen a tulajdonosok az alaptőkére vetítve 29,9 százalékos osztalékot szavaztak meg. A társaság 2,8 milliárd forint adózás előtti eredménnyel zárta az elmúlt évet, díjbevétele pedig 24,4 milliárd forintról 28,7 milliárd forintra növekedett. Az osztalékfizetést Kepecs Gábor vezérigazgató szerint az tette lehetővé, hogy a korábbi években keletkezett, 3,6 milliárd forintra rúgó elhatárolt veszteségéből 2,8 milliárd forintot már korábban leírtak a tartaléktőke terhére, a fennmaradó, mintegy 800 millió forintos összeget pedig az idei eredményből vonják el. Az ÁB összes tavalyi díjbevétele alapján megőrizte második helyét a biztosítási piacon: ezen belül piacvezető szerepre tett szert a lakásbiztosításban, valamint az élet- és nyugdíjbiztosításban. A nem-életbiztosításokból származó bevétel (1,1 milliárd forintos bővüléssel) 15,6 milliárd forintra növekedett. Az életbiztosításoknál a régi fix díjas állomány 1,3 milliárd forintos csökkenése mellett 5,3 milliárdról 9,6 milliárdra bővült az új típusú módozatokból származó bevétel. Az összes életbiztosítási díjbevétel így a társaság adatközlése szerint az 1994-es 10,042 milliárdról 13,07 milliárd forintra növekedett. A közgyűlés jelentősen átalakította az ÁB-Aegon vezető testületeit is. Az igazgatóság elnöke André Szász, a Holland Nemzeti Bank nyugalmazott elnökhelyettese lett, míg a felügyelőbizottság elnökévé Hetényi István korábbi pénzügyminisztert választották.
- 08:58 24/7: Fordított szilveszter, megszülető család – három választási éjszaka
- 08:50 Illegális versenyzés okozta a XIII. kerületi balesetet – helyszíni videó
- 08:35 Megszületett Molnár Gusztáv kislánya: „A magyar költészet napján megérkezett gyermekem”
- 08:27 Robbie Keane: A jó futballistákat jobban kellene védeni
- 08:26 255 ezer magyar már szavazott szombat reggelig – levélben
- 08:00 Pető Péter: A vissza nem lépő ember tisztessége
- 07:51 Van, ahol már szombaton lehet szavazni
- 07:46 Ember Márk is ott volt a Rendszerbontó Nagykoncerten: „történelem... tiszta történelem”
- 07:37 Pottyondy Edina: Felmérhetetlen, milyen roncsolást okozott a NER a magyarok lelkében
- 07:10 Hajdú Péter elárulta, mi volt Orbán Viktor kikötése a miniszterelnöki interjú előtt
- 07:00 Megkezdődött a japánok tavaszi örömünnepe, a cseresznyevirágzás
- 07:00 Mutatjuk, melyik választókerületek billenése jelzi a Tisza áradását, és melyek az újbóli Fidesz-sikert
- 06:59 Óceánban landolt a NASA Holdat megkerülő űrkabinja, az Orion
- 06:49 Így fog kinézni a Trump-kormányzat gigászira tervezett diadalíve
- 06:26 Ötvenhat éves sérült túrázót mentettek a föld mélyéből
- 20:45 Magyar Péter szerint balhékkal, bombariadókkal zavarhatják meg a választást
- 21:48 Bödőcs Tibor: Ilyen könnyű választás előtt még nem álltam
- 21:40 Minerva Intézet: rekordrészvétel és Tisza-győzelem várható vasárnap
- 21:40 „Mintha az elitben ledőlt volna néhány gát” - Árulkodó jelek a választás utolsó hetében
- 16:45 Orbán Viktor Wáberer Györgyről: Baj van a toronyban
- 17:06 Székesfehérvári megyéspüspök Orbán esti fellépéséről: „A püspöki palotából szervezik, irányítják, védik az eseményt”
- 07:37 Pottyondy Edina: Felmérhetetlen, milyen roncsolást okozott a NER a magyarok lelkében
- 19:42 Felemás élmény lett az új Citadella, amivel a kormány minden eddiginél erősebb nyomot akart hagyni Budapesten
- 05:59 A repülőtéri keresőkutya jelezte, hogy valami furcsa van a bőröndben
- 17:13 Dióssy Klári először beszélt daganatos megbetegedéséről: „Banálisnak tűnő történet volt, ahogy észrevettem”
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
