Élet-Stílus

Ultimátumot kapott a Kazaa

Az ausztrál bíróság döntése értelmében az egykor vezető fájlcserélgető hálózat üzemeltetője december 5-ig dönthet sorsáról: vagy bevezeti a tartalmak szűrését, vagy kénytelen lesz bezárni kapuit.

Az üzemeltető Sharman Networks és annak vezetője, Nikki Hemming szeptember elején hosszas küzdelem után vereséget szenvedett az ellene megindult perben. Ebben a bíróság kimondta, hogy a cég megsértette a szerzői jogot, pusztán azzal, hogy lehetővé tette a jogvédett tartalmak – zenei albumok és filmek – illegális másolatainak megosztását és elterjesztését. Arra kötelezték a Sharmant, hogy megfelelő szűrővel akadályozza meg az illegális csereberét, és zárja ki a másolt anyagokat hálózatáról. Pénzbüntetésről nem érkezett hír, és akkor arról sem tudtunk meg bővebbet, hogy milyen módon képzelik el a szűrő működését.

A ZDNet helyi részlege most arról számolt be, hogy a bíróság utolsó figyelmeztetésben részesítette a céget, és felszólította, hogy a kívánt változtatásokat legkésőbb december 5-ig léptesse életbe hálózatán. Ennek elmulasztása esetén kénytelenek lesznek befejezni tevékenységüket, ami akár a cég megszűnését is eredményezheti. „Itt az ideje, hogy a Kazaa és a hozzá hasonló hálózatok végre tegyenek valamit – szűrjenek, biztosítsák a legális fájlcserélgetést, vagy adják át helyüket azoknak, akik törvényes és korrekt módon szeretnének digitális zenei vállalkozást indítani” – jelentette ki John Kennedy, az IFPI elnöke.

A szűrést mintegy háromezer szó használatával igyekeznek megvalósítani. Ezek között említik – néhány neves példát kiragadva – Eminemet, Kylie Minogue-t és Madonnát, akik tehát elméletileg többé nem lesznek megtalálhatók a Kazaa hálózatán. Ez természetesen egy új verzió kiadását követeli meg, amire tíz napja van a vállalatnak. Wilcox bíró emellett úgy rendelkezett, hogy a Kazaa központi weboldalán felugró ablakokban figyelmeztessék a felhasználókat a frissítés fontosságára, illetve az ennek elmulasztásával járó következményekre.

A kiadók ennél jóval többet szeretnének, és összesen 10 ezer szócskát gyűjtöttek össze a szűrőhöz. Éppen ezért roppant kevésnek tartják a bíróság által kiszabott mennyiséget, ám februárig nem tehetnek semmit, mivel akkor tárgyalják majd a Kazaa fellebbezését. A szűrő addig mintegy ideiglenes intézkedésként szolgál, tehát az ügy még mindig nincs lezárva.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik