Mészáros Márta filmje, A temetetlen halott nyitja meg szerdán a történelmi filmek nemzetközi fesztiválját a franciaországi Pessacban – közölte a Magyar Filmunió.
Amerikában a Motorola megtette az első lépéseket a VoIP-szolgáltatások általánossá tétele érdekében, a legújabb headsetjét a Skype ingyenes programjával csomagolja össze.
Német kutatók kísérletesen igazolták, hogy a hullámvasutazás a szívfrekvencia erőteljes fokozódásához és olykor ritmuszavarokhoz vezethet, ami egészségeseknél ártalmatlan, szívbetegek esetében viszont akár végzetes is lehet.
Hétfő reggel kezdődött az a kétnapos találkozó, amelyen rajongók ezrei gyűltek össze, hogy megünnepeljék a következő generációs konzol debütálását – és hogy hozzájussanak az első példányokhoz.
Jelentősen, 14 százalékkal csökkent az ittasan okozott közlekedési balesetek száma az első három negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva. Összességében a közúti közlekedési balesetek száma két százalékkal csökkent.
Fordulat előtt áll az olcsó légitársaságok piaca: a McKinsey tanácsadó cég legfrissebb elemzése szerint Európában tartósan csak két vagy három légitársaság fog talpon maradni.
Alföldi Róbert és a Savaria Barokk Zenekar november 22-én Versailles-ban, a XVII. és XVIII. századi francia zenekultúra egyik elsőszámú fellegvárában megkezdi a Mikulás napján bemutatandó opera-különlegesség próbáit.
Felfüggesztette a földtani kutató fúrásokat Verespatak térségében a gyulafehérvári semmítőszék és ítélőtábla - jelentette bírósági forrásokra hivatkozva hétfőn a Mediafax román hírügynökség.
Súlyos biztonsági rést fedeztek fel az iTunes szoftverében és a Quicktime médialejátszóban. Az eEye biztonsági cég közleménye szerint, a hiányosság kihasználásával a támadók átvehetik a felhasználó gépe fölött az uralmat.
Veszélyes az a gondolkodás, hogy politikával csak a politikusoknak kell foglalkozniuk, a civileknek nem kell beleszólniuk a közügyekbe – többek között erről beszélt Václav Havel egykori cseh köztársasági elnök hétfőn Budapesten.
A háztartásokban évente mintegy kétezer tonna használt elem gyűlik össze, a veszélyes hulladékoktól két év múlva már mintegy húszezer üzletben lehet ingyen megszabadulni. Az új, országos rendszer első gyűjtőpontját hétfőn avatta fel Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter.
Az elmúlt évekhez hasonlóan az országos tiszti főorvos az idén a 40. héttől kezdődően rendelte el az influenzaszerű tünetekkel jelentkező betegek figyelőszolgálatát. Az ÁNTSZ tájékoztatása szerint azonban nincs influenzajárvány hazánkban.
Várhatóan tavasszal készül el a Kádár Jánosról szóló film forgatókönyve, addig erről többet egyelőre nem lehet tudni – mondta Bereményi Géza a FigyelőNet kérdésére.
Az idei év első hét hónapjában a nemzetközi turistaérkezések száma 5,9 százalékkal nőtt, és elérte a 460 millió főt világszinten – tájékoztat a Turisztikai Világszervezet (WTO) felmérése. A közép-kelet-európai régió turizmusa meghaladja az átlagot, itt 7 százalékos bővülés figyelhető meg.
Egy új tanulmány szerint a szén-dioxidnál van egy sokkal fontosabb tényező is Európa felmelegedésében: ez pedig a víz, pontosabban a vízpára. Kontinensünk azonban nem egyenletesen melegszik, keleten például drasztikusabban nő a hőmérséklet, mint nyugaton.
Sokan szeretik, sokan utálják, de véleménye szinte kivétel nélkül mindenkinek van róla. A számítógépek többségén valamelyik változatát használják, pedig ilyen sikerről még az alkotói sem álmodtak. Húszéves a Windows.
A Business Software Alliance NagyvizIT elnevezésű programja az elkövetkező hónapokban Budapesten és Pest megyében folytatódik. Az Üzleti Szoftver Szövetség szakértői várhatóan több száz kis- és középvállalatot látogatnak meg a fővárosban és környékén.
A magyarországi érdekeltséggel is rendelkező dél-koreai LG Electronics, a világ második számú síkképernyőpanel-gyártója azt fontolgatja, hogy 2007-től megkétszerezné a kapacitását, s így a világ első számú gyártója lehetne.
Az idén lassul az idegenforgalom növekedési üteme Európában: az év egészét tekintve arra lehet számítani, hogy 4 százalékkal nő a turistaforgalom a tavalyi 5,1 százalékot követően, s jövőre 2-3 százalék körüli lehet a növekedés.