Élet-Stílus

A Big Brother-formátum holland tulajdonosa hamisításért beperelte a ValóVilág gyártóját, miután az a műsor licencét egy cseh és egy szlovák csatornának is eladta.
2005. 09. 18. 09:00
Andalító smooth jazz és táncra perdítő funky, puttyogó elektronika és recsegős blues-gitár – sokféle zenét kínál az A38 Hajó új Szívhangok című sorozata. Ami összeköti ezeket: a zseniális énekesnők.
2005. 09. 17. 10:58
Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA, holdkutatási programot dolgozott ki mely szerint négy űrhajóst a küldene a Holdra 2018-ig. A tervekről Michael Griffin, a NASA igazgatója tájékoztatta szerdán a Fehér Házat, pénteken pedig a kongresszus illetékes bizottságait - írta a Space News hetilap legutóbbi számában.
2005. 09. 17. 10:28
Kortárs mexikói filmekből tartanak vetítéssorozatot a Művész moziban szeptember 22-26-ig. A Mexikói Nagykövetség és a Budapest Film közös szervezésében megvalósuló rendezvényen hat, itthon most először vetített alkotást láthatnak az érdeklődők.
2005. 09. 16. 23:54
Nyolcvanhárom éves korában elhunyt Mácsai István. A festőművész a hatvanas évek elejétől jelentkezett letisztult ábrázolású, a valóság és álom elemeit ötvöző, egyéni hangvételű munkáival. Később budapesti ihletésű műveivel szerzett hazai és nemzetközi elismerést.
2005. 09. 16. 11:54
Az amerikai énekes pert indított a General Motors német leányvállalata ellen. A cég egyik reklámjában az ő hangját utánzó német férfi énekel. Tom Waits szerint a nézők rá asszociálhatnak – írja a Handelsblatt.
2005. 09. 16. 11:40
Várhatóan 2006 második felében kezdődhetnek meg a két évvel ezelőtti üzemzavar helyreállítási munkálatai a Paksi Atomerőműben ? közölte Kovács József vezérigazgató az MTI-vel pénteken.
2005. 09. 16. 11:23
A világ egyik legismertebb autóipari beszállítója, illetve gyártója a Magna Steyr „MILA" néven (Magna Innovation Lightweight Auto) önálló modellel mutatkozott be Frankfurtban.
2005. 09. 16. 09:50
Pénteken kezdődik az EU környezetbarát hete, amelynek keretében Európa több államához hasonlóan Magyarországon is a gépkocsik mellőzésére, és a tömegközlekedési eszközök, valamint a fizikai erővel hajtható járművek használatára ösztönzik az embereket.
2005. 09. 16. 08:05
A Malév újraindítja thaiföldi járatát. Ezt az útvonalat egyszer már – a tetemes ráfizetések miatt – bezárta a légitársaság, de most thai nyomásra újraindították.
2005. 09. 16. 07:45
Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter a bodrogközi Cigánd határában csütörtök délután elindította a tiszai árvízvédelmi vésztározó építési munkálatait.
2005. 09. 16. 07:07
Hogy ne csak az Ikeából vegyünk képet a falra, a nagy nevek mellett a tízezer forintos művek is szép számmal csalogatják a műkedvelő közönséget a szeptember 17-én kezdődő őszi aukciós szezonban.
2005. 09. 16. 07:00
Huszonkét ország hetvenhét művészének alkotásait láthatja a közönség Győrött, a szombaton nyíló nemzetközi rajz- és grafikai biennálén - mondta az esemény főszervezője, a Városi Művészeti Múzeum igazgatója csütörtökön.
2005. 09. 15. 14:46
Az amerikai Nasheet Waits, a Jason Moran and Bandwagon trió dobosa játszik a Nemzeti Hangversenyteremben a MOL Budapest Jazz Fesztivál 2005 elnevezésű koncertsorozat nyitóelőadásán, szeptember 14-én este.
2005. 09. 15. 12:29
Talmácsi Gábor után a KTM istálló is aláírta a magyar versenyző új szerződését, mely szerint a 125 kcm-es kategória helyett jövőre már a 250-esek között indul a gyorsaságimotoros világbajnokságon.
2005. 09. 15. 12:24
Olvasói sztorik