Élet-Stílus

Elhunyt Tábori Nóra színművész, a magyar színházművészet kiemelkedő alakja – közölte a Vígszínház az MTI-vel. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művészt 77 éves korában, szerdán érte a halál.
2005. 11. 23. 15:59
Csütörtökön kezdődik az M0-s északi hídjának megépítése ellen tiltakozó zöldszervezetek pere a Fővárosi Bíróságon, ahol a civilek környezetveszélyeztetésre hivatkozva kérik a Nemzeti Autópálya Rt. építkezéstől való eltiltását.
2005. 11. 23. 15:43
A Pécs melletti Nagy Tubes hegyre javasolja telepíteni az eredetileg a Zengőre tervezett új NATO-radart a kormány – jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerdán, miután erről tájékoztatta Sólyom László köztársasági elnököt a Sándor-palotában.
2005. 11. 23. 15:28
A japán űrügynökség (JAXA) bejelentette, hogy a Hayabusa űrszonda sikeresen leszállt a célpontjául kiszemelt aszteroida felszínére, ellentétben azokkal a korábbi jelentésekkel, amelyek próbálkozás kudarcáról számoltak be.
2005. 11. 23. 15:17
A Microsoft bejelentette, hogy lépéseket tesz annak érdekében, hogy a felhasználók és az iparág számára nemzetközi szabványként kínálja fel fájlformátum-technológiáját.
2005. 11. 23. 12:03
Az F-Secure Corporation és az FBI is figyelmezteti a számítógép-felhasználókat egy új Sober-féreg, a Sober.Y terjedésére. A féreg gyors és széles körű terjedése miatt az F-Secure a legmagasabb szintű riadókészültséget rendelte el. Az elmúlt órákban több millió Sober.Y-nal fertőzött e-mailt detektáltak az internetszolgáltatók.
2005. 11. 23. 10:49
Harmincöt év óta az elmúlt évben esett az Amazonas vidékén a legkevesebb eső. Júliusban például csak 30,8 liter csapadék hullott négyzetméterenként, holott ebben a periódusban a megszokott a 87,5 liter volt.
2005. 11. 23. 09:24
Elkeserítő képet fest a hanghordozók magyar piacáról a Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége (Mahasz). Az utolsó olyan év, amikor számottevő növekedést tudtak regisztrálni, 1999 volt, azóta viszont csaknem állandó csökkenést kénytelenek elkönyvelni.
2005. 11. 23. 08:33
A magyar fimtörténetben minden bizonnyal a legbájosabban, legemlékezetesebben Törőcsik Mari mosolyog Fábri Zoltán Körhinta című filmjében. Egy ország kedvence lett az akkor még főiskolás színésznő, sőt, a világ is egyből fölfigyelt rá: Truffaut szerint 1956-ban ő érdemelte volna Cannes-ban az Arany Pálmát.
2005. 11. 23. 07:05
Befejeződött Budapesten az emberi jogokkal foglalkozó nemzetközi konferencia, amelyen arról tanácskoztak a résztvevők, milyen szerepet játszott az emberi jogok eszméje és jelszava a nyolcvanas évek demokráciát követelő mozgalmában, a rendszerváltás előkészítésében, és milyen szerepet játszik ma.
2005. 11. 22. 18:28
Két nappal a jegyárusítás megkezdése után már elkelt minden belépő Robbie Williams nyári turnéjának londoni, párizsi és bécsi koncertjeire, s élénk az érdeklődés a július 19-ei budapesti fellépés iránt is. Az árusítás első napján ötezer belépő kelt el - tudta meg az MTI a Multimédia Concertstől.
2005. 11. 22. 15:57
Olvasói sztorik