A tevékenységüket alapvetően nyilvános kibocsátású kötvényekből finanszírozó lízingcégekre nehéz idők várnak. Az új pénzintézeti törvény a tervek szerint a cégek saját tőkéjének összegében korlátozza majd a nyilvános forrásbevonást.
Az elmúlt években számos lízingcég vont be jelentős mértékű külső forrást zárt, illetve az utóbbi időben egyre több nyílt kötvénykibocsátás segítségével. Ennek következtében néhányuknál mára milliárdos nagyságrendű kötelezettségállományok halmozódtak fel. E társaságok, úgy tűnik, kényszerhelyzetbe kerültek: ahhoz, hogy a magas kamatszinten kibocsátott kötvények kamat- és törlesztőrészleteit fizetni tudják, újabb és újabb emissziókat kell végrehajtaniuk.
A lízingcégek eladósodásának veszélyeire tavaly ősszel a WVM Lízing és Pénzügyi Rt. likviditási válsága hívta fel a figyelmet. Az egyik legnagyobb kötvénykibocsátó cég finanszírozási nehézségei a lejárt kinnlevőségek felduzzadásából származnak, melyek idén január elsejei kalkulált értéke eléri az egymilliárd forintot (a cég tavalyi árbevétele négymilliárd körül alakult). A korábban kibocsátott kötvények esedékessé váló kamat- és tőketörlesztései miatt a következő hónapokban 621 millió forintnyi kötelezettsége válik esedékessé a WVM-nek, ami elkerülhetetlenné teszi az alaptőke megemelését. A tulajdonosok addig is, amíg ehhez megtalálják a megfelelő befektetőt, új vezérigazgatót választottak a cég élére a közelmúltban lezajlott rendkívüli közgyűlésen (lásd cikkünket a Figyelő 1996/3. számában).
Az új pénzintézeti törvényt kidolgozó Állami Bankfelügyelet (Baf) számára a WVM ügye egy újabb okot szolgáltatott a lakosságtól gyűjtött források bevonásának korlátozására. A hamarosan a kormány elé kerülő jogszabály várhatóan kimondja majd, hogy saját tőkéjét meghaladó mértékben kizárólag hitelintézet – vagyis bank – jogosult pénzeszközöknek a nyilvánosságtól való gyűjtésére. Ez azt jelenti, hogy a pénzügyi vállalkozások közé sorolt lízingcégek saját tőkéjük összege felett csak zárt körben kibocsátott kötvények és bankhitelek formájában vonhatnak be forrásokat vállalkozásuk finanszírozására. Tőkével le nem fedezett kötelezettségeket tehát csak a hitelképesség elbírálására hivatott szervezetekkel szemben vállalhatnak.
Orosz Sándor, a Baf jogi főosztályának vezetője a Figyelőnek nyilatkozva elmondta: a törvény várhatóan többéves türelmi időt alkalmaz majd, ami annyit jelent, hogy azok a cégek, amelyek eddig nem bocsátottak ki kötvényt, a törvény hatálybalépését követően ezt már csak saját tőkéjük összegéig tehetik majd meg, az eddigi kötvénykibocsátók azonban – ha ez likviditásuk fenntartása érdekében elengedhetetlen – korlátozott mértékben még azon felül is piacra dobhatnak efféle papírokat. Az átállás időszakában e lízingtársaságoknak is saját tőkéjük szintjére kell azonban beállítaniuk nyilvánosan bevont forrásaik összegét, ami néhányuk számára minden bizonnyal nehézségeket okoz majd.
A tervek szerint a megszorítás a banki háttérrel működő lízingcégekre éppúgy vonatkozik majd, mint a többiekre. A bankok így választhatnak majd aközött, hogy a megfelelő szintig feltőkésítik lízingtársaságaikat, hitelekkel finanszírozzák tevékenységüket vagy netán magukba olvasztják az addig önálló céget, és a pénzügyi lízing tevékenységet azután a szélesebb forrásgyűjtési jogkörrel bíró hitelintézet végzi.
A felügyelet tisztviselője úgy véli, hogy a jelenlegi, gyakorlatilag korlátozásmentes szabályozás azért sem tartható fenn, mert e társaságokra nem vonatkoznak a bankokkal szemben – a befektetők védelmében – megkövetelt tartalékolási és egyéb biztonsági követelmények.
Ezzel összecsengően nyilatkozott lapunknak Verő Péter, az UB Leasing Kft. ügyvezető igazgatója is. A fele-fele arányban a Unicbank illetve az osztrák Raiffeisen Leasing Gmbh. tulajdonában lévő, a Raiffeisen-csoporthoz tartozó cég vezetője szerint igenis szükség van korlátozásokra ott, ahol hozzá nem értő emberektől olyan pénzt vonnak be, amit a kötvénykibocsátók kizárólag saját megfontolásaik alapján használhatnak fel.
A 65 millió forintos alaptőkével rendelkező UB Leasing öt és fél milliárd forint értékben ad lízingbe gépi berendezéseket, ezt azonban csakis a Unicbank kockázat-elbírálási szempontjainak megfelelően, az anyabank finanszírozásában teszi. “A Unicbank nem is a lízingcég kockázatát firtatja – fogalmazott az ügyvezető igazgató – hanem a lízingbevevőét”, a biztosítékokat pedig a lízingcég a bankra engedményezi. A társaság nem vesz részt a banki hitelminősítés szempontjából követhetetlen tömeges lízingelésben: a cég által lízingbe adott eszközök értéke minimálisan tízmillió forint. A szerződéseket egyedileg hagyatják jóvá a bankkal, amely nem a lízingcég limitjére finanszíroz, hanem az ügyfélére. Ennek az úgynevezett kapcsolódó hitelezés szempontjából is nagy a jelentősége, hiszen az UB Leasingnek még a Raiffeisen Értékpapír Rt.-vel is meg kell osztoznia a Unicbank szavatolótőkéjének tíz százalékán, amely a jogszabály értelmében a saját tulajdonú cégekkel szembeni összes hitelkihelyezés felső határa.
Annak, hogy az anyabankkal való ilyen szoros együttműködés mellett a társaság formálisan nem a Unicbank középtávú finanszírozással foglalkozó főosztályként működik, egyetlen oka az, hogy a bankok nem igényelhetik vissza a forgalmi adót – tette hozzá az ügyvezető igazgató.
A közvetlen banki érdekeltségbe tartozó társaságok mellett más tőkeerős lízingcégek is megjelentek a piacon, köztük például a nagy autógyárak saját lízingcégei. Nekik vélhetően szintén nem okoz majd gondot az új szabályozás. Más cégek szinte teljesen áttértek a lízingtevékenység bankhiteleken alapuló finanszírozására. Ők a pénzintézetekkel kialakított – esetenként igen szoros – együttműködésnek köszönhetően a lízing futamidejéhez alkalmazkodó éven túli hitelekhez is elfogadható feltételek mellet tudnak hozzájutni. Egy milliárdos értékű eszközállományt lízingbe adó cég tevékenységét azonban egy bank csak abban az esetben hajlandó folyamatosan finanszírozni, ha nem rendül meg a társaságba vetett bizalma. Egy veszélyes mértékben eladósodott vállalkozás esetében ennek esélyei persze nem túl nagyok.
Az ügyben érzékenyen érintett lízingcégek vitatják a szigorú szabályozás létjogosultságát. Álláspontjuk szerint az említett mennyiségi korlátozás az infláció, illetve a forint folyamatos leértékelése miatt egyre kisebb eszközállomány lízingbe adását teszi majd lehetővé. Ehelyett – mondják néhányan – inkább arra lenne szükség, hogy a felügyeleti szervek a nyilvános kibocsátások enegedélyezésekor vegyék számba a lehetséges kockázatokat és a bevonni tervezett pénz felhasználását.
