Az értékpapírpiac az elmúlt években tapasztalható fejlődése kikényszerítette a törvényi rendelkezések felülvizsgálatát. Bár az új értékpapírtörvény tervezete nemhogy az életbelépéstől, de még a parlamenti vitától is messze van, mégsem árt néhány részletkérdésben tájékozódni.
Mint arról lapunkban már beszámoltunk (Figyelő, 1996/9.), az új értékpapírtörvény tervezete egy közelebbről nem definiált felügyeletről beszél, amelynek jogállását külön törvény rendezi majd. Ennek hátterében – mint ismeretes – az az elképzelés áll, hogy a pénzügyi szektort felügyelő intézményeket összevonják. A felügyeletnek más szervezetekkel való együttműködését részletező paragrafus ugyan nem említi meg sem a bank-, sem a biztosítás-felügyeletet, a hitelintézetek forgalmazási tevékenységének ellenőrzésével kapcsolatban azonban a tervezet megjegyzi, hogy azt a felügyelet az illetékes felügyeleti hatóságokkal együttműködve látja el. (A jövőben a kereskedelmi bankok is lehetőséget kapnak állampapír-, illetve kamat és deviza alapú származékos ügyletek végzésére.)
A jogszabály-tervezet kitér a tőkepiaci felügyeletet ellátó szervezet eljárásaira, amelyek közül a rendszeres és a helyszíni ellenőrzéssel foglalkozik részletesen. Az előbbire vonatkozó paragrafus értelmében a felügyelet írásbeli megkeresésére a kibocsátó, illetve a forgalmazó, a letétkezelő, valamint az értékpapír-befektetési tanácsadó köteles lehetővé tenni a betekintést a tevékenységéről vezetett nyilvántartásokba. A helyszíni ellenőrzés során a felügyelet az eljárás alá vont személyek hivatalos helyiségeiben ellenőrzést végezhet. Az ott talált okiratokról másolatot készíthet, illetve szükség esetén lefoglalhatja azokat. A felügyelet hivatalos helyiségébe idézheti azt a személyt, akinek közreműködése álláspontja szerint szükséges az eljárásban.
A tervezet szerint a jogszabály rendelkezik majd a Kötelező befektető-védelmi alap létrehozásáról is. Az alap önkormányzó, önszabályozó szervezet, amelynek tevékenységét a felügyelet ellenőrzi. A működés költségein kívül az alap pénze kizárólag a forgalmazóknak az ügyfeleik befagyott követeléseivel kapcsolatos részleges kártalanítására használható fel. A kártalanítás nem lehet több mint a követelés ötven százaléka, de legfeljebb egymillió forint. Ebből világosan látszik, hogy az alap létrehozásával a jogszabály-előkészítők a kisbefektetőknek kívánnak védelmet teremteni, felmerül azonban, hogy az egymillió forintos felső határ nem szorítja-e túlságosan szűk keretek közé az esetleg elszenvedett károk enyhítését.
Az értékpapír-forgalmazó cégeknek kötelezően csatlakozniuk kell a befektető-védelmi alaphoz, amelyet héttagú igazgatóság irányít majd. Ennek tagjait a tőzsde, a központi értéktár, valamint a forgalmazók szakmai érdekképviseleti szervezete delegálja, illetve a felügyelet javaslatára nagy tekintélyű, független szakemberek közül a pénzügyminiszter nevezi ki.
A tervezet több oldalon foglalkozik a bennfentes kereskedelem és a tisztességtelen árfolyambefolyásolás tilalmával, nem világos azonban, hogy a paragrafusok alapján adott esetben mit lehet majd szankcionálni. Hosszú bekezdésekben olvashatunk a benn-fentes információkról, illetve a bennfentes személyek meghatározásáról, és a tervezet tételesen felsorolja a bennfentes kereskedelem eseteit is. A “kibocsátás és a forgalomba hozatal szervezésében közreműködő bármely szervezet érdemi ügyintézője, vezető tisztségviselője, továbbá ezen szervezetnek és a kibocsátónak a kibocsátásban és a forgalomba hozatalban közreműködő más alkalmazottja” megfogalmazás ugyanis, amely – másik négy bekezdés-pont mellett – a bennfentes személyt hivatott meghatározni, meglehetősen tágan vonja meg az érintettek körét. A tervezet felsorolja a tisztességtelen árfolyam-befolyásolás eseteit is – köztük például a színlelt ügylet kötését -, ugyanakkor elismeri a jogot az árfolyam-karbantartásra. Ennek gyakorlásakor a kibocsátónak nyilvánosan és előre meghirdetetten kell megbízást adnia a papírjaival kapcsolatos tranzakciókra, a cél, a mennyiség és a határidő hozzávetőleges megjelölésével, a folyamat végén pedig közölnie kell annak eredményét. A tervezet szerint “az árfolyam-karbantartás a piaci egyensúly helyreállítását szolgálhatja, és nem lehet egy előre elhatározott más cél elérésének lényeges eszköze”. Nem okozna különösebb meglepetést, ha ez utóbbi követelmény teljesülésének firtatásakor a vitás felek a különböző közgazdasági iskolák fegyvertárának alkalmazásával komoly tudományos apparátusokat lennének kénytelenek igénybe venni.
A piaci szereplők tájékoztatási kötelezettségéről a tervezet úgy rendelkezik, hogy a tőzsde, az elszámolóház és a forgalmazók a törvény alapján végzett tevékenységükről és gazdálkodási adataikról kötelesek a nyilvánosságot informálni. A tájékoztatás tartalmát és gyakoriságát azonban a kormány rendeletére bízza a jogszabály-tervezet általunk megismert – nem végleges – változata.
